Polgári jog, 1926 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1926 / 3. szám - Kamatproblémák

82 felől ott, ahol & felek a kamatfizetési kötelezettséget kikötötték, de annak mértékét nem fixirozták, a felek által emelt keretbe helyettesíti ezt a kamatlábat (id. t.-c 2. §). Utóbbi vonatkozásában tehát nyilvánvalóan sízubszidiáriiis jelentőségű és csupán ott lép fel, ahol a felek máskép nem rendelkeztek, mig előbbi vonatkozásában éppen azon a területen jelentkezik, ahol a felek diszpozíciója hatálytalan. E cogens erejű törvényes kamatnak egyik alfaja a késedelmi kamat, más a kártérítési kamat, amint további sszubordinált fajai a perkamat, vagy a gyámi törvény 102. §-ában meghatározott gazdagodás] kamat. A jogi biztonsággal elválasztott fogalmi határvonalak azonban a gyakorlatban könnyen összefolynak. A praktikus eredmény szempontjából ez néha nagyon szerencsés megoldás, amint hogy a jog célja nem is az, hogy elvi körvonalaiban megrajzolt kategóriáit szembú helyezze a praxis eleven formáival, ellenkezőleg az, hogy fogalmi berendezésében is a való élet képét tükrözze. Jelen esetben például a törvény kifejezetten kártérítési kamatot instituál; alapja és magas mértéke cauzájaként a magyar korona értékcsökkenése folytán a hitelezőt sújtó kár szolgált. Ha tehát a dogma mindenek felett lebegne, azt kellene vitatnunk, hogy a kártérítési gondolat szerkezeténél fogva az adós csak akkor tartozik ezzel a magas kamattal, ha a hitelezőnek tényleges kára van. Miután pedig a korona stabilitása folytán valorizációs kárt már nem jelezhetünk, az adósnak szabadulnia kellene e kamattól, valahányszor bizonyítást nyer, hogy a hite/zező pénzét a késedelem alatt lukrativ módon nem gyümölcsöztethette volna. Csakhogy a dogma nem irányítja as életet és a törvény világában nem axiomatikus igazság a „cessante ratione legis ee,ssat lex ipsa" gondolata. Ha a pénz devalvációja meg is szűnt, a hitelviszonyok beteges elfajulása ma is jelenvaló tény, ugy hogy az eredeti fundamentum elkopásával nem szűnt meg a törvénynek belső indokolásától függetlenül kialakult szükségessége. A gyakorlat uj tartalommal tölti meg a régi kérőieket ésí mikor nem kutatja már azt, hogy a hitelezőnek valorizációs vagy egyéb kára van-e egyáltalán, hanem egyszerűen késedelemi kamatként, sőt perkamatként fogja, fel és ítéli meg az 1923. évi 39. t.-c. magas kamatlábát: ezzel a jogi fogalmak szubtilitását nem mozdítja elő, dopéldáját adja annak, hogy a gyakorlati élet követelményeit kielégítő kodifikáció hijján, egy kis jogi zsonglőrösködéssel, egy elavult, de hatályon kívül nem helye-