Polgári jog, 1927 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1927 / 8. szám - Az Országos Ügyvédszövetség balatonfüredi vándorgyülése

19 serdülő fiuk még mindig sokkal inkább! tudnak a nagy világ­ban elhelyezkedni, mint 30 éves, jogi doktorátussal és ügy­védi oklevéllel biró férfiak, akik extra muros maradtak. Sok gondot fog azonban az is okozni az összes érdekelt köröknek, hogy mily alapon gyakorlandó a succrescenciánál a selekció? Talán az anciennitás alapján, amint azt egyesek elképzelik? Mi lesz akkor a kiváló tehetségekkel és a nagy elmékkel? Lehet, hogy fognak akadni olyanok is, akik azt követelik, hogy a sors döntsön a pályázók között; nézetem sze­rint a véletlennek nem szabad azonban ily hatalmas bele­szólást engedni egy ember jövőjének a kialakulásába. Nem kisebb nehézségeket fogna alkotni, helyesen megvá­lasztani azon fórumot, amely hivatva lesz dönteni a szelekció felett. Hallottunk olyan kombinációt, hogy az igazságügyi mi­nisztérium gyakorolja ezen jogát. Ha ez igy valósulna meg, akkor méltán kérdezhetné az ügyvédi kar, hová lett a kama­ráknak törvényileg biztositott autonómiája? Sokak szerint a legtermészetesebb, hogy a szelekció joga továbbra is a kamará­kat illesse meg. Ilyen megoldás mellett azonban a kamarák ellen fogna koncentrálódni az összes keserűség és a gyűlölség a visszautasítottak, azok családja és baráti köre részéről. Van olyan felfogás is, hogy legcélszerűbb összeállítani egy vegyes bizottságot, amely állana az igazságügyi minisztérium, a biró­ságok és kamarák kiküldötteiből. Nézetünk szerint ez sem lenne megfelelő fórum, egyrészt azért, mert igy is sértetnék a kamara autonómiája, másrészt pedig a minisztérium és a bíró­ságok delegált tagjai még kevésbbé ismerik a pályázókat, mint az ügyvédi kamara. Ha pedig a jogtudori diplomába és az ügy­védi oklevélbe minősítési fokok íratnának be, a szelekció gya­korlásánál ez sem volna megfelelő és megnyugtató expediens, mert akkor félő, hogy az egyetemen és az ügyvédvizsgáló bizott­ságoknál hihetetlenül fogna elharapódzni a protekció, elnézés és különféle mértékkel való mérés. És ha a sok aspiráns már végig fogja járni a felvétellel egybekapcsolt kálváriát, és ha végre a sok csalódás, kudarc és megismételt megalázta­tások után mégis bejut a barreauba, bizony nagyon könnyen: megállapíthatjuk, hogy az ilyen uj ügyvédnek és kamarai tagnak nem lesz első ós fögondja' az ügyvédség függetlensége: és szabadsága. Hogy az ilyen kar nem lesz elég szilárd ahhoz, hogy veszélyes és zivataros időkben a magyar alkotmányos jogoknak támasza és talpköve legyen, hogy a közszabadságokat megolíálmazza,' hogy az ilyen kar hajlamossággal fog bírni arra, hogy a politikai hatalomnak könnyen behódoljon, azt 2*

Next

/
Oldalképek
Tartalom