Polgári jog, 1934 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1934 / 4. szám - Árproblémák

184 lévő ú. n. áralakító tényezők konstellációját kell vizsgálat tárgyává tenni. Mert téves volna azt hinni, hogy az árolló kényszerszerbeavatkozások segítségével feltétlenül kiküszöbölhető volna. Árviszonylatokat nem lehet véglegesen petrifikálni. Az árollót nem az ipari árak és haszonkulcs felemelése, hanem az agrártúltermelés, az agrárárak katasztrofális esése idézte elő. A kérdés az, segítene-e a válságon, ha az ipari árakat is letörnék. Az agrártársadalom helyzetén mindenesetre könnyítene. Bizonyos ármérséklés talán az ipar helyzetén is enyhíthetne olyan esetekben, amikor az egyes iparcikkek iránti kereslet elaszticitása olyan, hogy kisebb árcsökkenéstől már a kereslet nagyobb fellendülését lehet remélni. E tekintetben az iparvállalatok talán túl óvatosak és bizalmatlanok. Azt azonban nem lehet kívánni, hogy az iparcikkek ára ugyanolyan mértékben töressék le, mint amely mértékben a mezőgazdasági termények ára csökkent. Mert ez egyrészt azt jelentené, hogy az ipari termelés is veszteségessé válnék, másrészt pedií* — és általános közgazdasági szempontból ez a fontosabb nézőpont — azt is jelentené, hogy ismét helyreállíttatnék a mezőgazdasági és ipari cikkek eredeti árrelációja, amely pedig — és épp ez vezetett a válsághoz — nem volt fenntartható, a gazdasági életben, elsősorban pedig a mezőgazdasági és ipari termelés és kereslet nagyságában kialakult diszproporciók következtében. Visszatérve már most az áralakulás monetáris eszközökkel való befolyásolásának problémájára, ismeretes, hogy Magyarországon is érvényesülnek erre irányuló törekvések. Nálunk is vannak hívei az inflációnak, vagy, ahogy az infláció szótól való félelem következtében mondani szokták, a reflációnak, valamint a pengő depreciálásának, amit ismét az árszint revalorizációjának mondanak. E törekvések képviselői nem veszik tekintetbe a külföld tapasztalatait, de — ami még nagyobb hiba — nem számolnak a hazai tényleges helyzettel sem. Az adóssági terhek revalorizációjá a gazdaadósságokat illetőleg már megtörtént: a gazdák évi kamatterhe 225 millió pengőről kb. 105—110 millió pengőre lett csökkentve — már pedig akkor, amikor a gazdák adósságaikat nem kívánják és nem tudják egy tételben kifizetni, nem a névleges tartozási összegnek, hanem csak az évi törlesztés összegének van jelentősége, az pedig névlegesen is több mint 50%-kai csökkent, holott az agrártermékek árszintje sem csökkent többel (52%-kai az 1925—27. évek átlagához képest). Ami pedig még fontosabb, az az, hogy a pengő intervalutáris értéke már bizonyos mértékig — ismeretesen — amúgy is csökkent, ami a külkereskedelmi forgalomban alkalmazott valutaárfolyamokban kifejezésre is jut. Ha tehát a pengő depreciálásától előnyöket várunk, a jelenlegi helyzettel szemben való további depreciálásra kell gondolnunk — tehát nem arra, hogy az eredeti aranyértékhez képest csak 20—25%-kai depreciáljunk — ez pedig nyilván nagyon veszélyes volna, Mert világosan kell látni: a pengő további depreciálásának kérdése nem azonos a jelenlegi devizagazdálkodás kérdésével. A pengő jelenlegi intervalutáris értékének fenntartása mellett is lehetséges volna tudniillik — ha az célszerűnek látszik — a