Polgári jog, 1926 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1926 / 4-5. szám - Az ügyvédi költség védelméről. (A Ppé. 18. §. kiépítése.)

151 A kir. Ítélőtábla 7. P. 3701/25—1921. sz. Ítélete az alperesi ügyvedekre felette sérelmes intézkedést helybenhagyta azt hangoztatván, hogy az 1912:54. t.-c. 18. §-a utolsó bekezdése szerint a fél a perköltségben az ellenfél javára marasztaltatván, az az ellenfelet illeti s csak a fizetés módozatára nézve irja elő hogy az ügyvéd kezéhez történjék s a Pp. 121. §-ában foglalt kivételes rendelkezésből is az következik, hogy az általános szabály szerint a perköltség az ellenfelei illeti. A perbeli felek egymásközti viszonyában tehát nincs törvényes akadálya annak, hogy a fél a részére megítélt követelést az ellenfél részére megítélt perköltségbe beszámíthassa. A kir. Kúria ezen perben kelt P. IV. 368/1922. sz. ítélete mindkét alsóbirósági ítélet megváltoztatásával mellőzte azt az ítéleti rendelkezést, amely szerint a felperes az általa fizetendő perköltség ellenében beszámíthatta az alperestől járó követelését. Az indokolás e részben csak egyszerű utalás a Ppé. 18. §-ára, amely szerint az ügyvédnek a megítélt perköltségre harmadik személyekkel szemben elsőbbségi joga van. 2. A budapesti kir. törvényszék jogerőssé vált 12. P. 41847/ 1925. sz. végzésében azt hangoztatja, hogy a Ppé. 18. §-a által az ügyvédnek a költsége tekintetében biztosított elsőbbségi jog még nem jogosítja öt fel arra, hogy mint ezen követelés ura, a saját nevében csödkérö hitelezőként lépjen fel a marasztalt adós ellenében, akivel egyébként a főkövetelés tulajdonosa, a tulajdonképeni jogosult személy, a követelés rendezésére nézve már megegyezett. Amint a fentiek és még számos felhozható példa igazolja, nem elégedhetünk meg a Ppé. 18. §-a nyomán kifejlődött puszta gyakorlattal, hanem de lege ferenda annak a jogszabálynak világos és maradéktalan kimondásáért kell küzdenünk, mely szerint a perköltség a pernyertes ügyvédé. A perköltség többé nem a pernyertes ügyfél követelésének járuléka, mint aminő a kamat és a gyümölcs, hanem az a per eldöltével keletkezett sui juris követelés, amelyre nézve az ügyvédet saját jogán és közvetlenül illeti meg a jog. A fentebb hivatkozott Pp.-indokolásbeli elv mellett, hogy t. i. a perköltség célja mentesíteni a pernyertes ügyfelet pervitelének költsége alól, ki kell domborítanunk azt a* kiegészítő tételt, hogy tehát a pervesztesnek a pernyertes ügyvédet valóban ki is kell fizetnie: aki tehát ily módon közvetlen perjogi viszonyba kerül az ellenféllel, anélkül persze, hogy a megbízási viszonyból eredő magánjogi természetű igényeit saját felével szemben elvesztené. Ez a kettős viszony: a megbízási a saját féllel szemben és a perjogi a marasztalt fél ellenében, nem halad mindig párhuzamosan. Maga a Pp. is (121. §.) azért volt kénytelen a szegényjogu fél ügyvédje perjogi követelését a pervesztes féllel szemben biztosítani, mert a magánjogi cimen (saját felétől) mi követelni valója sincs — de mindennapi, hogy a választott ügyvéd is e cimen többet, vagy kevesebbet követelhet; korábban vagy későbben léphet fel, mint a perjogi cimen. miért is e két fogalom közti különbségtételre