Polgári jog, 1933 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 10. szám - A relatív szegénységi jog

510 XXII. t.-c. 8. §-a alá esnek, mert ez a szakasz nyilván a köztisztviselők fizetésének lefoglalhatóságára nézve, általános szabályokat tartalmaz, tekintet nélkül arra, hogy már kaphatnak-e a Pénzintézeti Központtól kölcsönt, vagy csak kiterjesztés útján fognak kaphatni. Ezt az álláspontot foglalta el a budapesti kir. törvényszék fellebbezési tanácsa is. (így 21. Pf.16.421/1931., 21. Pf. 2025/1933.) De el kell ismernünk, hogy ellenkező magyarázat is lehetséges és így a cikk elején említett okokból feltétlenül szükségesnek tartjuk e vitának jogszabály vagy elvi határozat útján való eldöntését. //;, dr. Szigeti László. A relatív szegénységi jog. A szegénységi jog szabályozásánál legelsősorban fontossággal bír az egész kérdés céljának szem előtt tartása. A jogegyenlőség elvén alapszik a szegénységi jog megadása, mert ezen elvvel homlokegyenest ellenkezne az, hogy a szegény fél el volna zárva igazsága keresésében azért, mert hiányoznak az anyagi eszközei ahhoz, hogy igazságát érvényesítse. A szegénységi jog kérdése nagy fontossággal bírt a háború előtti időkben, a Pp. megalkotásakor is, pedig a törvénykezési illetékek azon időben megközelítően sem voltak olyan súlyosak, mint ma, és e mellett nem voltak fokozatos jellegűek; ugyanazon összegű bélyeget kellett leróni a 100 aranykorona értékű beadványra, mint a millió koronásra. Eltekintve azonban ezen körülménytől, köztudomású, hogy a háború utáni esztendőkben a fokozatos elszegényedési processzus következményeként sokkal nagyobb réteget érint a szegénységi jog megadása, mint azelőtt. Egyrészt a horribilisen magas bélyegilletékek, másrészt a nagyfokú elszegényedés előtérbe helyezte a szegénységi jog kérdésének nagy fontosságát. A Pp. 112. §. 1. bekezdése szerint szegénységi jogban az a fél részesíthető, akinek jövedelme nem nagyobb, mint a lakhelyén szokásos közönséges napszám. A 112. §. 2. bekezdése azonban módot ad a bíróságnak arra, hogy saját belátása szerint döntse el azt a kérdést, vájjon a per tárgyának értékéhez képest szükséges bélyegeket és egyéb kiadásokat a peres fél meg tudja-e fizetni, és így részére a szegénységi jog megadassék-e vagy sem (relatív szegénységi jog). A Pp. ezen szabálya elvileg ideálisan szolgálta volna a jogegyenlőség elvét, mert hiszen a szegénység relatív dolog. Aki az életet ismeri, jól tudja, hogy lehet valaki elég jómódú ahhoz, hogy a saját és hozzátartozóínak szükséges tartása sérelme nélkül valamelyes csekély értékű per költségeit viselhesse, de rögtön felbillen az egyensúly, hogy ha egy nagyértékű pert kellene viselnie. Ilyenkor inkább lemond igazságának kereséséről és átengedi a voltaképen őt illető anyagi javakat a jogtalan vagyon élvezőjének. Ez az állapot odavezet, hogy a perek vagy csak a napszám jövede-