Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 10. szám - Egy földmívelő beszámolója

Irodalom és biedermeier (Acta litt. ac scieut, reg. univ. hung. Franscisco-Josephinae. Sectio philologica, Tom. VII. Szeged, 1935. 135 l. Zolnai Béla dr. könyve.) Az osztrák eredetű biedermeiernek Bietaktól és Kluckhohntól megállapított definíciójából indul ki a szerző s a Napóleon utáni időkre teszi a biedermeier korát, ami francia viszonylatban a lajosfülöpi korszaknak felel meg. A polgárság, mely öntudatra ébredt a forradalom és Napóleon idején, alakítja ki a biedermeierben a neki megfelelő életformát, melynek az élettel szemben való magatartása a rezignáció. Az elérhetetlen ideál és a reális valóság között keres kompromisszumot a kor embere B ez a kettősség végig jellemzi; a metafizikától a valóság, néha a materiális köznapiság felé fordulás s az ideálok elérhetetlensége nyomán fakadó kiábrándultság eredményezte quietizmus, mely a meglevő hlyzet fenntartásában nyilatkozik meg. A polgári élet melegébe, prózai világába, borozó, lakomázó bruegheli zsíros ralitásába menekülés az ideál metafizikai magasságokban trónoló elérhetetlensége elől, a hálósipkás, pipázó vagy virágot öntöző polgár, mint szimbólum adják a biedermeier lényegét egy a fölvilágosodásból és forradalmakból kiábrándult, az abszolutizmus kényszerű, de neki jóleső nyugalmába menekülő kor világszemléletét. A passzivitásba merülő, a testi-lelki nyugalomra vágyó polgár, aki aláveti magát az állameszmének, békés lojalizmusában művészetekkel, álomképekkel játszik, mérsékelten szentimentális szívörömre vágyik, de a szenvedélyt kerüli s az aurea mediocritas elvét isteníti ez a keret az irodalom számára: ilyen közönségigényeit kellaköltőnek kielégítenie. S a költő, ki maga is nyárspolgár, eleget is tesz a követelményeknek. Megénekli a jó lakomát, evést-ivást, hogy borban az igazság, almanachok 16-od és 32-ed formátumaiban jelenteti meg szellemi kapacitásban is a könyv nagyságához mért verseit, hirdeti a földi boldogságot, beosztja pontosan, mértékletesen az élvezeteket s megnyugvását nem metafizikai elképzelésekben, hanem az animális kielégülésben találja. A családi élet rajza, a békés ivás gyönyörűsége, a borízű és szalonspiccesen elérzékenyült hangú hazafias bordalok, reális ábrázolás, virágokról szóló dalok, gasztronom poézis jellemzik a biedermeier költészetét, melynek fő maximája: aki a bort szereti, rossz ember és rossz hazafi nem lehet. Ezeket a jellemvonásokat állapítja meg kitűnő érzékkel, igen élvezetes, rendkívül alapos és nagy szorgalommal gyűjtött adatokon felépülő tanulmányában Zolnai s a francia irodalomban Béranger és Sainte Beuve példáin igazolja tételét, a magyar irodalomban pedig Gyulai Pál Vörösmarty portréjából a jellemző biedermeier vonásokat összeállítva költészetének minden ágában kimutatja a romantikus vonásak mellett a biedermeier lelket s ezzel igazolja Babits Mihály korábbi, tisztán intuitív alapon létrejött megállapításait. Pl. a Zalán futása ossziáni rezignációs bevezetése, a Délszaki Tündér és Hajna epizódjában az, hogy Hajna Ete földi szerelméhez ragaszkodik az égi tündéré helyett, biedermeier vonásokat láttat szerzővel és hasonlóan finom érzékkel vizsgálja a Csongor és Tündét is, ott is sok biedermeier elemre bukkanva, nem szólva a lírai költészetről, ahol valósággal elborítják az olvasót az idézetek. Petőfinél szintén megállapítja a biedermeier vonásokat s ezzel a nagy lírikus vizsgálatába új szempontot visz bele. A kis tanulmány rendkívül termékeny szempontokat ad további részletkutatásokra és egészében alapvető. (—i.) (—a.) A FŐVÁROSI KÖNYVTÁR EVKÖNYVE (V. 1935). (Budapest Székesfőváros Házinyomdája, 1936, 450 l.) Az Évkönyv beszámol Magyarország egyik legnagyobb könyvtárának 1935. évi forgalmáról s ez a beszámoló fokmérője Budapest város kutúrális munkavégzésének.. Az olvasók 1,130.026 kötetet forgattak meg. 1934-ben csak 1,048.238-at. Enyvvári Jenő könyvtárigazgató panaszkodik a könyvbeszerzési dotációnak 20.446 P-vel való csökkentése felett. Az 1934. és 1935. évi gyarapodás 14.760, ill. 16.443 drb., ekkora könyvgyűjteménynél igazán nem kielégítő, különösen, ha a nagy amerikai és nyugateurópai könyvtárak gyarapodását tekintjük. A könyvadományozók névsorában sok a külföldi intézmény, a kapcsolat élénk a külfölddel. A külön gyűjtemények közül megemlítjük a szépen fejlődő Keleti Gyűjteményt, a Budapesti Gyűjteményt, amely néhány értékes XIV. századból való művel és XIX. századbeli színlapokkal gyarapodott. A 461 folyóirat közül 253 magyar, 123 német, 37, illetve 36 angol és francia, a többi olasz, svéd, egy-egy arab és japán. A legtöbb folyóirat közgazdasági, általános, közigazgatási, szociálpolitikai, jogi, orvosi és irodalmi vonatkozású. A 14 fiókkönyvtár az olvasásra vágyó közönség legszélesebb rétegeit igyekszik nivós szépirodalmi és jó népszerű ismeretterjesztő irodalommal ellátni. Az olvasók száma összesen 15.732, ennek nagyobbik fele tanuló, főiskolai és egyetemi hallgató, továbbá tanító és tanár. A 37—224 lapokon találjuk dr. Kelényi B. Ottó szerkesztésében a »Buda és Pest 1686. évi visszafoglalásának egykorú irodalma. 1683—1718.« c. 1618 számból á.lló bibliográfiát. A megközelítően teljes bibliográfiát magyar és német előszó vezeti be. A másik bibliográfiai összeállítás Liszt Ferencről készült Koch Lajos összeállításában. Szintén magyar és német előszóval. Az Évkönyv valóban hü képet nyújt a Fővárosi Könyvtár erőfeszítéseiről, hogy a jobb években elért színvonalat továbbra is fenntarthassa. (D. A.) Bolmányi Ferenc (Kiállítás a Tamás galériában.) Utoljára két évvel ezelőtt láttuk Bolmányi képeit. Akkor portrékat állított ki, mai képei: különös, víziószerű látomások. Üj utakra tért Bolmányi s ezzel a lépésével a magyar piktúra egyik legérdekesebb meglepetésévé vált. Portréi, a valóságot a lehető leghűbben, a legszorosabb értelemben vett realisztikus módon ábrázolták. Mai képei viszont minden mást jelentenek, csak realizlmust nem. Csupa álom, csupa fény, csupa képzelet árad ezekből a képekből. Hiába keresünk benne irodalmat, csak valami szubjektív lelki világot érzünk meg, azt, ami minden művészi műnek alapját képezi. Elemezve lelki világát, ráakadunk annak mozgató erejére — valójában nem is erő, csak valami statikus jelenség —: a félelemre. Félelme gyerekes; azt súgja neki: »nem fognak észrevenni, eliramlik az élet feletted, elszáll a szerelem, a boldogság«, a munka és eltűnsz te is. Hiába volt az a hatalmas hit, hiába a mély érzelem, átérzése az egész világ minden bajának-bújának, vanitatmm vanitas az élet. Ez a félelemérzés, ez a freude Minderwertigkeits-komplexum, amely utJat nyit Bolmányi festői egyéniségének megértéséhez. Bolmányi régebbi munkáiban is benne volt ez az izgalom, amit most látunk, de ott — amidőn még csak a dolgok külső képét vonta be pasztellkék színeivel — még felszínesnek, mondvacsináltnak találtuk. Ma már ez a felszíuesség eltűnt; a festő, aki előttünk áll, kiszabadult a imaga Sturm und Dmng korszakából és elindult azon az úton, amelyre való rálépését a sors csak a művészet kiemelkedő egyéniségeinek engedi meg. Bolmányi Ferenc legújabb képeivel a mai magyar piktúra legjelesebb fiataljai közé emelkedett. (H-i L-ó) 36