Polgári jog, 1932 (8. évfolyam, 1-10. szám)

1932 / 6. szám - Feltünő felsőbírósági döntések a csődjogi megtámadás bírói gyakorlatában s a bizományi jogviszony

194 szabály, amit az egyediség bizonyíthatása szempontjából erőteljesen támogat a 43. §. ama szövege, melyben a csődnyitás előtt a bizományos által eladott áruk vételára tekintetében is elismeri nemcsak a tulajdont, hanem eo ipso a visszakövetelési igényt, ha a vételár a csődnyitás után folyt be. Az összes rendelkezések, amelyeket a 43. §. tartalmaz, mind nyilvánvalóan összefutnak az ellenértéknek mint külön tulajdonnak érintetlen hagyásával és kizárólag a visszakövetelési igény az, amelynek gyakorlása praktikus okokból korlátoztatik. A m. kir. Kúriának textuális és grammatikai tekintetben sincsen igaza, mert messze túlmegy a 43. §. által tudatosan körvonalazott határokon akkor, amikor a megbízónak a bizományi áru vételárára vonatkozó külön kielégítési jogát — a visszakövetelési igénytől függetlenül is — megtagadja és ezt éppen a Cst. 43. §-ából deriválja. Nem foglalkoznám ekkora részletességgel a Kúria jogfelfogásával, ha csupán a visszakövetelési igény csődbeli érvényesíthetőségének feltételeiről volna szó. De a legfelsőbb bíróság a visszakövetelési igényhez fűzött következtetéseit és megállapításait a csődmegtámadási jog keretében is gyakorlati hatállyal ruházza fel, és a csődben megtámadhatónak deklarálja a megbízó részére ezen a címen befolyt és neki kiszolgáltatott összegeket (ezek nem is fizetések, hanem befolyt összegek) és ezt azzal indokolja, hogy a 43. §. a visszakövetelési igényt kizárólag a csődnyitás után befolyt értékre korlátozván, ebből eo ipso azt következteti, hogy az általános magánjogi vagy más törvények értelmében fenálló tulajdonjog és a tulajdonjogból folyó jogosítványok érvénye megszűnt. Ám qui bene dístinguit bene docet. Jelentős különbség van a visszakövetelési igény csődbeli érvényesítése és a dologi jognak, illetőleg a tulajdonnak mint ilyennek és a belőle folyó jogosítványoknak anyagi jogi fenállása között. Helytelen tehát a kúriai határozatokban kifejezésre jutó azon elv, hogy a visszakövetelési igénynek a csődben való megszorítása egyúttal a bizománybaadott áruk értékére egyébként magán jogilag fennálló külön kielégítési igény megtagadását is jelenti. Nem is tételezhető fel a törvényhozásról az, hogy a tulajdonjognak másutt szabályozott elvét a megtámadási jog keretében akarta volna hatályon kívül helyezni. A Cst. 43. §-át kiterjesztőleg értelmezni nem lehet és nem szabad. Vájjon van-e elvi és jogtalmalmi különbség a vételárra vonatkozó tulajdonjog tekintetében aszerint, hogy ez a vételár a csőd előtt folyt be, vagy csődnyitás után? A 43. §. még az előbbinek nem is tulajdonít jelentőséget, csak az utóbbinak, mert a vételárnak a csődnyítás után való befoly-