Polgári jog, 1931 (7. évfolyam, 1-10. szám)

1931 / 2. szám - A törvénykezés egyeszerűsítéséről szóló törvény rendelkezéseinekaz eddigi gyakorlatban mutatkozó nehézségei és sérelme

23 ző felmondás miatt tehát kártérítéssel csak abban az esetben tartoznék ha jogával visszaélve, egyenesen abból a óéiból szüntette volna meg, a szolgálati viszonyt a nyugdíjjogosultsághoz szükséges szolgálati idő idő eltöltése előtt, hogy ezzel az alkalmazottat a nyugdíjától elüsse. Ilyen visszaélésszerű joggyakorlás megállapítására azonban a perben irányadó tényállás alapot nem nyújt annál kevésbbé, mert a felperes szolgálati ideje nemcsak a felmondás közlésének, hanem a szolgálati viszony megszűnésének időpontjában is több évvel alatta maradt a nyugdíjjogosultság megszerzéséhez, a szerződésnek számára a legkedvezőbb értelmezése mellett is szükséges 15 évnek és mert nem vitás a felek között, hogy az alperes még a felmondási idő lejárta előtt bérbe adta az a birtokát, amelyen a felperes szolgállatot teljesített, ezzel pedig a birtok kezelésében oly lényeges változás állott be; amely az 1900:XXVII. t.-c. 14. §-a értelmében még a határozott időre kötött szolgálati szerződés felmondására is jogos okot adott volna az alperesnek. Helytelenül alkalmazta tehát a fellebbezési bíróság a P. H. T.ba 451. szám alatt felvett elvi határozatban kifejezésre jutó azt a jogelvet, hogy ha a szerződés hatályát a szerződő felek valamely feltétel bekövefikezsésétől tették függővé s e feltétel az egyik szerződő félnek hibájából nem mehet teíjesítésbe, a nem vétkes másik fé a szerződós teljesítését akként követelheti, mintha a szerződés feltétlenül köttetett volna meg, mert az alperes magatartásában olyan hiba vagy vétkesség, amely ennek az elvnek alkalmazására okul szolgálhatna, a fentebb kifejtettek szerint fel nem ismerhető. Ezért a fellebbezési bíróság végítéletének megváltoztatásával a felperest alaptalan keresetével el kellett utasítani. (1930. dec. 3. — P. II. 53741930.) 37. 1926:XVI. t.-c. 5. §. Egyesülés. — Az 1926:XVI. t.-c. 5. §-a az egyesült részvénytársaságok és szövetkezetek arányszámának miként való megállapítása tekintetében csak arra az esetre tartalmaz rendelkezéseket, ha az arányszán] megállapításában számottevő két mérleg készítésére irányadó időpontok között történt az egyesülés, vagy ha^ két vagy több társaság a megnyitó mérleg készítésére irányadó időpont után, de a fennmaradó társaság megnyitó mérlegét megállapító közgyűlés napja előtt egyesült; ámde nem tartalmaz a törvény rendelkezést arra az esetre, ha az egyesülés az említett időpont után következett be. Kétségtelen ugyan, hogy az alkalmazott nyugdíjáért a fennmaradó beolvasztó részvénytársaság (az 1908:LVIL t.-c. szabályai szerint) felelős, de ebből nem következik, hogy a nyugdíjat feltétlenül a beolvasztó társaság arányszáma szerint kell átértékelni még akkor is, ha a beolvadt részvénytársaságnak arányszáma nem volt és így az átértékelt nyugdíjjárandóság összegének meghatározására nem az arányszám szerinti átértékelés, hanem az 1926:XVI. t.-c. 11. §-a értelmében a bírói