Polgári jog, 1926 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1926 / 3. szám - A megbocsajtás házassági jogunkban [ismertetés]

132 gyakorlata a fennforgó lénykörülményeknek megbocsátássá minösitése kérdésében zavaros, ellentmondó, megállapítja, hogy az utóbbi évek joggyakorlata e részben nagyon is következetlen, szemben a régivel, a háború előttivel, amely egységesebb, homogénebb volt. Végül a megbocsátás jogi természetét vizsgálva, arra az eredményre jut, hogy a megbocsátás jogügylet, amelyet azután a jogügyletekre, szokásos közelebbi elemzésnek vet alá. Szögezzük le, hogy a szerző mindenkép tanulságos és hasznos munkát végzett e miniatűr kérdés megvilágításával, amely tudomásunk szerint a fontosságához mért monografikus tárgyalásban irodalmunkban még nem részesült. A megbocsátás házasági törvényünk 82. §-a szerint házassági bontóok-enyésztetö, örökösödési jogunk egyik tétele szerint megszünteti a relativ öröklöképtelenséget előidéző érdemetlenséget, végül megfosztja az ajándékozót a megajándékozott hálátlansága cimén előállott megtámadási hatalmától. Szerző csak az első vonatkozásban ismerteti a megbocsátást és müvének legérdekesebb és jogilag is legértékesebb része annak vizsgálata: forog-e fenn a konkrét tényállásban megbocsátás. Ezt a kérdést (lásd az 1—23. és 33—40. lapon foglaltakat) igen finom elmeéllel és nagy dialektikai készséggel taglalja és kétségtelenül helyesen mutat rá az ismertetett birói döntések fogyatékosságára. Nem tudom azonban követni a szerzőt ama következtetésében, amely feltűnő minőségi értékű ellentétet lát fennforogni a régi és a mai gyakorlat között, a mai rovására. Hiszen a szerző azáltal jut ehhez a megállapításhoz, hogy múltból oly eseteket ragad ki, oly régebbi döntésekre hivatkozik, amelyekben a tényállás kiáltóan és kétségtelenül igazolja a megbocsátás fennforgását (házassági tartozás teljesítése, házassági életközösség visszaállítása, visszahívó kérvény benyújtása stb.) A háború előtti joggyakorlat is fölvetett olyan eseteket, amelyekben az összes ténykörülmények számbavétele mellett igazán nem lehetett könnyű feladat annak megállapítása: forog-e fenn megbocsátás, vagy sem, és amelyek tárgyában szintén hozhattak helyt nem álló határozatokat. A ..mindent megszépítő messzeség" ugy látszik, a mult joggyakorlatáról is csalóka képet fest, szebbet, mint amilyen az valóban volt. Ne szolgáljon tehát ez a káprázat az összehasonlítás alapjául, mert igy az eredmény szükségkép kedvezőtlen lesz, igaztalanok leszünk a má-val szemben. Ez a szerintem helyt nem álló kritikai megállapítás azonban semmit sem von le a dolgozat értékéből, amelynek nagyon érdekes és gondolatkeltö a második része, az t. i.. amely a megbocsátás jogi minősítésével foglalkozik. Szerző szerint a megbocsátás nem puszta tény, hanem jogügylet. Ezen meghatározás negatív része kétségtelenül helyes. A megbocsátás „nem puszta tény", hiszen hozzá joghatások fűződnek, hanem jogi tény, még hozzá az embernek ténye, nem a külvilágé. Az elemzés rendjén tovább haladva, azt kell már most