Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 10. szám - Egy földmívelő beszámolója

Vita a színi kritikáról A színi kritika válsága A művészet kincstárának gyarapítása a kritika feladata. A művészi termelés önmagában még nem eredményez szükségképpen értékeket, még akkor sem ha a termés eszmei értelemben ilyennek számítható volna. Az értékesség bélyegét a kritika nyomja rá a művészi remekre. A közönség szakfogyatékossága miatt csak márkás árut tud fogyasztani, a mai túlfeszített idegélet egyébként sem képes időt és megfelelő hangulatot biztosítani komoly kontemplációra, amelyben célre vezető szelekciót tudna gyakorolni a művészeti adalékok felett. A tudomány számára a művészeti kritika még többet jelent. Azt a törvényszerűséget, amit a tudomány manifesztál a kritika értelmezi gyakorlattá. A nagy közönségnél hiányzik a higgadt bíráló ítélet. A tudós többé-kevésbé nélkülözi a rajongásnak távlatok felé szédítő erejét. A résen álló kritika pótolja a hiányt: a műélvezethez indokolást nyújt és megtalálja az extázisnak filozófiai igazolását is. Kritika nélkül a romanticizmus és realizmus szakadatlanul tartó történelmi harcából sohasem kristályosodhatnék ki a művészi igazság. Az értelmi és érzelmi különbségeket a művész és műélvező lelki világa között a kritika egyenlíti ki. A kritikának természetesen joga van a műalkotáshoz. Ezzel szemben el kell ismerni azt az elvet is, miszerint a műalkotásnak szükségképpen joga van kritikára. A műalkotás köteles tiszteletben tartani a kritika követelményeit, a kritika viszont tartozik intellektuális véderőt biztosítani a remekmű számára. Ez a, loyalis függés kétségtelenül uralkodik is a magyar művészi életben. Az irodalom, festészet, szobrászat s újabban az építészet szoros kapcsolatban van a kritikával. Lapjainkban tág tere van minden művészi kritikának, még sincs színi kritikánk. A látszólagos ellentmondás dacára meg kell erősítenünk ezt a megállapításunkat. Súlyosan hiányolni kell, hogy sajtónk jórésze e tekintetben még a princípiumokkal is alig van tisztában. Amit színi kritika címén számos újságíró lead, legfeljebb riportnak nevezhető egy jól vagy rosszul eltöltött premierről. Tartozunk elismerni, hogy e beszámolókban van ugyan bírálat, de nem a színművészetről, nem az előadóművész alakításáról, hanem a darabról, melyet únos-untalan agyonbírál minden sajtóközlemény. Értéktelen import-színművekkel hasábokon törődik akkor, amikor a színész alakításáról egy szót sem szól, vagy csak banális célzásokat tesz arra. A magyar kritika már évek óta csak ilyen semmitmondó megjegyzésekkkel kommentálja a szebbnél-szebb egyéni és egészében európai, sőt világklasszison álló nagyszerű magyar színművészeiét : »Somogyi Erzsi egyéniségének kedves, lányos báján, természetességén kívül most alkalma nyilt a komoly érzések hárfaján is a szív mélyéig ható hangokat kihozni. Ezekben a drámai fordulatokban Uray Tivadar művészete nagy segítségére volt. Érdekes a ÍJ01 n/baszögi írén fejlődése: ingadozó kezdőből ma otthonos színésznő lett. Finoman jellemeztek Bartos Gyula, Haraszti és Mihályfi. Góth, a bankár (döbbentő szuggesztív realizmus), Fedák Sári a színésznő, (éles groteszk), Titkos Ilona, a tőzsdésné (finom erotika és remek bohózat . . . Rajnai, az orvos (kitűnő társadalmi színmű). Somlay a filmsztár (izzó grand guignol), Gyergyay az ügynök (mértéktartó tragikomédia), Jávor az inas, kitűnő Barrie-alak és Gárdonyi, Zala Karola, Simon Marcsa, Makiári Kovács, Bárdi, Somló, Lázár Gida', Sitkey, Kürthy Sári, Bondi mind sikerült figura a maga ihelyén. Külön szenzáció Fedák Sári minden l el lépése, aki ezúttal megmutatta, hogy kis szerepben is nagy tudott lenni. Mindig egyéni ötletes. Csortos, Somlay, Rajnay, Makláry, Jávor nagy művészetéről nincs űrünk megemlékezni, Simon Marcsa stb. stb. az összjáték részesei. Odry Árpád igen értékes irodalomtörténeti jellemképet festet, Bajor Gizi egyéni bájával s modern kacérkodásával szinte klasszikus alakítást mutatott be, Hettyey Aranka viszont a királyné klasszikus szelepében la legmodernebb művészettel tűnt ki ... P. Füzes Anna a finomság, Ághy Erzsi a fiatalság. Uray Tivadar és Gál Gyula olyan szobrászművészek, akik élő szobrot mintáznak, Kürthy az egyéni jellemfestéssel mindig fel tud tűnni. Odry mint Shakespeare, Gál, Lehotay stb. stb. méltósággal viselték a rangadó kosztümöt és a szerep pazar szódíszeit.« Ilyesmik és csak ennyi, egy szóval sem több egyegy kritikában. Ezek nem csak példák, hanem a magyar színi kritikának tökéletes egészét mutató képe. Napjainkban egyetlen egy lap sem hozott komolyabb bírálatot egyik előadásról sem. Évek óta ezek a megszokott semmitmondó sablonkifejezések szolgálnak, beérkezett színészeink, művészettörténeti nagyjaink méltó elismeréséül, szépreményű, buzdításra tanításra váró fiataljainknak okolásul s a jövő művészettörténeti kutatójának adatul. Olyanok ezek a kritikák, mintha valami műkedvelő előadásokat referálnának nem pedig annak a kötelességüknek tennének eleget, hogy a magyar művészetek Pantheonjába állítanának szobrokat. Pethes, Varsányi, Hegedűs és a többi színész-zseni áldásos élete így vész bele a történelem ködébe. Odiy, Kis, Bajor és a többi áldozók így engedik kotyavetyére alkotó szívük legdrágább gyönyörűségeit. Bizony színészeinkre lealázó ez az együgyű atyáskodó vállveregetés, a magyar művészettörténetnek pedig örök szégyene marad ez. Az eféle színi kritikákat már a XVIII. század elején Bajza a nevetségbe fojtotta. Pedig azok a kritikák sokkal több hozzáértésről és összehasonlíthatatlanul sokkal több' lelkesedésről tettek tanúságot. »A művészet ábrázolás, egy maradandómüalkotásban történő ábrázolás, mely az érzelmeket megindító élmény alapján és szemléletes foimában megy végbe«, mondja Meumann, a művészet definíciójában. Maradandó, de nem örök. Örök műalkotás csak egyes egyedül maga a Nagy Alkotó, azonkívül semmi sem örök, legfeljebb maradandó. Enyészet üli meg a világot, szüntelen pusztulás közepette csak a maradandó éri meg a holnapot. A maradandó határa is bizonytalan. Az évezredek múlva porladni kezdő márványszobor épp úgy, mint a kialvó rivalda fényével eltűnő színészi műalkotás egyaránt a maradandó szférájából indulnak meg a nagy semmi felé. Tündökletes ragyogás, poétikus, pásztortűz, esthajnal csillag az őszi alkonyatban, percek megkapóan szép és feledhetetlenül mély gyönyörűsége: a színi 37