Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 2. szám - A Deák Ferenc Társaság - Deák Ferenc sirjánál. Kegyeletes ünnepség a haza bölcse halálának 60. évfordulóján

kés dalává tudja dirigálni. Deák Ferencnek igazsága ma is az egyetlen út; az ő testamentuma úgy tűnik fel, mint a magyarság egyetlen életfilozófiája, amelynek summája az, hogy veszélyeztetett puszta létezésünk legfőbb szempontjának alá kell rendelnünk mikénti létezésünknek részletkérdéseit. Trianon után nekünk csak két út adatott. »Elveszni nyomorultan és kisszerűen, és szenvedni addig . . .« (Madách) Vagy vállalni kemény sorsunk áldozatát, a vezérkedésnek keresztjét, mely a kicsiny népek európai létre nevelését osztja ránk, hogy Ítéltünket a két malomkő közül kimenthessük s az áldozat királyi jogán közvetítők és kiegyenlítők lehessünk e népek bábelében. A mi nemzeti öncélúságunkat nem a faji sacro egoismo határozza meg, hanem a középdunai békét állandósító, áldozatos középdunai vezető szerepünk. S ahogyan Deák 1868-as nemzetiségi törvénye, mely a suum cuique elve alapján a magyar univerzitás, s a nemzetiségi individuumok között az »idősebb testvér«, a magyarság bölcs belátásával igyekezett egyensúlyi helyzetet teremteni, a szentistváni birodalom egységének összetartó anyaga akart lenni, s ezt az összetartó anyagot a Szentkorona tanában kicsúcsosodó alkotmány megőrzése és korszerű fejlesztése által kívánta időállóvá tenni, — éppen úgy a Trianonban széttört birodalom egységének megteremtésére sincsen hatékonyabb békés belső erőnk, alkotmányunk ősi szellemének és fejlesztjér sének erejénél. Ahogyan a hatalmas hún királynak, Attilának legfőbb ereje volt a »húsz kardhoz egy marok«, s a húsz kard ebben az egy marokban a huszonegyedik ellenségre csapott, — s ahogyan a hatalmas király halála után a húsz kard egymás ellen emelkedve a világbirodalmat szabdalta szét, — éppen úgy a dunai medencében sincsen más egységesítő s állandó politikai rendező erő, mint a szentistváni birodalom misztikus testét jelentő Szentkorona, amelynek porbahulltával a kis népek itt is egymás ellen estek s a szentistváni birodalom darabokra tört, mint »a romlandó cserép«. A magyar alkotmány, bár a magyar szellemnek legsajátosabb alkotása, nemcsak a magyarságnak teremtett ezer éven át létformát, hanem az autonómia eszméjének realizálásával, a birodalom minden népe számára is megadta az egységes közjogi berendezkedésnek kereteit. Alkotmányunk tehát, amelynek sark- és záróköve az autonómia elve, önként kínálja a, legmagasabb életformát ama népek számára, melyeket a balsors kamasznacionalista impériumok sarka alá vetett. Mivel a diktatúra belső természete szerint összemorzsolja az autonómiát, — ezért a többnyelvű dunai országokban kollektív népirtással egyértelmű; Magyarországon pedig a diktatúra oly kísérlet lenne, mely keresztezi jogos nemzeti aspirációinkat, megfoszt bennünket dunai vezérszerepünk legfőbb attribútumaitól. A diktatúra merőben idegen a magyar szellemtől, vakmerő támadás a magyar szellem karaktere s merénylet a magyarság erkölcsi jelleme ellen. Aminő okon Deák a Bach-féle abszolutizmussal szemben nem magyar abszolutizmusért harcolt, hanem az alkotmányos élet helyreállításáért, mert csak szolganép ölt magára idegen kultúrformát, — éppúgy mi a diktatúrát a magyar jelleg ellen való merényletnek tartjuk, mert a magyar szabadságeszmény csakis alkotmányunkban élhet, s a diktatúra idegen népek szabadságeszméjének kényszerzubbonyába nyomorítaná a magyar szabadságeszmét. De amint Deák Ferenc, a magyarság európai életszíntjének biztosítása céljából nem zárkózott el a nagy európai áramlatok elől, hanem elvégezvén alkotmányunkon a korszerű újításokat, a magyar szabadság eszmét korának nyelvére fordította le, — éppen úgy mi is múlhatatlanul szükségesnek tartjuk a szociális és demokratikus igazi népuralmi eszme jegyében alkotmányunknak korszerű megújítását. A mi alkotmányunk a magyar szellemnek leghatalmasabb és legkollektívebb alkotása. Űgy épült, mint a kölni dóm; minden évszázad szellemi erejének legjavát pazarolta reá. Ezért kultúránkat romboló modern barbarizmus minden diktatórikus kísérlet. Mi a deákferenci útmutatást követjük, amely azt mondja: európai horizontban élünk, tehát kell az idegen hatás, míg megtermékenyít. Hiszen minden nemzet kultúrája egy olyan harangnak a szava, melyet a különböző népek kultúrájának az érceiből öntöttek össze, de minden harangnak más az alapérce és más a keverési aránya. Ezért meg kell akadályoznunk azoknak a túlbuzgó kapunyitogatóknak a munkáját, akik a magyar ércharangnak ezeréves csodálatos különzengését idegen ércek túlságos beözönlésével meg akarják hamisítani! Ez ma Deák Ferenc szellemi hagyatékának legáltalánosabb kultúrális értelme. E gondolatnak jegyében teszem le sírjára Társaságunk koszorúját. Beszéde végeztével tagtársunk letette a sírra Társaságunk koszorúját, melynek nemzetiszínű szalagján ez állt:»A nagy alkotmányvédőnek — a Deák Ferenc-Társaság.« A Deák Ferenc Társaság az évfordulót minden évben meg fogja ünnepelni, híven ama programunkhoz, mellyel a Deák-kultusz ápolását is kötelességünkül vállaltuk. Kállay Tibor előadását, melyet »Sérelmi politika« címmel Társaságunkban tartott, — mint mult számunkban hírt adtunk róla, közölni óhajtottuk. Lapunk korlátozott terjedelme folytán azonban csak szemelvényeket állott volna módunkban közölni, amit a tárgyra s az előadó illusztris személyére való tekintettel elkerülni kívántunk, úgyhogy a nagyterjedelmű értékes előadást — igaz sajnálattal — közlésre a Budapesti Szemlének engedtük át. 33