Polgári jog, 1928 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1928 / 3. szám - A háború hatása az ellenséges államok hozzátartozóinak egymásközti jogviszonyaira 1. [r.]
56 Az extraneussal szemben az utóbbi esetben, s mindenkivel szemben a 27. § esetében a rosszhiszem bizonyítását annál inkább kellett a megtámadó felperesre róni, mert ez egyfelől az affirmanti incumbit probatio alapelvéből folyik, másfelől pedig a jóhiszemű forgalmat oltalmazza, s erre az oltalomra annál elengedhetetlenebb szükség van, mert a sikeres megtámadás folytán beálló in integrum restitutio már rég lebonyolított gazdasági összefüggéseket bolygat fel újból, rég elköltött vagy befektetett összegek visszafizetésére kényszeríti a megtámadottat és igy határozottan súlyosan nehezedik a jóhiszemű forgalomra. Amikor már most a bíróság a végrehajtás foganatosításáról való tudomást a 27. § 1. és 2. pontjai esetében is nemcsak vélelmezi, hanem az ellenkező bizonyításának kizárásával egyenesen ily értelmű fikciót állit fel, a törvényhozó emiitett intenciójával jut ellentétbe és a jóhiszemű forgalmat károsítja, mert a törvény által enyhébb elbánásban részesített eseteket szigorúbban kezeli, mint a törvényileg gyanúsoknak bélyegzett tényállásokat... A fél; Gyönyörű, gyönyörű, bizonyosan nagyon okos dolog is. mert egy szót sem értek belőle, de mondja meg most máiőszintén, kedves ügyvéd ur, kerül-e pénzembe a fellebbezés akkor is, ha a pert megnyerem? Mert annyi kefét már nem ettem, hogy én fizessem meg, amit a jogász urak egymástol tanulnak ... .4^ ügyvéd: Ja. igen, hogyan is van... Nézze, Kopasz ur, én nem ügynök vagyok, hanem ügyvéd, én nem vállalok delcrederét az ellenfeleimért. Ha be tudjuk rajta hajtani a perköltséget, behajtjuk rajta, de nekem Maga tartozik, nem pedig a tömeggondnok ur. Annyi bizonyos, hogy ha én választhatnám ki az adósaimat, nem ezt a csődtömeget választanám . . . A fél: Hát akkor tudja mit, ügyvéd ur: megnyugszom az ileletben. Látom, hogy itt nekem minden körülmények között fizetnem kell. Ha megnyertem a port, Magának kell a költségeket megfizetnem azért, mert azt a csődtömegen nem tudom bevasalni. Ha" elveszítem a pört, a tömeggondnoknak kell fizetnem. Megnyugszom abban, hogy nekem tudnom kell, hogy amit az adósom nekem fizet, az nem az enyém, hanem leendő csődtömegének gondnokáé, tudnom kell, hogy az egész országban minden nap ki ellen vezetnek végrehajtást s tudnom kell, hogy a m. kir. Kormány a jövőben milyen rendeleteket fog hozni és milyen rendelkezéseit fogja visszaható erővel felruházni, mert hiszen nyilvánvaló, hogy a polgár nemcsak a fennálló, hanem a jövendőbeli jogszabályok nemtudásával sem mentheti magát... (Függöny.) Jogélet. A háború hatása az ellenséges államok hozzátartozói között kötött szerződésekre címmel tartott előadást dr. Meszlény Artúr egyetemi magántanár, budapesti ügyvéd, az International Law Association magyar csoportjának február hó 18-án dr. Magyary Géza egyetemi tanár elnöklete alatt megtartott ülésén. Előadó az angol világpolitikának a kérdést érintő részét elemezve, arra az; eredményre jutott, hogy az a magyar állásponttól, amelyet a háború kezdete óta követtünk, homlokegyenest ellenkezik, miértis azzal most is szembe kell helyez-