Polgári jog, 1925 (1. évfolyam, 1-9. szám)

1925 / 3. szám

A budapesti ügyvédi kamara Jókai ünnepe 139 hó 4-én tartott rendkívüli közgyűlésén választotta azzá. A közgyűlési jegyzőkönyv szerint az alkalmat Jókai 50 éves irói jubileuma, az okot az ő „hervadhatatlan irói érdemei", a lehetőséget pedig az adta meg, hogy okleveles ügyvéd volt. 1846-ban nyerte el az ügyvédi oklevelet és több mint félszázadon volt kartársunk, bár ügyfeleket sohasem képviselt. Mégis volt ügyvéd legalább annyira, mint sok tiszteletre méltó bejegyzett kartársunk, aki évtizedeken át folytatja szorgosan és becsületesen jogteehnikus és jogügynök mesterségét és halvány sejtelemmel sem bir arról, hogy soha pillanatig sem volt valóságos jogot védő, jogot fejlesztő ügyvéd. Pedig jogvédelem és jogfejlesztés az a két mozzanat, amelyben hivatásunknak erkölcsi fensősége megnyilatkozik. Morfológiailag külső megjelenésre akkor domborodik ki leghatásosabban, amikor bátran és önzetlenül szállunk sorompóba a gyengéknek és üldözötteknek jogáért, becsületéért, szabadságáért. A társadalmi fejlődés szempontjából akkor végezzük a legbecsesebb munkát, amikor a törvénynek igazságát hozzáhajlitjuk, simítjuk, késztetjük és szorítjuk az életnek igazságához és az anyagi igazságnak érvényt szerzünk a törvény formai nehézségeinek ellenére is. Ezekre a jogi kötelességeinken túlmenő erkölcsi kötelességekre nem tanít meg minket, de hasztalanul is oktatna bármely szépen megirt tankönyv. Ami minket azokra képesit, az hivatásunknak bennünk lakozó a lelke (est deus in nobis, agitante calescimus illo). Ami pedig ezt a hajlamosságot alkalom adtán tettre serkenti, az az akár valósággal élt, akár csak költő alkotta hősöknek, eszmény-embereknek nemes példaadása. Nincs magyar költő, aki az ifjúságunk lelkét annyi eszményi hősnek alakjával töltötte volna meg, mint Jókai: Tatrangi Dávid, Adorján Manasse, Berend Iván, Baradlai Jenő, Kárpáthy Zoltán, Szentirmay Rudolf, Jenőy Kálmán, ugy élnek és kisérnek emlékezésünkben, mintha együtt éltük volna át történéseiket. Ezeknek az alakoknak megalkotásával, példájuknak szemünk elé állításával nagyobb, nevelője lett Jókai a magyarnak, mint minden kitűnő pedagógusunk. Nekünk, magyar ügyvédeknek is mindig voltak a tudásban nagy tanítómestereink, de a hivatásnak ethikáját nem Werböczyek nevelték belénk, hanem a valóságban élt nagy magyar ügyvédek: a Sárói-Szabók, a Lehoczkiak, a Hodossyak mellett a Jókai regényeknek bátor, becsületes és szegény fiskálisai: Fenyéri a Régi jó táblabirákban, Lévay a Politikai divatokban és Vámhidy a Szegény gazdagokban. így válik életté a költőnek meséje. így segit megalkotni a múltból merítő költőfantázia a költőnek valóságos történéseit.