Polgári jog, 1931 (7. évfolyam, 1-10. szám)

1931 / 4. szám - A kártérítési sajtójog a bírói gyakorlatban

163 törvény harmadik fejezetében a sajtójogi felelősség cím alatt a 32. §-t követőleg felsorolt többi §-ok — tehát a 40. §. is — csak sajtó útján elkövetett bűncselekmény esetében nyerhetnek alkalmazást". Nem ezt jelenti a 32. §. 2. bekezdése! A 40. §. a maga egészében nem eltérés az általános büntetőtörvényektől, hanem csak annyiban, amennyiben az általános büntetőtörvények alkalmazásáról egyáltalán szó lehet, tehát csak a pénzbüntetés és a bűnügyi költség tekintetében. Amennyiben büntetés kiszabásáról nincs szó, tehát amennyiben csupán kártérítésről van szó, a 40. §. — de a 39. §. sem — nem eltérés az általános büntetőtörvényektől. Semmiképpen sem folyik tehát a St. 32. §. 2. bekezdéséből a Kúria által levont az a következmény, mintha a 40. §-t csak bűncselekmény esetében lehetne alkalmazni. Hanem — mint előző cikkünkben kifejtettük — a sajtótörvénynek a „sajtójogi felelősségről" szóló harmadik fejezete — tartalmilag, nem formailag — két részre oszlik: sajtóbüntetőjogi és sajtómagánjogi szabályokra. Egészen elhibázott a kúriai ítéletek hivatkozása a St. 32. §. ut. bekezdésére, mert ez egyáltalán nem tartalmaz olyasmit, ami a sajtójogi felelősséggel kapcsolatban volna, lévén a St. 24. §. 8. pontjában meghatározott vétség nem sajtódeliktum. (Úgyhogy itt a törvény megától értődő kijelentést tesz, tehát nem is volna rá szükség.) Éppen csak a 32. §. 1. bekezdéséről nem beszél az ítélet, pedig ez a központja az egész problémának. Éppen azért nem lehet a 24. §. 8. pontja esetében alkalmazni a sajtójogi kártérítés szabályait, mert ezek a szabályok kizárólag sajtódeliktumra (32. §. 1. bek.) szorítkoznak, nem terjednek ki tehát sajtó felhasználásával elkövetett más bűncselekményekre, amilyen a 24. §. 8, pontja is. De ez nem jelenti azt, hogy a 40. §. csak bűncselekmény esetében alkalmazható, sőt pláne büntetőjogi szabály volna! Teljesen félremagyarázza a kúriai ítélet a St. 39. §-át, amikor ennek azt az értelmet tulajdonítja, hogy a polgári bíróság „csak olyan kártérítési követelés felől határozhat, amely a sértettet akkor illeti meg, ha a sajtóbeli közlemény nem állapít meg bűncselekményt". Holott a 39. §. ut. bek. világosan azt mondja, hogy a kártérítési követelés a sértettet akkor is megilleti, ha a sajtóbeli közlemény nem állapít meg bűncselekményt és ebben az esetben a kártérítési igényt csak polgári úton lehet érvényesíteni. Ez a két mondat két egészen más szabályt mond ki, mint amit a Kúria állít. Az első törvényi szabály az, hogy a 39. §-ban említett vagyoni és nemvagyoni kár megtérítésére irányuló követelés nem-