Polgári jog, 1933 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1933 / 10. szám - A gazdatartozások fizetésének ujabb szabályozásáról
483 Az ingatlan jelzálogi megterhelésének mértéke szempontjából a tőkének a kamathátralékkal ílyként megnövelt összegét kell számításba venni, de csak az esetben, ha a kamathátraléknak a tőkéhez való csatolását a telekkönyvben feljegyezték. Ezen utóbbi rendelkezés azonban természetesen nem vehető a megterhelés mértékének elbírálásánál figyelembe akkor, amidőn a megterhelés mértéke abból a célból nyer megállapítást, hogy a védett birtokká nyilvánítás előfeltételei megvannak-e, mert hiszen a kamathátraléknak tőkésített telekkönyvi bejegyzése már csak védett birtokká nyilvánított ingatlannál eszközölhető. Véleményünk szerint a tőkésített kamatok biztosítására szolgáló újabb jelzálogjognak bejegyzését nem akadályozza meg az sem, ha az eredeti tőkére és annak járulékaira a végrehajtási jog már feljegyeztetett. Nem lehet ugyanis annak a hitelezőnek kevesebb joga, akinek jelzálogjogára a végrehajtási jog feljegyzése megtörtént, mint annak, aki végrehajtási kérelmet még elő nem terjesztett. A végrehajtási jognak a kamatokra vonatkozó része azon ban a tőkésített kamatok telekkönyvi bejegyzésével megszűnik, illetőleg a végrehajtási jog e tekintetben korlátoztatik, míg a tőkekövetelés tekintetében feljegyzett végrehajtási jogra általában azok a végrehajtási korlátozások (9. §.) nyernek alkalmazást, amelyeket a rendelet a védett birtok tekintetében előír. Már pedig a végrehajtási jognak az ingatlan állagára való feljegyzését védett birtoknál sem korlátozza a rendelet, miután a korlátozás csakis a haszonvételre elrendelni kért végrehajtásra vonatkozik (9. §. 1. bek.). A védett birtok tulajdonosának fizetési kötelezettségei a nem védett gazdaadóssal szemben redukáltak, és ezen redukciókat az 5., 6. és 7. §§-ok tartalmazzák. Az első csoportba (5. §.) az a gazdaadós tartozik, akinek ingatlana a kat. tiszta jövedelem negyvenszeresét meg nem haladó mértékben van terhelve, avagy ezt meghaladó mértékben ugyan, azonban hitelezői felügyelet alá kerülni nem kíván. Nevezetesen az érdekelt hitelezők kérelmére a gazdaadós a védett birtoka tekintetében hitelezői felügyelet alá kerül, ha a 6. vagy 7. §§-oknak kedvezményeit (alacsonyabb fizetéseket) kívánja igénybe venni. Az első kategó riába tartozó adós a záloglevél vagy kötvénykibocsájtás alapjául szolgáló kölcsönkövetelések után a transzfer rendeletek rendelkezéseinek megfelelő összegeket köteles mindenekelőtt letenni; egyéb követelésekre, akár jelzálogilag biztosítottak azok, akár nem, évi 4%-os kamatot köteles fizetni, a jelzálogjoggal biztosított követelésekre pedig,