Polgári jog, 1926 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1926 / 4-5. szám - Richesse oblige. 2. r.

145 védelemben részesülnek, mint az első csoportba tartozók. Az iparfelügyelőkről szóló (1893: XXVIII. te. 16. §) törvény fegyelmi eljárással és kártérítéssel, a közp. statisztikai hivatalról szóló (1897: XXXV. 15. §.) törvény kihágási büntetéssel, a mnnkásbetegsegélyzőről szóló (1908: XIX. 186. §.) törvény az állástól való elmozditással és kihágási büntetéssel sújtja azt a hivatalnokot, aki a tudomására jutó titkot elárulja. A 600/1925 l\ M. rendelet 12. §-a szerint a most emiitett hatóságok és, a postatakarékpénztár alkalmazottai adókivetés céljából tanúskodásra, illetőleg szakértői véleményadásra nem hívhatók fel. Nem kérhetők továbbá adatok a pénzintézetektől (ezek alkalmazottaitól) a náluk gyiunölcsözőleg elhelyezett tőkékre és azok kamatozására, vagy a felek náluk kezelt letétéire vonatkozólag. A 106. § szerint az adókivető bizottság tagjai fogadalmat tesznek, hogy az adózó viszonyairól tudomásukra jutott adatokat szigorúan titokban fogják tartani, a tárgyalási iratok pedig zár alatt tartandók és hivatalos titkot képeznek. Épen ezen a nyilvános számadásra kötelezett vállalatoknál találkozunk aztán azzal a jogintézménnyel, ami törvényes alapon teszi nekik lehetővé, hogy vagyonukat eltitkolják és ezáltal egész számadásuk u. n. nyilvánosságát illnzórhiS'sá tegyék. Ez a jogintézmény a titkos tartalékolás. A társulati adó A'. U. 57. §-a szépen megmagyarázza: mi a „titkos tartalék". Történhetik a tartalékolás elburkoltan is olykép, hogy a vállalat egyes számlái, a vállalat a cselekvő vagyonát egyes tételek kihagyásával vagy kisebb összegben feltüntetésével a valóságnál alacsonyabban, vagy a vállalat szenvedő vagyonát nem létező adósság beállításával, vagy a tényleg létező adósságnak a valóságosnál nagyobb összeggel való feltüntetésével a valóságosnál magasabban mutatja ki." Az ilyen tartalékolás adóügyi szempontból elviíeg_ tiltva van ugyan, de há a vállalat megteszi, semmi lmja nem történik, csak részletezni köteles a gyanús tételeket. Értékpapírok, az anyagkészlet és áruraktár értékélesénéi pedig eayenesen meg van engedve, hogy a vállalat a mérlegben ki nem mutatott tartalékokat gyűjtliesisetí. Az u. n. értékcsökkenési és felújítási tartalék módot nyújt nekik, hogy pl. milliárdokat érő ingatlanokat nevetséges öszszegben szerepeltessenek a mérlegekben. (Egy fővárosi sörgyár gyári ingatlanát és berendezését 1926-ban 15 millió koronára értékelte.) Ezek után furcsán hangzik^ a valorizációs törvényjavaslat: indokolásában az az érvelés, hogy a vagyoni helyzet vizsgálata legcélszerűbben a mér-