Polgári jog, 1926 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1926 / 3. szám - Ügyvédi immunitás

124 érezihetövé válik. A dolog természetében rejlőén politikai vonatkozású büntető perekben a vódöügyivéd a kamarák megállapítása' szerint gyakran csak teljes önfegyelmezési képesség mellett tudja elkerülni azt, hogy védöbeszédében az izgatás vagy a bűntett feleli elérésének bűncselekményét el ne kövesse. A kamarák tudatában vannak annak, hogy a helyesen felfogott közérdekre való tekintettel nem lehet teljes immunitást adni az ily természetű magatartásra. Épp ezért az általános közérdeket, az ugyancsak közérdeket képező ügyvédi szólásszabadság intézményével akként kivánták összhangba hozni, 'hogjr az ügyvéd ellen védöbeszédében elkövetelt izgatás és hasontermészetü bűncselekmények miatt csak akkor Lelhessen helye* bűnvádi eljárásnak, ha az ügyvédre illetékes fegyelmi biró^ág előzetesen fegyelmi eljárás utján kimondotta, hogy a fennforgó eset öszszes körülményeinek méltatása mellett az ügyvédet mentesség nem illetiÉrtesüléseim szerint az igazságügyi kormány az ügyvédi kamarák-most kifejtett javaslatát aggályosnak tekinti, amenynyiben abban a meggyőződésben van, hogy: „a büntetendő cselekmény elkövetése a perbeli képviselő részérő] sohasem szükséges, sem a magánjogi, sem a büntetőjogi ügyben szereplő ügyfél érdekében". Ügy véljük, hogy az igazságügyi kormánynak ide vonatkozó álláspontja és különösen most ismertetett indoka nem helytálló, mert hiszen egyfelől maga a törvényhozó mentességei biztosított az ügyvédnek és az ügyfélnek egyaránt akkor, amikor hatóság előtt folyamatban lévő ügyben tárgyalás alkalmával szóval vagy ügyiratban az ügyre és az ügyfélre vonatkozólag, vagy nem is az ügyfélre vonatkozólag, de az üggyel összefüggően és az ügyfél érdekében szükséges módon történt a rágalmazó vagy becsületsértő tényállítás. Másfelől utalunlk arra is, hogy a jogos kritika a védelem hevében éppúgy átcsaphat az izgatás határain, a»minthogy a törvényhozás által is elismerten átcsaphat és átcsap az egyéni becsület tiszteletben tár-, 1,'tsának törvényhozásilag előirt határain. Már azért sem oszthatjuk azt a felfogást, üogy az ügyvédi kamarák ismertetett törekvése aggályosnak volna mondható, mert hiszen az ügyvédi kamarák nem kívánják a mentességet az összes esetekre, hanem csak azon kivételes esetekre, amelyeket a fegyelmi bíróság a fennforgó eset összes körülményeinek méltatása mellett ilyenként ki fog jelölni. Ügy véljük, hogy akkor, amikor az Ü. R. szabályai értelmében a királyi ügyészséget a kamarai ügyész mellett megilleti a vádemelésnek és a jogorvoslatnak joga, amikor fegyelmi ügyekben felsőbb fórumként az „ügyvédi tanács" Ítélkezik, melynek egyfelől tagjait az ügyvédek közül a magyar kir. igazságügyminiszter úr nevezi ki, másfelöl ezen öttagú tanácsnak 3 tagja nem is ügyvéd, hanem bíró, úgy meggyőződésünk szerint az ügyvédi szólásszabadságnak érdekében javasolt nagyobb fokú mentesség a gyakorlatban visszaélésekre nem fog vezethetni. A mentelmi jog fent ismertetett kettős, lényegileg különböző intézményének — a felelőtlenségnek és a sérthetetlenség 1