Polgári jog, 1928 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 1-2. szám - A szellemi munkások munkanélkülisége

25 összeg- megfizetése iránt indított keresete folytán az alperest csupán 1244 pengő vételári hátralék megfizetésérc kötelezi, viszont a túlnyomóan pervesztessé vált felperest az alperes javára 900 pengő perköltség megfizetésében marasztalja. A rendelkező rész azonban kifejezetten kimondja, hogy az utóbbi perköltség a felperes javára megítélt tőkeösszegbe beszámítható és pedig akár a felperes, akár az alperes kívánságára. Az indokolás vonatkozó szakasza kiemeli, hogy az É. T. 18. § utolsó bekezdése szerint a perköltség az ügyvéd kezeihez fizetendő ugyan, ha az ügyfelet a perben ügyvéd képviselte, ám ez a szabály nem változtat azon az elsőbbrendü jogszabályon, hogy ez a költség — az Ítélet szavai szerint — mégis az ellenfél részére, nem pedig a ellenfél ügyvédje részére ítéltetik meg. Ezek szerint tehát, ha alperes ugy kívánja, az általa fizetendő 1241 P vételárhátralék összegéből levonhat 900 pengő perköltséget és csupán 344 pengőt fizet a felperesnek, fittyet hányva, hogy az ügyvédje mikor és hol fog költségeihez jutni. Magyarán: ügyvédjének a perben kiérdemelt és bíróilag likvidált költségével fizetheti az ellenfél részére a saját tartozását; ha pedig a felperes kívánja a beszámítás eszközlését, megint csak elvonja az ügyvédet attól a kielégítési alaptól, amelyet a pervesztesnek tekinthető felperes vagyona nyújt és illuzóriussá teszi az ügyvédnek azt a jogát, hogy a részére megítélt perköltséget elsősorban attól ii>vekezzen behajtani, akivel szemben azt a bíróság megítélte. Ismeretesek a Kúriának ujabban kelt azon döntései, amelyek a pernyertes ügyvéd közvetlen végrehajtási jogát elismerték a pervesztes ellenféllel szemben. A kir. Kúria ugyanezen (ötödik) tanácsa mondta ki 6490/ 1927. sz. végzésében elvi éllel, hogy a pernyertes fél ügyvedje saját nevében megkérheti a végrehajtást költségei erejéig a pervesztes ellenfél ellenében. Vájjon nem hins-ul-e meg az ügyvédnek eme joga, ha vele szemben az ellenfél beszámíthat oly követelést, amely nem az ügyvéddel szemben áll fenn, hanem — az általa képviselt féllel szemben? Ugy véljük, a szóban levő határozat bizonyos értelemben lebontását jelenti annak a joggyakorlatnak, amely a Pp. é. 18. § utolsó bekezdésének szűkszavú, de sokat jelentő alapján épült. Ez az ítélet is élénken demonstrálja, mennyire célszerű és szükséges az Ügyvédszövetség azon törekvése, hogy „az 1912 : LIV. t.-c. 18. §-ának idevágó hézagos intézkedése helyébe az ügyvédnek a per-