Polgári jog, 1927 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1927 / 9. szám - A személyiségi jog magánjogi oltalma - Az uj kárkamatkérdéshez

239 általános elvi okokból, mint a konkrét esetekre alkalmazott jogi következtetések miatt. A törvény ugyanis sehol sem emliti szövegében azt, hogy csupán a koronaromlás tartamára hozatott s hatályossága annak tartamáig terjed. Azok, akik a koronaromlás megszűnésével a törvény hatályosságának megszűntét hirdetik, kiindulnak az indokolásból. Ámde, ha az indokolás a törvény magyarázásánál szerepet is játszhatik, oly szoros összefüggésben még sem lehet a törvénnyel, hogy pusztán annak alapján hatályos törvényeket megszűntnek jelenthessenek ki oly szervek, melyek törvényalkotásra feljogositva nincsenek. A törvény a jogszerű meghozatal által önálló létet nyer, függetlenül az indokolástól, sőt a törvényhozást annak meghozatalánál vezetett szándékától. Azt mindaddig, mig a törvényhozó hatalom új, ellenkező jogszabályt nem alkot, alkalmazni kell. A jogbiztonságra nagyo^n veszedelmesnek tartom azt a tant, mely valamely törvény hatályban létét az indokolás tartalmától teszi függővé. De, tegyük fel, hogy ez a felfogás jogászilag megáll. Ez esetben azonban nem szabad megállni az indokolás egy részénél, de a törvényhozó szándékának vizsgálatánál az indokolást, mint egészet kell áttanulmányoznunk. Már pedig az indokolás nemcsak koronaromlásról beszél, de kiterjeszkedik az általános gazdasági életre s ily szavakkal okolja meg a kárkamatot : ,,De nem áll ma már az a másik törvényhpzói alapgondolat sem, hogy a készpénz reális elhelyezése rendszerint nem történik évi 5%-nál magasabb nyereséget biztositó módon, mert a már szokásos buzabetétekén, valamint az értékpapírok vásárlásán felül bármely árunak megvásárlása, — csak a háziszükségletnek előre hosszabb időre fedezése is-, — 5%-ot messze meghaladó nyereséget biztosit." Világos tehát, hogy a törvényhozás nemcsak a koronaromlást, de az általános gazdasági helyzetet is mérlegelve hozta meg az úgynevezett kárkamattörvényt a kihirdetéstől számított két évi időtartamra (9. szakasz második bekezdés), még pedig a kárkamat nagyságának megállapítását a közgazdasági helyzetet ismerő M. Kir. Minisztériumra bizva. A vitatott jogi felfogás másik tévedése szerintem az, hogy ugy fogja fel a helyzetet, mintha a fenti törvény meghozatala óta semmi törvényes intézkedés nem történt volna s az 1923 : XXXIX. t.-c. a törvényhozó intézkedése hiányában elavult volna s a régi kamattörvények érvénye — a koronaromlás megállása következtében is — automatice feléledt volna. Ámde az 1923 : XXXIX. t.-c. hatálya két év múlva automatice megszűnt volna, — ha a törvényhozás meg nem hozta volna az 1925. évi XXXVT1. t.-c.-et, mely a fenti törvény hatályosságát feltétel nélkül meghosszabbítja a törvényhozás további rendelkezéséig. Ez a törvény 1925 december 15-én hirdettetett ki, tehát oly időben, amikor koronaromlásról szó nem lehetett, ez tehát ezen okból el nem avulhatott, indokát el nem veszthette. A törvény indokolása megmondja, hogy miért kellett az 1923. évi XXXIX. t.-c.-et meghosszabbitani. Az ok a következő volt : ,,A jelenlegi közgazdasági helyzet, különösen a hitelszerzés ismeretes nehézségei még ma sem engedik meg a régi kamattételekhez való visszatérítést és a pénztartozás késedelmes teljesítése a mostani hitelviszonyok között is olyan hátránnyal sújtaná a hitelezőt, amelyért a törvényes késedeltni kamat kellő kárpótlást nem nyújtana. Ez5rt addig is, amig a változott viszonyoknak megfelelő kamattörvény megalkotható nem lesz, indokolt az 1923 : XXXIX. t.-c. hatályát meghosszabbitani." Ennélfogva az az elmélet, mely az 1923 : XXXIX. t.-c. indokolásából akarja a kárkamatot megszüntetni, szerintem teljesen alapját vesztette, mert az ujabb törvény, a régi meghozatala idején fennállótól semmiben sem különböző gazdasági helyzetben uj indokolással azt teljes egészében fenntartaná. Sőt tovább megy: expressis verbis kimondja, hogy nem