Polgári jog, 1928 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1928 / 9-10. szám - A csendes társaság létjogosultsága
201 Joggyakorlat. Túlóra díjazása. A Kúria munkaügyi joggyakorlata az utolsó esztendők folyamán az alkalmazotti munkavállalói érdekek szempontjából sajnálatosan visszafejlődést mutat. Most megint egy szociálpolitikai élü elvi kérdésben döntött a Kúria — ezúttal is a munkavállalói érdek rovására. A téma ezúttal a túlórázás dijazása iránti igény volt. A Kúria P. II. 5942/1927. számíu határozata kettős indokból utasitotta el a felperesnek a túlóra dijazása iránti igényét. Az első indok a túlóra díjazásának kérdését a remunerációval hozza összefüggésbe és kimondja, hogy a remuneráció az alkalmazott szorgalmától és teljesitményétöl függően járván, a felperes összes tevékenységének és teljesítményének, tehát a netáni túlórákban kifejtett tevékenységnek díjazására is szolgál. Nem mondja ki ugyan a határozat kifejezetten, de a döntésben lényegében az foglaltatik hogy a remuneráció kizárja a tulóradijazást, tehát vagy remunerációt, vagy tulóradijazást követelhet az alkalmazott, jegyütt a kettőt nem. Bármennyire plauzibilis is a Kúria kijelentése, hogy a remuneráció az alkalmazott mindennemű tel jesitményének honorálása, nézetünk szerint a remuneráció és a tulóradijazás két incommensurabilis, egymás felváltására nem alkalmas, jogi természetükre eltérő igények. A remuneráció adása lehet önmagában kötelezettség nélküli teljesítés, de még akkor is, ha a munkaadó a remuneráció adására kötelezve van, akkor is a munkaadó szabad tetszése szerint állapítja meg a remuneráció összegszerű nagyságát. Nem ismerünk a birói gyakorlatban oly döntést, amely a remuneráció szűkmarkú megállapítása ellen az összeg birói megállapításánál: kérésére való jogot elismerné. A remuneráció összegének birói megállapítása ellenkezik is a remunerációnak a mi birói gyakorlatunk által kiépített rendszerével. A remunerációnak a főnök tetszésére bizása azon a gazdasági gondolaton alapul, hogy a munkavállaló munkájáért törzsfizetéssel már megkapta a maga ellenértékét, a remuneráció a már nyújtott ellenérték nem kötelezet megtetézése, plus, amely az alapfizetést serkentés célzatával kiegészíti. A különóradijazás ezzel szemben önálló igény, a nyújtott munkaszolgáltatás első dijazása, mert a törzsfizeíés csupán a rendes, valamely módon meghatározott munkateljesítmény dijazása. Túlórák alatt kifejtett munka dijazása ebben benn nem foglaltatik. Ezért a túlórák dijazása nem eshetik a munkaadó szabad rendelkezése alá, sem a kötelezettség elvi fennállása, sem az összeg tekintetében. Amíg tehát a remuneráció jellemzője, a munkaadó többé-kevésbbé szabad elhatározásán alapszik, a túlóra kötöttséget jelent a munkaadó terhére. Ha egyszer a munkaadó a túlórázást elfogadta, fizetnie kell és megfelelően fizetni kell. Hogy mi az a megfelelő, ezzel Lt1 most bővebben nem foglalkozunk. Ebből a rövid szembesi'csb."! is eléggé kitűnik, hogy a két igény távolról sem egyirányú, a kölcsönös helyettesítésre nem alkalmasA Kúria másik indoka tényállási természetű, de azért iogtételi tartalma is van. Kiindul abból a tényből, hogy az alpe-