Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 2. szám - Deák Ferenc díszpolgárságai. A levéltárak homályából

X Deák Ferenc díszpolgárságai A levéltárak homályából Schmerling idejében, 1861 február 26-án jelent meg az a császári pátens, amely az 1860. évi október 20-án kibocsátott ú. n. októberi diplomát követő második kísérlet volt a fokozatosan jobb belátásra térő uralkodó részéről a magyar alkotmány helyreállítására. A haza bölcse, Deák Ferenc, sem eredetére, sem tartalmára nézve nem ismerte el törvényesnek az októberi diplomát, mely oly közös ügyeket és oly közös birodalmi gyűlést állapított meg, melyeket a magyar közjog nem ismer. Teljes határozottsággal foglalt állást Deák Ferenc a februári pátens ellen is az 1861. évi május 6-án megnyílt országgyűlésen, melynek felirati vitája során Deáknak alkalma nyílt géniusza legsajátságosabb vonásainak remek kifejtésére. »Nekünk adott alkotmány nem kell, — mondá Deák — mi visszaköveteljük ősi alkotmányunkat, mely nem volt ajándék, hanem a nemzet életéből fejlett.« Majd kijelentette, hogy: »A magyar király csiak koronázás által törvényes magyar király. A koronázás előfeltételei pedig: önállásunk sértetlen fenntartása, az országnak területi és politikai integritása, az országgyűlésnek kiegészítése, alaptörvényeink tökéletes visszaállítása, parlamentáris felelős kormányunk helyreállítása. Egyszóval: az abszolút rendszer teljes megszüntetése az a feltétel, melynek teljesítése nélkül tanácskozás és egyezkedés lehetetlen. Magyarország tehát visszautasít minden alárendeltséget, minden egybeolvadást, akár a törvényhozás, akár a kormányzat terén. Mihelyt azonban Magyarország szabad, önálló ország, kész méltányosság alapján, politikai tekintetből, önállásának és alkotmányos jogának sérelme nélkül, megtenni azt, amit lehet, hogy azon súlyos terhek alatt, miket az abszolút rendszer fonák eljárása összehalmozott, Ausztria jóléte és vele a miénk is össze ne roskadjon.« Deák Ferenc hatalmas feliratára, melyet a nemzet jogai bibliájának tekinthetünk, s melyet az országgyűlés 1861 június 6-án tett magáévá, az uralkodó június 21-én kelt válasza tagadó volt, s a februári pátens változatlan fenntartásában kulminált. E leiratra Deák Ferenc azonnal kijelentette, hogy az alkudozás fonala megszakadt és ugyan ő az országgyűlés megbízásából újabb feliratot szerkesztett, melyben nemcsak a konkrét törvények alapján fejtette ki újból ia nemzeti követelések jogosságát, hanem egyúttal az általános emberi erkölcs védpajzsa alá helyezte azokat. Örök érvényűek a második felirat befejező szavai, melyek szerint: »Lehet, hogy nehéz idők következnek ismét hazánkra, de a megszegett kötelességek árán azokat megváltanunk nem szabad. Az ország alkotmányos szabadsága nem oly sajátunk, amellyel szabadon rendelkezhetünk; hitünkre bízta a nemzet annak hű megőrzését és mi felelősek vagyunk a haza és önlelkiismeretünk előtt. Ha tűrni kell, tűrni fog a nemzet, hogy megmentse az utókornak azon alkotmányos szabadságot, melyet őseitől örökölt. Tűrni fog csüggedés nélkül, mint ősei tűrtek és szenvedtek, hogy megvédhessék az ország jogait, mert amit erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét visszahozhatják, de amiről a nemzet, félve a szenvedésektől, önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz és mindig kétséges. Tűrni fog a (nemzet, remélve a szebb jövendőt s bízva ügyének igazságában.« A második feliratra a hatalom az országgyűlés feloszlatásával válaszolt. A Deák Ferenc által elvetett mag azonban csakhamar kikelt, a nemzet visszakapta alkotmányos önállását és szabadságát, s ezt az 1867. évi július 8-án végbement királyi koronázás tetőzte be. Az 1861. évi híres felirati vita természetesen az ország közönségének legmegfeszítettebb érdeklődése mellett ment végbe s Deák Ferencet törvényhatóságok és városok egymás után díszpolgárukká választották. Egy ilyen díszpolgárválasztási határozatot szórói-szóra közlök az alábbiakban. Kunhegyes városnak ez a határozata tipikusan jellemző az akkori közfelfogásra. Egyfelől bizonysága Deák Ferenc egyetemes tekintélyének és annak a ragaszkodásnak, mellyel a nemzet őt körülvette, másfelől dicséretesen jellemző az akkori közfelfogásra, hogy általános méltánylásban részesült Deák Ferenc ellenzékének, az ú. n. határozati pártnak hazafias magatartása is, ezért tisztelték meg Tisza Kálmánt, a határozati párt vezérét azzal, hogy Deák Ferenccel együtt választották díszpolgárrá, végül a jeles lengyel hazafinak, Szmolka Ferencnek megtisztelésében, a történelmünk egész folyamán végigvonuló magyar-lengyel együttérzés nyilvánul meg és e tekintetben ez az előttünk fekvő okmány is hangosan szóló bizonyítéka, annak, hogy a magyarlengyel barátság és testvériség nem politikai divat, hanem történelmi szükségszerűség, melynek egyfelől a két nemzet érzelmeiben, másfelől az érdekek közösségében van állandó alapja. Maga a határozat következőleg hangzik: 333/1861. kgy. »Indítvány tétetett, hogy Deák Ferenc országgyűlési képviselő urat, a törvényhozás legnagyobb emberét s a nemzet megcáfolhatatlan jogvédőjét, valamint Tisza Kálmán országgyűlési képviselő urat, az országgyűlés másik vezércsillagát, országgyűlési örök emlékezetre méltó működésük és fáradozásuk némi megjutalmazásául a képviselőtestület tiszteletbeli polgárokká nevezze ki. Mint szinte ily tiszteletbeli polgári címmel ruházza fel dr. Szmolka Ferenc urat, aki a folyó év augusztus 28-án tartott birodalmi alsóházi tanácsülésben Bécsiben az üldözött magyar nemzet és ezredéves alapjogai megtagadott érvényének nemes védelmében oly melegen, annyi igazsággal s oly testvéries érzelemmel szólott fel. E városi képviselőtestület örömmel ragad meg minden alkalmat, melynél fogva e honpolgári erényekkel tündöklő fiainak elismerést szavazhat és azok iránt rokonszenvének valami jelét tanúsíthatja. Deák Ferenc és Tisza Kálmán országgyűlési képviselő urak a magyar nemzet emlékezetében örökké fennmaradó 1861. évi országgyűlés folyama alatt a nemzeti függetlenség ügye védel-