Polgári jog, 1928 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 4. szám - A háború hatása az ellenséges államok hozzátartozóinak egymásközti jogviszonyaira 2. [r.]

66 A háború hatása az ellenséges államok hozzátartozóinak egymásközti jogviszonyaira.*) (Befejező közlemény.) A kérdés érdemében érthetetlen volna, miért tiltaná meg a kérdéses hely a kijelentést a jövőre nézve, anélkül, hogy a múltban netán már megtörtént azonos kijelentés hatályon kivül helyezését is posztulálná. Ha valamely állam fenntartja azokat a rendelkezéseit, amelyek az ellenséges külföldit a perképességtől megfosztják, ezzel kijelenti azt, amit a 23. h) cikk megtilt, s megsérti e tilalmat. Hogy a parancsnoknak ily kijelentést nem szabad tennie, már a megszállott ellenséges területen tartózkodó haderőre vonatkozó 43.. 46., 53., 55. cikkekből következik és nem igényel külön szabályozást. Az itélet kőt indoka egyébként egymást ki is zárja: ha a ,,déclarer" szót az Ítéletben foglalt megszorítással kell értelmezni, akkor a tilalom nem szólhat a katonai parancsnoknak, hanem csak a szerzöuö államoknak („tilos . . . kijelenteni") ; ha pedig amannak szólna, ugy a megszorítás tarthatatlan volna, mert akkor e szónak sokkal tágabb, általunk is képviselt jelentősége van és a törvényhozás útját a törvénnyel magával azonosítja, a kijelentést a kijelentett szabállyal. A 23. cikk öszszes rendelkezései értelmetlenek, ha szó szerint vesszük őket, és tulszükek, ha kizárólag az egyezmény 1. cikkével hozzuk kapcsolatba. Az angol álláspontból az folynék, hogy valamennyi, a szárazföldi háborúra vonatkozó szabályzatban foglalt rendelkezésnek csak az volna a jelentősége, hogy ily értelmű utasításokat kell a parancsnokoknak adni. Ezt a felfogást azonban a szabályzat egyéb rendelkezései megcáfolják, így a 14. c, amely a hadifoglyokra vonatkozó tudakozóirodák felállításáról rendelkezik, a 20. c, amely a hadifoglyoknak a békekötés után mielőbbi hazaszállítását szabályozza és a 21. c. amely megszabja, hogy a betegekkel .és sebesültekkel való bánásmód tekintetében a genfi egyezmény irányadó. Minaezek a rendelkezések nyilván magukhoz a hadviselő államokhoz vannak intézve és azok követendő magatartását szabályozzák. Ebből folyik, hogy csak ama szabályokat kell a parancsnokokhoz intézendő utasításba foglalni, amelyek végrehajtása természetük szerint a parancsnok hatáskörébe tartozik. Aliként azonban egyes rendelkezések a fegyveres erőhöz nem tartozó személyekre nézve is érvényesek lehetnek, ugy vannak a szabályzatban oly rendelkezések is, amelyek egyáltalában nem a fegyveres erőhöz vannak intézve. A kérdéses cikknek az angol külügyi államtitkár jegyzékében is érintett keletkezési története is ellentmond az angol felfogásnak. A II. hágai értekezlet 1907 jun. 18-i határozata értelmében alakított bizottságok közül a II. bizottság I. albizottságára hárult a feladat, hogy a szárazföldi háború törvényeiről és szokásairól az 1899-i egyezményben lefek*) Előző közlemény a Polgári Jog 3. számában.