Polgári jog, 1931 (7. évfolyam, 1-10. szám)

1931 / 3. szám - A gyermekek, fiatalkorúak és nők védelme a munka jogában

120 Állandó bírói gyakorlat az utazók napidíját annak a költségeket meghaladó megtakarítható része erejéig a fizetés kiegészítő részének tekinti, amely az utazót, mint jogos illetményt megilleti. A napidíj egyrészének fizetés gyanánt való felfogása azon az érintett, tisztán gazdasági meggondoláson túl, hogy az utazó szolgálata alatt is a napidíj egyrészét megtakarítja, jogi bázisát abban leli, hogy az utazónak jogi igénye van arra, hogy a főnök őt utaztassa. Amikor tehát ez az utaztatás elmarad, a főnök ezzel megszegi a terhére rótt utaztatási kötelezettsége és ennek anyagi konzekvenciájaként terheli a főnököt az ezen kötelezettségszegéssel okozott kár jóvátétele, amely kár a compensatio lucri cum damno elve alapján, tekintettel arra, hogy az utazónak tényleges kiadásai is elesnek, csak ezen elmaradt kiadásokkal csökkentett, vagyis a megtakarítható részben nyilvánul meg. A Kúria 3896/930. számú határozata tényleg ezen konstrukciót juttatja kifejezésre, mondván, hogy az utazóként szerződtetett kereskedősegéd részére a munkaadó külön szerződéses kikötés, illetve eltérő megállapodás hiányában is rendszerint megfelelő utazási alkalmat tartozik nyújtani. A Kúria ezt az indokolást az az érdekelsőségi vonatkozásokra átnyúlóan a következőként folytatja. Ha az utazás a munkaadó üzleti érdekeit már nem szolgálhatná, vagy ha a munkaadóra az utazás által netán közvetített ügyletek teljesítése már lehetetlen volna, az utazónak ekként való foglalkoztatásától eltekinthet, azonban az elmaradt utaztatásokért a munkaadó az utazót káralanítani tartozik. A Kúria szerint tehát a főnököt terheli az utaztíitási kötelezettség, de azzal a korlátozással, ^ hogy a főnök, ha saját üzleti érdekei ezt így írják elő, mentes az utaztatási kötelezettség teljesítése alól és csak kártérítéssel tartozik. A compensaio lucri cum damno fent hivatkozott elve alapján a kártérítés anyagi terjedelme ugyan az esetre is csak a megtakarítható részre vonatkozhatnék, ha a főnök terhére teljes rigorozitásában állana fenn az utaztatási kötelezettség, de a Kúria indokolása szerint a főnöknek az utaztatás beszüntetésére adott lehetőség Grosschmidnak a „megengedett kötelemszegés" névvel jellemzett esetei közé tartozik. Amikor van ugyan kötelemszegés, de a jog erre elvi bázist nyújt. Az érdekelsőségi gondolat az indokolásban ott lappang, hogy a főnök saját üzleti érdekei (amelyre mellesleg jegyezzük meg, hogy ez irányban ő az utazóvalt szemben érthető okokból számot "adni nem tartozik) okabol az ot egyébként terhelő kötelezettség alól a kártalanítási jog fenntartásával szabadul. Ha amint