Polgári jog, 1933 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 1. szám - Dr. Almási Antal kir. kúriai bíró, egyetemi ny. rk. tanár: Dologi jog II. k.[könyvismertetés]

s amelyben a kötelezett fél a felperes, a kedvezményezett fél az alperes, az általa képviselt végrehajtatok pedig oly személyekként szerepelnek, akik­kel szemben a felperes arra kötelezi magát, hogy a zárgondnok részére a zárgondnoki díj és költség bírói megállapítása hiányában is 153 millió korona zárgondnoki díjat és költséget a törlési engedély kiadása ellenében azonnal kifizet. E megállapítás helyességére utal a Pp. 270. §-nak megfelelően B. P. dr. vallomása alapján megállapított, felülvizsgálattal sikeresen meg nem támad­ható, tehát irányadó az a tény is, hogy dr. Gy. A. nem fogadta el dr. B. P.­nak azt az ajánlatát, hogy ö a 153 millió koronában felszámított zárgondnoki díjat letétbe helyezi mindaddig, míg a bíróság a zárgondnoki díj összegét meg nem állapítja, valamint azt az ajánlatát sem, hogy a felszámított zár­gondnoki díj fizetését jogfenntartással eszközölhesse, hanem ragaszkodott ahhoz, hogy a 153 millió korona zárgondnoki díj feltétlenül s a törlési engedély kiadása ellenében nyomban kifizettessék. A jelen esetben ugyanis, amidőn a végrehajtatok a zárgoridnoki díja­kat nem előlegezték s azok bíróilag sem állapíttattak meg, amidőn tehát a végrehajtatókat a legjobb esetben is csupán az a jog illethette meg, hogy a bíróilag megállapítandó zárgondnoki díjaknak a felperes részéről történő kifizetése tekintetében magukat biztosítsák s amidőn az alperest sem illette még meg az a jog, hogy a felperestől 153 millió korona zárgondnoki díj kifizetését követelhesse, — nyilván az alperes irodatársaként szereplő dr. S. M. P. ügyvéd által előnyben részesíteni szándékolt alperesnek, mint kedvezményezettnek érdekét szolgálta csupán az említett kikötés és annak elfogadásával dr. Gy. A. és dr. B. P. által képviseltek közt, az alperes, mint harmadik személy javára szóló szerződés létesült. További irányadó tényállás az is, hogy dr. B. P., mint a felperes kép­viselője, az említett előzmények után hozzájárult ahhoz, hogy a végre­hajtatok képviselője által felszámított 153 millió korona zárgondnoki díj a törlési engedélyek kiadása ellenében a felperes részére folyósított köl­csönből dr. S. M. P. ügyvédnek kiadassék, hogy továbbá az alperes a vele egyébként társügyvédi minőségénél fogva regieközösségben álló dr. S. M. P. ügyvédtől a 153 millió koronát átvette s hogy ez alapon az alperes a per­ben arra az álláspontra helyezkedett, hogy az ő zárgondnoki díja ily módon joghatályos és végleges rendezést nyert. Megállapítható tehát, hogy az alperes, mint harmadik személy javára megkötött szerződés, a felperes részéről teljesíttetett, még pedig oly módon, hogy az alperes is, mint kedvezményezett, a teljesítést elfogadta. Ez a szerződés annyiban, amennyiben az érvényes és joghatályos, a felek közt arra való tekintet nélkül szabályozza a felperest terhelő zár­gondnoki díj viselésének a kérdését az összegszerűség tekintetében is, hogy a felperes utóbb a zárgondnokí díj bírói megállapítását kérte s a bíróság a zárgondnoki díj összegét jogerősen csupán 662 pengőben állapította meg. . . . Mint a fejben II. a. . . . Ezenfelül a szerződő felek közt a fentiek szerint létrejött és teljesí­tett szerződés nem vesztette el joghatályát csupán annak következtében,

Next

/
Oldalképek
Tartalom