Polgári jog, 1933 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 7. szám - Átértékelés gyámpénztárba befizetés után

353 amikor bizonyos jogváltozás előállásához alakító jog gyakorlását kívánja meg, abból indul ki, hogy a változás elmaradása sem helytelen eredmény, a jog a változatlan állapotot sem perhorreszkálja. Hiszen ha nem ez lenne az álláspontja, nem alakító jogot adna, hanem objektív tényálláshoz fűzné a jogváltozás bekövetkezését. Pl. a rögtöni hatályú elbocsátás lehetővé tétele helyett a szolgálati viszony megszűnését mondaná ki és a pénztartozásokat minden jognyilatkozattól függetlenül, a törvény erejénél fogva értékelné át. Fokozott mértékben áll ez akkor, ha a jog utólagosan, az általában érvényesülő szabállyal szemben kivételként tulajdonít a jog bizonyos múltban történt jognyilatkozatnak alakító hatályt, amint ez az átértékelési törvény életbelépése előtti jogfenntartás tekintetében történt. Hoőv épen a kiskorúak és a gondnokoltak szempontjából az átértékelési igény minősítése tekintetében helyezkedhetett volna a törvényhozó más álláspontra is, az kétségtelen és az is nyilvánvaló, hogy az átértékelési igény tipikus esete az olyan alakító jognak, amelynek gyakorlásából nyilvánvaló vagyoni előny származik. A törvényhozás álláspontja azonban megvan és ahhoz kell tartani magunkat. Az elmondottakból pedig nézetem szerint következik, hogy az átértékelésre irányuló alakító jog gyakorlásának elmulasztása a Gyt. 20., illetőleg 113. §-ának utolsó bekezdése szempontjából visszteher nélküli joglemondásnak csak akkor minősül, ha a gyakorlás elmulasztása akaratnyilvánításként, ügyletként értelmezhető. Nem lesz akaratnyilvánításként értelmezhető sem a jogfenntartó nyilatkozat elmulasztása a valorizációs igények kialakulása előtt sem az átértékelési kereset szabályszerű időben beadásának elmulasztása a törvény életbelépése után. Lemondásnak minősülhet és így érvénytelen azonban a törvény életbelépése után névértékben teljesített fizetésnek kiegyenlítésül elfogadása.5) Ugyanez megállapítható lehet a valorizációs igények kialakulása után, de a törvény előtt fenntartás nélkül elfogadott fizetés esetében. Ebben az utóbbi vonatkozásban azonban nézetem szerint messzemenő óvatosságra van szükség. Még az 1923. július elsejei határnap sem lehet eligazító, mert ügyleti tényállást kell keresnünk és így az szükséges, hogy a fenntartás nélkül elfogadó tudatában legyen annak, hogy már létező jogot szüntet meg, vagy legalább a másik fél a magtartást objektíve ilyen tartalmúként értelmezhesse. A törvény életbelépése utáni időben e tekintetben nem lehet kétség, annál inkább a korábban teljesített fize5) így Nizsalovszky: Komm. 14. §. 2. j., 122. 1.