Polgári jog, 1929 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1929 / 6. szám - Önbiztositási kikötés megsértése a biztosított által

290 leendő visszkereseti igénye tekintetében a biztositékszerzést tnegkisérelhesse és ha ily körülmények között a hitelező a kezesi a teljesítésre akkor hívja fel, amikor az egyenes adós időközben már tönkrement és a kezes visszkereseti igényét vele szemben nem érvényesítheti, ezért a hitelező felelőssége a kezessel szemben fennáll. Élesen hangsúlyozza a Kúria határozata, hogy álláspontját nem érinti az sem, ha a kezes a követelés lejárati napjáról tudomással bír. A határozat érdekes továbbfejlesztése a hitelezőt terhelő behajtási diligeucia tekintetében eddig is fennállott joggyakorlatnak, amelynek során a Kúria ugyancsak a közelmúltban hozott határozatával már előzőleg elvi éllel kimondotta, hagy a behajtási diligeucia kötelezettsége a készfizető kezes javára is éppen ugy fennáll, mint az egyszerű kezes javára. Hibás felfogás volna, ha az e téren kialakult joggyakorlat ellenében azzal a gazdaságpolitikai természetii érvvel hadakoznának, hogy a most vázolt judicatura a hitelezői pozíció gyöngitósét jelenti. A helyes nézőpont az, hogy ebben a határozatban a kötelező jogérvény esitésnek harmadik érdekelt fél oltalma érdekében szükséges gondolata szólal meg és kíván a gazdasági életben egy nagyobb fegyelmezettséget megteremteni. B. S. Nem vagyoni kár. A sajtótörvény tárgyalása alkalmából a nem vagyoni kár, mint intézmény, szinte anatéma alá került. A sajtóankét és a lapok tudósításai csak megöblösitették az intézmény elleni felszólalásokat. A felszólalások tükrében a nem vagyoni kár gondolata, ami a modern jogfejlődés egyik kifinomult hajtásaként szerepelt a köztudatban, szinte egyhangúlag abban a megítélésben részesült, mintha ez az intézmény csak a visszaélések tág kapuját nyitná meg. A mi szemünkben is a sajtószabadság ugyanazt a feltétlen tiszteletet érdemli meg, mint amit a legtnlzottabb újságírói felfogás vindikál számára, sőt tisztában vagyunk azzal, hogy a sajtóiszabadsághoz fűződő nagy közérdek, a sajtó szabad munkájának lehetővé tétele érdekében még azt is tűrni kell, hogy itt-ott egyeseket igazságtalanságok, sérelmek érjenek, de a sajtószabadság nem az egyedüli sz( ntséig. Az egyéni becsület, az egyéni becsület integritása, háborítatlansága épp oly alapvető fundamentuma a jogrendnek, mint a sajtószabadság, Mindkét eszme megköveteli a maga feltétlen érvényesülését és ha kivételesen a kettő összeütközik, egyiket sem lehet teljes egészében áldozatul dobni a másikénak. Sajnos, a sajtótörvény vitája körüli felszólalások során senki sem tette meg a szükséges distinkciót, hogy a sajtószabadság intézményesen épp ugy megóvandó, mint ahogyan az egyéni becsület számára a védelmet feltétlenül biztosítani kell, ami egyértelmű a nem vagyoni kár elvi el-