Polgári jog, 1933 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 10. szám - A relatív szegénységi jog

511 lemmel sem bíró szegényjogos perlekedők között folyik, avagy egyes kivételes anyagi helyzetűek fényűzésévé válik, akik megengedhetik maguknak azt a luxust, hogy igazságukat kereshessék. Ámde a 112. §i. 2. bekezdése által intézményesített relatív szegénységi jog tulajdonképen életbe sem lépett, mert még azt megelőzően jött a Törvénykezési illetékekről szóló 1914: XLIII. t.-c. 75. §-a, melynek 2. bekezdése kimondja, hogy a Pp. 112. § . 2. bekezdése alapján adott szegénységi joggal illetékmentesség nem jár, ezzel a rendelkezéssel pedig a relatív szegénységi jog úgyszólván teljes jelentőségét elvesztette. Ma tehát az a helyzet, hogy a polgári társadalmi ember tulajdonkép nem juthat szegény joghoz. Nap-nap mellett látjuk a bíróságoknál, hogy amennyiben szegénységi bizonyítvánnyal jelentkezik a felperes, alperes kérésére arra való tekintettel, hogy felperes ,,bejegyzett kereskedő", megvonatik a szegénységi jog felperestől. Jóllehet a bejegyzett kereskedő éppen csak hogy be van jegyezve, más aktívuma esetleg nincs a világon. Köztisztviselő, ügyvéd, orvos, mérnök stb. amennyiben nem rendelkezik különös vagyonnal (ma ugyan hány rendelkezik azzal), szegénységi jogot nem kaphatnak. Ezek formaliter el vannak ütve attól, hogy nagyértékü perekben szegényjog alapján kereshessék igazságukat. Előállanak a különböző engedményezési perek, amikor követelésük egy részét szegénységi joggal rendelkező egyénekre engedményezik, és ezek jelentkeznek felperesként, avagy követelésüknek csak egy részét (amennyiben a konkrét esetben az egyáltalán lehetséges), peresítik. Ez az állapot semmikép sem egészséges. A mai legyengült anyagi erejű társadalomban, ma, amikor oly óriási eltolódások álltak elő, a béke gazdasági viszonyaihoz képest, hogy az ú. n. „középosztály" lassan-lassan anyagi szempontból nézve ,,alsó osztállyá" válik, feltétlenül rendezendő ez a kérdés. A szegénységi jog megadását vagy megtagadását ezek szerint semmikép sem lehet függővé tenni jövedelmi minimumoktól. Vissza kell állítani tehát a 112. §. 2. bekezdését eredeti tartalmába a Törvénykezési illetéktörvény 73. §. 2. bekezdésének eltörlése mellett és tehát a bíróság belátására kell bízni, hogy a megindítandó per tárgyának értékéhez képest szükséges bélyegeket és egyéb kiadásokat a peres fél fedezni tudja-e; amenynyiben pedig arra a meggyőződésre jut a bíróság, hogy a jogos igény perbeli érvényesítésének költségei meghaladják a fél anyagi erejét, a szegénységi jogot a bélyegmentességgel együtt meg kell adni a félnek, eltekintve minden ú. n. minimális jövedelemtől. Ezen elgondolás alapján szegénységi jogban, amelyhez az illetékmentesség is járul, részesülne az olyan egyén is, aki esetlegesen nem abszolúte szegény, aki rendezett polgári