Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 9. szám - Tisza István politikai hagyatéka. Tragikus halálának 18. évfordulójára

Tisza István \ Tragikus halálának Midőn egy evvel ezelőtt Deák Ferene fiatal gárdája megalakult, a magyar társadalom a lelki és szellemi elnyomatás rabságában sorvadozolI. Az önérzetes független férfiaknak csak egy szűkebb tábora volt az, mely üdvözölni inerté az új zászlóbontást és támogatására sietett ásóknak, akik a nagy magyar bölcs szellemében indultak a munka és a kötelesség útjára. Tisza István tábora örömmel üdvözölte a mozgalmai, mert abban a régi történelmi nemzedék megújhoitását látta, azét a nemzedékét, mely tisztelte a tekintélyeket és követte a vezérek példáját, akik a közpálya szolgálatát nem az öncél és az egyéni haszonlesés forrásának tekintették. Ezeket az erkölcsi törvényeket vallotta Tisza István is, aki egész életén ál Deák Ferenc elveinek és politikájának volt a kövefője. Tisza István éppúgy, mint Deák Ferenc, jól ismerte nemzetét, szántait jó tulajdonságaival, melyek a benne lakozó nemes erőket kifejthetik, de mérlegelni tudta hibáit is. melyek sorsát útvesztőbe vihetik, ö a legnagyobb veszedelmet a jelszóról,- és a fanláziák mérgező hatásában látta, azért intő szava és tanítása mindig arra iránijait, hogy önismeretre buzdítsa a nemzetet és óvja a kockázatoktól, melyek túlfeszítést okozhatnak. Törekvéseit nem koronázta siker, a nemzet nem értette meg őt s csak egy világkatasztrófa pusztító vihara hozhattá meg a kiábrándulással együtt azokat a tanulságokat, melyek tragikusan küzdő életének igazolására szolgálhattak. Az újabbi időkben is voltak jelenségek, melyek visszaesést mutattak, a jelszavak hatása ismét jelentkezett, az elfajidás kóros tüneteivel. A közélet a koncleső tülekedés, a hivatatlan becsvágy martaléka lett, felidézve azokat a szomorú időket, melyeknek emlékei sötét betűkkel vaunak megörökítve a történelem lapjain. Nemzetünk tragikus sorsának az az oka, hogy Kelet népe létére Európa egyik legkényesebb helyén, nagy imperialista törekvések ütközőpontján, oly népek közé ékelve, áll őrt férfias hűséggel, testvértelenül és legtöbbször megértés nélkül az emberiség legszentebb javainak: a népek szabadságának és önkormányzatának, valamint a nyugati műveltségnek védelmében, melyeknek egész történelme náluk erösebb hatalmak szolgálata. A magyarság politikai jogokkal és gazdasági szabadsággal ruházta és emelte föl kisebbségeit, a szomszéd népek ellenben erkölcsi, szellemi és anyagi javaitól, politikai jogaitól megfosztani igyekeznek magyarnyelvű állampolgáraikat, mert mint idegen hatalmiak eszközei, csak gazdáik jobbágyai, vagy a náluk gyöngébbek elnyomói tudnak lenni. A magyarság történetének legválságosabb szakaszaiban sem felejtkezett meg nemzeti öncélúságáról és ezzel hivatásáról, a környező népek ellenben ma, történetüknek érdemetlenül szerencsés pillanatában sem tudják függetleníteni magukat egyes nagyhatalmak érdekeinek szolgálata alól. Mohácstól Világosig nemzetünk története a szakadatlan harcok és megújuló fölkelések sorozata a török és a habsburgi birodalmak ellen, a szomszédos népeké viszont az első vereség után előbb a félholdnak, majd Bécsnek, a világháborúban a francia-orosz szövetségnek, jelenben francia pénzen, a német törekvéseknek szolgálata. Ha gazdájuk változott is, egy dolog maradt a régi: bérüket, jutalmukat mindig nemzetünknek kellett megfizetnie. tíkaí hagyatéka 18. évfordulójára Hinni óhajtjuk, hogy elmúlt felettünk a veszély és a tanulságok nyomán bekövetkezik a közéleti tisztulás üdvösebb fordulata. A fiatalabb nemzedék reá van utalva arra, hogy a multak okulásának a nyomán haladjon és megszívlelje azokat az erkölcsi törvényeket, melyek nélkül a közérdek szolgálatában nemes, tiszta munkát végezni nem lehet. Kitartás a küzdelemben, méltányos belát ós a tehetségek versenyében és szerénység a sikerben, ez ékesíti az ifjúságot és edzi meg arra a munkára, mely a közjóra áldásos lehet. Tisza István szívbeli igaz barátja volt az ifjúságnál- s nagy harcai között sem feledkezett meg arról, hogy intő, oktató szavával kötelességeire figyelmeztesse. ^Tanulják meg önök az önfegyelmet — így szól a sárospataki főiskola ifjúságához — és törekedjenek arra, hogy soha se talál ja? önöket készületlenül az élet balfordulata. Az önismeret fontos nemcsak az egyesek, hanem a nemzetek életében is, mert, amely nemzet híjával van az önkritikának, az túlbecsüli magát s ha szembe kerül a nála hatalmasabb, de lebecsült erőkkel, könnyen csatát veszíthet. Igyekezzenek minél többet meríteni a tudás és az erkölcs forrásaiból, hogy amikor felnevelkedve kezükbe kerül a haza sorsa, többet és jobbat tehessenek érte, mint elödeik.« Klasszikus aranyszavak, méltóak arra, hogy minden magyar ifjú a szívébe vésse azokat. Midőn Tisza István küzdelmes pályának egy hivatott éles szemű kutatója ezt a munkát közreadja, mi régiek nem tehetünk egyebet, minthogy azt a magyar ifjúság figyelmébe ajánljuk. A tanulságok, melyek abból leszürődést nyernek, világosságot vetnek egy önfeláldozó hősi lélek küzdelmeire, de egyúttal a tragikus magyar sorsra is, mely oly sokszor követelt áldozatot a nemzet legjobbjaiból. Horánszky Lajos. A magyarságnak ez a tragikus sorsa hozza magával legnagyobb fiainak egyéni tragédiáját. Ha az államférfiúi nagyság egyetlen próbaköve a siker volna, melynek — hazánkra vonatkoztatva — Mohács óta az ország területi épségét hieiyreállítani s a nemzet alkotmányos életének zavartalan folyását biz'tosp'tlani 'képes alkotásokban kellet volna megnyilatkoznia, akkor fájdalommal kellene megállapítanunk, hogy 400 éven át nem voltak államférfiaink; mert még a Deák Ferenc kiegyezési műve is, mely századok nehéz küzdelmei után, 1867-ben megadta az alapot az újra integer ország nyugodt, alkotmányos fejlődéséhez, félszázad múlva összeomlott a monarchiának a világháborút lezáró katasztrófájában. Ez esetben azt kellene mondanunk, hogy csak a mindig visszaguruló követ hegyre felgördítő Sisyphusaink voltak, kik közül nem egy »hű kébel« számkivetésben »szakadt meg a honért«, még többen pedig a magyar sors vértanúiként fejezték be életüket. Nincs is annyi mártírja egész Európának, mint nemzetünknek. Ha azonban államférfiúi nagyságot látunk abban is, hogy nagyjaink nemzetünk szolgálatával és egyéni önfeláldozásukkal mennyire voltak képesek fenntartani népünk hitét a szebb, a jobb jövőben elesettségünk szomorú korszakaiban, akkor az államférfiak hosszú sora áll előttünk Fráter Györgytől Tisza Istvánig, akiknek köszönhetjük, hogy a nagyhatalmi létre született nemzetünk, lélekszámban megfogyatkozva is, hü tudott maradni világtörténeti rendeltetéséhez és nem süllyedt idegen célok eszkö21