Polgári jog, 1934 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1934 / 4. szám - Szászy Béla

176 lyes nyomon járt. És milyen büszke volt a saját — végered­ményében valóban jeles — alkotására. Az ilyen esetek nagy részében nem az átlag ember, hanem a Szászy Béla eszmevilágától csak kissé eltérő más felülvizs­gáló sem találta volna meg a hidat az előadó és a tökéletes megoldás közt, hanem látszólag üj alapokra helyezkedve, újon­nan dolgozta, vagy dolgoztatta volna ki a kérdést, ezzel az elő­adó szellemi világát egy lehangoló emlékkel gazdagítva. Szászy Béla legkisebb emberének munkájában is mindig a jót kereste és semmit sem akart a legnagyobb cél szempontjából veszni engedni s ezzel az előadót sokszor, nagyon sokszor az eredményes munka legkomolyabb előfeltételével, az önbizalom­mal, ajándékozta meg. Sajnos nem őrzi az irattár azoknak a még nagyobb számú eseteknek a nyomát, amikor a nagy elv ily irányú gyakorlati megvalósítása szóbeli tárgyalásokon nyilatkozott meg. Megszám­lálhatatlan azoknak az eseteknek a száma, amikor Szászy Béla kontemplatív elméje egy jogszabály tervezet valamelyik szavára bizonytalanul tett, alárendelt jelentőségűnek látszó megjegyzés gondolatmenetén elindulva az egész tervezet sorsát megfordító eredményre jutott. Hogy a kezdő előadó lelkületére micsoda ha­tással volt, amikor azt látta, hogy a maga felett elérhetetlen magasságban látszó főnöke őt egyenrangú tárgyaló félnek is­meri el, nem nehéz elképzelni. És az is egészen természetes, hogy az ilyen élmények minden jó érzésű embert szükségképen arra ösztönöztek, hogy az egyenrangú tárgyalóféli minőségre — legalább a maga körülhatárolt feladat körében — méltónak is bizonyuljon. A másik vonatkozás, amelyben az említett - nagy elvet Szászy Béla a gyakorlatban megvalósította, hogy soha elvi kér­dést hatalmi szóval el nem intézett. Senkitől sem kívánta, hogy valamit — lett légyen az elvi állásfoglalás vagy épen jogsza­bálytervezet — pusztán azért ismerjen el helyesnek, mert az tőle származik. Amikor valami nagyobb jelentőségű tervezetet Ő, mindnyá­junk Mestere, maga dolgozott ki, igen gyakran kiadta azt véle­ménynyilvánítás, tehát megbírálás végett az előadóknak. És soha nem látszott rajta, mintha a vita hevében néha indokolat­lanul élesen megnyilatkozó ellenvélemény a legcsekélyebb mér­tékben is bántotta, vagy kellemetlenül érintette volna. Nem érezte fontosabbnak a veszélyben amúgysem forgó tekintélyé­nek a fiatalokkal szembeni megóvását, mint a jogszabály töké­letességét és nem indult ki sohasem abból, hogy az ő alkotásán már mások nem javíthatnak, hanem a legkisebbtől származó ellenvéleményt is szívesen vette, mert mindenkitől remélhető­nek találta az ügy előbbrevitelét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom