Polgári jog, 1927 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1927 / 7. szám - Die Organisation der Rechtsgemeinschaft. Untersuchungen über die Eigenart des Privatrechts, des Staatsrechts und des Völkerrechts. Von Dr.Walther Burckhardt [könyvismertetés]

63 Vétlen felelősség. Jogszabály, hogy aki másnak valamely jogvédte érdekét jogellenesen, de vétlenül sérti meg, az a sértettnek ebből eredő vagyoni kárát, ha az máshonnan meg nem térül, annyiban köteles megtéríteni, amennyiben ezt a fennforgó körülményekre, különösen az érdekelt felek vagyoni viszonyaira tekintettel, a méltányosság megkívánja. A tényállás szerint pedig a felperes teljesen vagyontalan, mig az alperesnek forgalmas helyen jövedelmező vendéglő-üzlete van. Az alperes kártérítési felelősségének méltányossági alapon való megállapítására tehát a jogszerű alap adva van. (Curia P. VI. 9267/1926. 1927 április 20-án.) A 39 ^ Örökrészről való lemondás. A szülő által örökrészére kielégített örökösnek a további öröklésről való lemondása kiterjed a lemondó örökösnek örököseire is és az ily lemondás érvényessége különös alakszerűséghez nincs kötve. (Curia P. I. 3590/1926. 1927 március 23-án.) Szerzeményi vagyon szavatolása ági vagyonért. A szerzeményi vagyonnak a hiányzó ági értékért való szavatolása szempontjából egészen közömbös az, hogy az ági vagyon elidegenítése folytán befolyt pénz a szerzett vagyonba ruháztatott-e be vagy sem. (Curia P. I. 8027/1925. 1927 május 9-én.) A 40 Végrendelet értelmezése. Kedvezményezett leszármazójának Öröklési joga. Ha a kedvezményezett a végrendelkezövel törvényes öröklési kapcsolatban volt és utána leszármazó maradt, az vélelmezendő, hogy az örökhagyó az illető végrendeleti juttatást az elhalt végrendeleti kedvezményezett leszármazójának is szánta. (Curia P. I. 7185/1925. 1927 március 29-én.) Kiváltságos végrendelet alakszerűségei. Bár a végrendeletek alaki kellékeit megállapító 1876. évi XVI. t.-cnek a kiváltságos végrendeletekre vonatkozó IV. fejezete nem tartalmaz kifejezett rendelkezést arra nézve, hogy az Írásbeli magánvégrendeletekről intézkedő I. fejezetnek ama rendelkezései, amelyek a IV. fejezetben különösen felemlítve nincsenek, a kiváltságos végrendeletekre alkalmazandók, mégis a bírói gyakorlat a kiváltságos Írásbeli végrendelet alaki kellékeiről szóló 30. §-t nem tekinti önálló és kimerítő rendelkezésnek, hanem azt csak az I. fejezetben foglalt rendelkezések enyhítéseként értelmezi. Támpontot nyújt erre nézve az a tény, hogy a 30. § a két tanú jelenlétének a szükségességét a tanuk további teendőjének a részletezése nélkül említi, holott már abból a követelményből, hogy a tanuk közül az egyik írni és olvasni tudjon, nyilvánvaló, mikép a tanuk közreműködése puszta jelenlétükkel kimeritettnek nem tekinthető. (Curia P. I. 891/1926. 1927 június 3-án.) A 41