Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 10. szám - A szociális emelkedés útja a mezőgazdaságban

ség kínjával fizette meg korából kinőtt voltát és vezekelte kora törpeségét. De az elégtételadás ideje mégis elérkezett. Akikkel harcban állott egykoron, azokat a nemzetnek ugyanaz a szeretete vezérelte, mint őt; tévedéseik egy nagy szeretet tragikus túlzásai voltak. Nyílik már a börtönajtó és egy új nemzedék visszafogadja őt szívébe. Az az új nemzedék, amelynek látóhatáráról lebukott a régi magyar impérium napja, és amely előtt még nem ragyogott fel az új hatalom csillagzata. De a homályban a polgárdi sír felett fellobog iaz ifjabbik Andrássy szellemének égő osipkebokra, hogy belőle fajtánk halhatatlan géniusza szóljon hozzánk. Azzal az akarattal, hogy tanításának követésével tiszteljük emlékét és engeszteljük tragikus életét, tesszük le sírjára ia Deák Ferenc Társaság koszorúját. A szociális emelkedés útja a mezőgazdaságban Úgy érzem, a legteljesebb mértékben) igaza van annak a konzervatív politikáról vallott nézetnek, amely szerint ma éppen a konzervatív táborból kell megindulnia egy átfogó és gyökeres gazdasági-szociális munkának. Hiszen századunknak valóban központi problémája lett a szociális kérdés, tehát mindazoknak, akik meg akarják őrizni a nemzeti múltban, kultúrában és hagyományokban gyökerező értékeket, mindazoknak elsőrendű érdeke, hogy a szociális kérdés kielégítő megoldást nyerjen és megoldatlanságában ne tartson fenn s fejlesszen ki olyan veszedelmeket, amelyek egy — ma még előre nem látható —. válságos órában a konzervativizmus által legszentebbnek becsült értékek végső válságát is fölidézhetik. Semmi józan értelme nincsen annak, ha a konzervatív világnézetet valaki azonosítja és bevádolja a szociális kérdés iránt való közönnyel. Nekünk, akiket — okkal vagy ok nélkül, jóhiszeműen vagy rosszhiszeműen — a konzervativizmus soraiba számítanak, több okunk van a szociális téren igazságos, emberséges és megnyugtató helyzetet teremteni, mint azoknak, akiket nem érdekel a hagyományokon épült nemzeti kultúra sorsa. S ennek a teljes megértetése céljából meg akarom azt ls mutatni, hogy nekünk ténylegesen van szociális mezőgazdasági programunk, még pedig nem csak kicsinyes részletmunkára vonatkozó terveink, — habár aki nem akar a jelszavak légüres terében egy helyben topogni, ezeket sem becsülheti le — hanem nagyszabású átfogó munkatervünk is. Ahhoz, hogy reális és jelentős eredményeket érhessünk el,-két fontos föltétellel kell tisztában lennünk. Elsősorban tudnunk kell azt, hogy a szociális követelések csak akkor valósulhatnak meg, ha a termelő munka eredménye nem romlik, hanem erőteljesen javul. A szociálpolitika soha sem juthat túl a meddő ígéreteknek indulatokat fölkavaró és a legsötétebb csüggedésbe visszahanyatló szalmalángján, ha mögötte komoly termeléspolitikai program nincsen. Egyébként ez oly természetes és önként értetődő tétel, amelyet csak a reformkorszaknak az ország közvéleményében véghezvitt destrukciója miatt kell ma külön kiemelnünk. Másik alapvető fontosságú kiindulása a szociális mezőgazdasági programnak az a fölismerés, hogy az agrárlakosság sorsa nem választható el a többi népesség boldogulásától. Egyes kivételes terményektől eltekintve, a belső piac jelenti a mezőgazdaság számára a legbiztosabb és egyben a legjobb értékesítést; tehát minden olyan — látszólag az agrárérdekek honorálására foganatosított — intézkedés, amely a nem mezőgazdasági lakosság vásárlóképessegét csökkenti, végeredményben káros a mezőgazdasági lakosságra is. A földkérdés A fent elmondott két alapvető szempontot minden mezőgazdasági kérdés elbírálásánál szükséges figyelembe venni. Mégis ezeknek a szempontoknak a Jelentőségét leginkább a földkérdésnél szokták elhanyagolni. Viszont a földkérdésről meg kell állapítanunk, hogy az nem kizárólag a nagybirtok problémája, hanem ezenkívül még a birtokpolitikához tartozó fontos kérdések: megakadályozni az egészséges parasztbirtok szátporlását és megoldani a számtalan apró parcellára célszerűtlenül eltagolt kisbirtokok tagosítását. Tények és meg nem cáfolható adatok mutatják, hogy az egészséges kisbirtokosréteg társa^ dalmi és nemzeti fontosságát, amelynek indokolásával H földkérdést legtöbbször hangoztatni szokták, sokkai inkább veszélyezteti a meglévő parasztbirtokok széthullása és a tagosítatlan kisbirtokok szörnyű termelési helyzete, mint a nagybirtok létezése. Nem szándékom most számadatokkal túlzsúfolni mondanivalómat, de mégis meg kell említenem a földkérdés helyes elbírálásának céljából a, következő adatokat: A mai Magyarország szántóföldjének kereken 80%-a az 1000 holdnál kisebb birtokokra jut és ebből is 65% a 100 holdnál kisebb birtokokra. Viszont az utolsó népszámlálás szerint 800 ezer (!) a 10 holdnál kisebb birtokosok száma, 114 ezer a 10—20 holdas, 56 ezer a 20—25 holdas és csak 10 ezer (!) az 50—100 holdas földtulajdonosok száma. Ezek az adatok a mezőgazdasági főfoglalkozásúakra vonatkoznak. Ha az 5 holdnál kisebb birtokosokat 10 holdjával és a 10 holdnál kisebb birtokosokat 5 holdjával földigénylőknek tekintjük, akkor ezek kielégítésére kereken 7 millió hold szántóföldre volna szükség, amivel szemben az 1000 holdnál nagyobb birtokok összes szántóföldje 1.9 millió hold. Tehát a nagybirtok teljes megszüntetése is alig egy negyedét elégítené ki még a meglévő törpebirtokok egészséges kiegészítésére irányuló igénynek is, nem beszélve a teljesen földnélkülekről. Mindezek az adatok bizonyítják azt a tételünket, hogy parasztságunk életlehetőségeinek ma már nem a nagybirtok szab korlátot, hanetm önmagán a kisbirtoki területen belül van már olyan túlzsúfoltság, amelyen semmiféle földreform nem tud többé jelentősen enyhíteni, összállítottam ezenkívül az örökléssel kapcsolatos telekkönyvi eldarabolásokat, amelyek szerint 13