Polgári jog, 1933 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 8. szám - Behajthatók-e a 25 pengőn aluli követelések?

10 4 93. Mt. 1002. §. — Tévedés. — Megtámadhatóság megállapítása járadék megváltása esetében a járadékra jogosult egyszerűbb képessége és műveltsége valamint a megváltási öszszeg alacsony volta alapján. K. Az irányadó tényállás szerint a felperes az alperes vasúti üzemében balesetet szenvedett s a peres felek az alperes kártérítési kötelezettségét az A. alatt csatolt okiratban foglalt ügylettel akként szabályozták, hogy ez egy összegben 500 pengőt, ezenkívül 1928. évi június hó 1, napjától kezdődően a felperes élete végéig havi 70 pengő járadékot fizet és a szükséghez képest mülábbal látja el. Az alperes az így megállapított járadékot 1929. szeptember 17-ig szolgáltatta, akkor azonban a felek között a B. alatt másolatban csatolt megállapodás létesült, amely szerint az alperes a havi járadékfizetési kötelezettség megváltása fejében a felperesnek 3.000 pengőt fizetett s a felperes ennek ellenében úgy az akkor fennállott, mint a jövőben esetleg még keletkező bármi néven nevezhető igényéről — a műláb szolgáltatására vonatkozó igényén felül — lemondott. A kir. Kúria álláspontja szerint a felperes ezt az utóbbi ügyletet tévedés okából jogszerűen támadja meg és alapos az a panasza, hogy a fellebbezési bíróság jogszabályt sértett azzal, hogy a megtámadás feltételeit fennállóknak nem találta. Nem vitás ugyanis a felek között, hogy a felperes 1929. évi szeptember havában csak 26 éves volt, tehát fiatal korára tekintettel és azért, mert a baleset következményeitől eltekintve egészséges volt, számolnia lehetett azzal, hogy valószínűség szerint 25—30, esetleg több évig is életben maradhat, s hogy ekként járadék követelési joga ily hosszú ideig fenn fog állani. Ezzel szemben, évi 840 P járadékáról való lemondás mellett, jogosultságának körülbelül három és fél évi járadékának megfelelő összeggel való megváltásába beleegyezett. A jog szerint remélhetett és valósággal kapott összegek között fennálló ez a feltűnő nagy aránytalanság arra mutat, hogy a felperes nem volt tudatában annak, hogy megváltás címén mily összeghez tarthat jogszerű igényt, mert fel sem tehető, hogy akkor, amidőn szegény sorsa folytán rá volt utalva arra, hogy a legszükségesebb létfeltételek biztosítására szükséges havi járadékot a megállapodásszerű összegben és időben megkapja, erről annak tudatában mondjon le, hogy az egy összegben fizetett 3.000 P az ő jogszerű járadék igényének nem felel meg. A felperes és az alperes között létrejött megállapodás tehát csakis a felperes részéről fenforgott tévedés eredménye lehet és ezt a feltevést támogatja az is, hogy a felperes mint egyszerűbb kép ességű és műveltségű asszony nem is tudott számot vetni azzal, hogy egy hasonló összegű járadék a valószínű élettartam, és a figyelembe veendő egyéb tényezők számításba vétele mellett mily összeggel tőkésíthető? A kifejtettekből azonban a felperes tévedésének fennállásán kívül az is megállapítható, hogy az alperesre a járadék összegének, — ehhez mérten aránylag csekély 3.000 pengővel való — megváltása által aránytalan