Polgári jog, 1927 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1927 / 9. szám - A csődtömeggondnok szegényjoga

sen meg 100.000 K tökét . . ., annak 1920 jan. 1-én a zürichi jegyzés szerint volt értéke 20%-ában; a (II.) variánst eredményezi ellenben az ilyen formula : „fizessen meg 100.000 K tökét. . ., továbbá annak az 1920 jan 1-én zürichi jegyzés szerint volt és a tényleges fizetéskor ugyanazon jegyzés alapján megállapítandó értékei közti különbözetnek 20 %-át . . .". Mindkettő előfordul. Miután az eltérés csak az eredeti névérték miként-megfizetésében mutatkozik : kézzelfogható, hogy a két módozat közti különbség praktice a semmi felé vergál olyankor, mikor az eredeti névérték már úgyis jóformán mogsemmisült, — ellenben nagy a jelentősége a dolognak, ha (ujabb eredetű ügyekben :) az eredeti névérték is jelentős értékot képvisel, még. Végső kiéleződésben előfordulhat, hogy az eredeti névérték minden valorizációs többlet nélkül is még mindig többet ér, mint az egész eredeti belértékriek (tehát : névérték + értékkülönbözetnek) teszem 20 %-a. Ka ilyenkor mégis az (I.) módon „valorizálnak" : akkor az, amit valorizációnak szántak, kevesebbet ad a hitelezőnek, mintha megtagadnák a valor'zációt: elveszi tőle a valorizálatlan névértéknek egy részét ! Azt hihetné az ember, hogy ilyen technikai elvetés nem is fordulhat elő. Pedig előfordul. így egy kúriai határozat (IV 7850/1925., 1920. IX. 29-én, HT. 1927. 37. sorsz.) ,,az 1924 febr. 7-i árfolyamértékben megítélt tőkét annak 20 %-ára . . . leszállítja . . .". Vagyis : 20 %-ban valorizál az (I.) módozattal. Ha egyáltalán nem valorizáltak volna, kapna a hitelező minden 100.000 papirkoronában kb. 7 sv. frankot. De mivel valorizáltak : kap minden 100.000 papirkoronáj a-helyett csupán kb. 4 sv. frankot, tehát a nem valorizált összegnek alig felét. Élesen megvilágítja ez az eset, hogy miért van szükség arra a szabályra, hogy a (részleges) valorizáció folytán sem kaphat a hitelező kevesebbet, mint amennyi felértékelés nélkül járna neki — vagy másként : teljesen mellőzendő a felértékelés ott, ahol nem eredményezne többet, mint ami úgyis megvan. A német (1925-i) törvény ezt vezértételei közé sorolta ; 1. szakasza szerint : (..Ansprüche . . . vrerden nach Massgabe dieses Gesetzes aufgewertet. . .") ,,Dies gilt nicht, wenn der verbliebene Goldwert das für die Aufwertung vorgesehene Mass erreicht oder übersteigt." Mi jogászok nem ügyelhetünk eléggé a kalkulativ vonatkozásokra ! b. gy. Büntetőítélet kihatása a polgári perre. Sürün előfordul, hogy miután valakit elitéltek, ugyanazon cselekményéért civiliter (rendszerint : kártóritésileg) is felelőssé teszik. Előfordul az is, hogy miután felmentettek valakit, ennek dacára megperlik (vagy pl. exceptióval támadják meg) polgári uton. E két irányban lehet az előző (jogerős) büntetőitélet kihatással a magánjogi vitára. Kétségtelen az, hogy az elmarasztaló büntetőhatározat után a magánjogi felelősség többé alapjára nézve vitássá nem tehető, mert ami büntetendő volt, az nem lehetett civiliter megengedett, sem vétlen. Erre elvi határozat is áll fenn (PHT. 198; nagyobb kiadás I. k. 370 skk.). Sőt külföldivel szemben elegendő illetékes honi bíróságának elitélő határozata is. (PHT. 521 ; nagyobb kiadás III. k. 236. sk.) Ellenben ingadozó körvonalúnak látom a másik tételt, mely szerint t. i. a büntetőügyben történt felmentés nem köti a civilis bírót, aki tehát annak dacára megállapíthatja a felelősséget. Ez mindenesetre szintén helytálló, de csak annyiban, amennyiben hiszen lehet egy cselekmény a magánjogba ütköző anélkül is, hogy crimen lenne. Ezt a második elvet ugyancsak felállítja az elsőnek idézett elvi határozat (PHT. 198.). Ujabban egész sorozatát olvastuk a Curia több polgári tanácsa részéről hozott idevágó határozatoknak, melyek megerősítik, hogy a büntető-elítéléssel szemben, amíg jogerejében