Polgári jog, 1935 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1935 / 1. szám - Pseudo-executio

77 „Tartozások leszállítása, mint válságjogi követelmény?" címen tartott előadást Blau György a Magyar Jogászegylet magánjogi szakosztályában. A jelzett kérdést az előadó csak a transzfer- és gazdamoratoriális meg egyéb rendeletek által nem szabályozott, vagyis abban a tisztára belföldi-magánjogi körben vizsgálta, amelyben egyedül a bírói gyakorlat az irányadó. Blau szerint a bankzárlat óta idevágóiag felgyűlt határozatokból és a még egyre szaporodó perekből az az egységes kép bontakozik ki, hogy a pénzadósok az új válság előtt vagy elején számszerüsödött pengőtartozásaikat túlnehezedetteknek állítják és igyekeznek azoknak terhétől hol gazdasági lehetetlenülésre, hol egy külön, eddig nem nevesített válságjogi szabályra, hol pedig a Pp. 413. §-ára hivatkozva, minél nagyobb mértékben szabadulni. A bíróság olyankor, amikor az enyhítést helyesnek látja, annak módját egyszer a tartozási összeg mérséklésében, vagyis a tartozás egy részének a hitelező terhére való elengedésében, más esetekben viszont az egész ügylet felbontásában és in integrum restituálásban találja meg. Ujabban a „gazdasági lehetetlenülés" alatt — eltéröleg a koronaromlás idejének szóhasználatától — mind a két modalitást értik, nemcsak az ügyletek megdöntését. Az adósi velleitások köre még terjedőben van és a probléma feltehetőleg mindazon jogcímekre ki fog terjedni, amelyekre egy évtized előtt a valorizációs követelmény vonatkozott. A Kúria gyakorlata elvileg egységes annyiban, hogy nem tartja kizártnak a szóbanforgó alapon sem a tartozások leszállítását, sem az ügyletek felbontását. A hét polgári tanács egyike sem helyezkedett eddig arra az álláspontra, mintha tartozásenyhítésről a priori szó sem lehetne. Praktikusan azonban a gyakorlat többirányú, mert míg kötelesrészi s általában örök jogi stb. ügyekben az I. tanács tényleg mindenkor leszállítja a tartozás összegét (25%-tói 60%-ig menően), addig ingatlanadásvételi, kölcsön-, bérleti, szolgálati jogviszony körüli s más ügyekben a többi közpolgári tanács csak ritkán dönt ténylegesen az adós kívánalma szerint, a legtöbb esetben azonban az in thesi koncedált tartozásenyhítési lehetőséget in concreto nem ítéli helytállónak. Legtávolabb állnak az adósi felfogástól a hiteljogi (IV., VII.) tanácsok. Előadó részletesen ismertette a judikaturát tanácsonként és jogcímenként. Majd beható dogmatikai vizsgálat és bírálat alá vonta a gyakorlatban kíjegecedni kezdő tartozásmérséklési és ügyletfelbontási jogszabálynak tényállási és joghatási elemeit, figyelemmel a MTjav. 1150. §-ára is („gazd. lehetetlenülés"). Végül de lege ferenda, a gazdasági és valutáris háttér megfestésével, vázolta az adósi követelmények mellett és ellen szóló szempontokat, és oda konkludált, hogy nyitott problémával állunk szemben. Ha ugyanis az effektív aranyban ismerjük fel a helyes valutát, úgy az egész tartozásenyhítési követelmény tarthatatlan, míg ha a pénz tényleges vásárlóerejét (index) tartjuk irányadónak, úgy komoly érvek hozhatók fel az adósi álláspont mellett. A vitában Beck Salamon feltétlenül helyeselte, a kötelesrész mérséklésére irányuló gyakorlatot, miután a pénzadós örökös javára szólnak az értékeltolódás szempontján kívül az üzemegység fenntartásának és rendszerint a helyesebben gazdálkodó alany megerősítésének a követelményei is, amelyeket felszólaló már a válságok előtt is tárgy a.t dogmatikailag. Kováts Elemér szerint a világgazdaságban vezető államok példája s az újabb pénztheória is azt mutatják, hogy az aranynál egészségesebb az indexvaluta, ezért elvileg helyesli a tartozások mérséklését. Szladits Károly elnöki zárszavában elismerte, hogy mint annakidején a valorizáció, úgy most a devalorizációs követelmény nagyjelentőségű és újszerű magánjogi probléma. Az összegszerű leszállításnak azonban csak a kötelesrész és az analóg családi-vagyonjogi s