Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 1. szám - Vándormozgalmak a világháború után hazánkban és az utódállamokban

Vándormozgalmak a világháború után hazánkban és az utódállamokban A múlt század első felében meginduló újkori népvándorlás hatalmas arányban mozgatta meg Európa embertömegeit. Egyetlen ország sem tudta kivonni magút hatása alól, a tengerentúli vándormozgalom minden nemzettől áldozatot kívánt. E hatalmas megmozdulás eredményekép fehér emberrel népesedtek be a Föld fehér ember számára még lakható területei. A sokasodó embertömegek új ösztönző erőt adtak a termelés fokozására és további fejlesztésére. S ha e hatalmasan feltörő világrészt tekintjük, növekvő embertömegeivel, anyagi kultúrájának diadalmasan kibontakozó teljében, — nem együttjáró-e ezzel a terjeszkedés? Embereinek és kultúrájának kiterjesztése mindenhová, ahová csak eljuthat és megtelepedhet? Ha a valóságot közvetlen közelről vizsgáljuk, az események nem ilyen öntudatosan játszódnak le. Az emberek nagy tömegei öntudatlan végrehajtói voltak Európa akkor beteljesedő rendeltetésének. S talán csak Angliában eszmélnek arra, hogy a fehér faj diadalmas terjeszkedéséről van szó, — de ott is leginkább a Birodalom saját hatalmának a gyarmatok által való gyarapodását látják benne. A többi ország •— kellő gyarmatok híján (Franciaországból igen kismérvű volt a kivándorlás) -főleg csak veszteséget lát a kivándorlásban. Ez a vándormozgalom, számos, Európa történelmében lejátszódó mozgalomhoz hasonlóan, Nyugatról +erjedt Kelet felé és szinte alig volt terület, amelyet hatáskörébe ne vont volna. A törvényszerű itt inkább a mozgalom folytonos terjedése volt az új és új területekre, míg megjelenési formája, a végső indítóokok már kevésbé voltak törvényszerúek. Volt, ahol a forradalmi iparosodás megrázkódtatásai, másutt a mezőgazdasági állapotok voltak a mozgatói. A legfeltűnőbb és leggyakoribb együttjáró jelensége a vándormozgalomnak a népesség számának emelkedése és az ilyenformán bekövetkező túlnépesedés volt. A kellő megélhetést és munkaalkalmat nem találó emberek vándoroltak azután ki. Ha azt mondjuk, hogy a kivándorlás a túlnépesedés együttjárója volt, akkor a világháborút megelőző évszázaddal kapcsolatban valóban tényleges túlnépesedés, a népesség számának rohamos emelkedése az, ami tapasztalható. (Európa lakossága ugyanis 1800-ban 187 millió, 1900-ban már 401 millió.) A vándormozgalmaknak ez természetes képe volt: sűrű és mind sűrűbben betelepülő területekről az emberek gyéren lakta területekre vándoroltak, amilyenek különösen a tengerentúlon voltak fellelhetők. Ma azonban, a világháború után a helyzet más. Más mindenekelőtt Európa szempontjából. A Földön a fehér emberek számára lakható területek fehér lakossága igen nagy fokig nivellálódott. Európa eltartó erői is mindinkább kiegyensúlyozódtak a megszaporodott népességgel szemben. A legfeltűnőbb és a népmozgalom kérdésével foglalkozóknak a legtöbb gondot adó azonban az a jelenség, hogy Európa népességének a közelmúlt alatt már megszokottá vált és állandónak vélt nagy gyarapodása megállt és ha nem is mindenütt csökken, de stagnál. Ugyanakkor azonban az egykori nagy bevándorlási területek korántsem képviselnek többé oly kihasználatlan eltartó lehetőségeket, hiszen már meglévő népességük is egészen Európához hasonló gazdasági válságokkal küzd és a munkanélküliek nagy seregéről kell gondoskodniok. Mégis azt látjuk, hogy az európai országok fiainak elég nagy tömegében megvan ma is a kényszerű hajlandóság a kivándorlásra. Ma már azonban a kivándorlás nem új, termelőerőkben gazdag területek benépesülését jelenti. De nem is jelenti az egykori hatalmas tengerentúli vándormozgalom utórezgését. A helyzet ma valami egészen más. A hangsúly ma korántsincsen a bevándorlási területek vonzóerején, hanem sokkal inkább és talán egyedül az európai viszonyok válságos nehézségeinek taszítóerején. E nagy depresszió, míg nem következik be kibontakozás, mintegy állandósuló hajtóerőt jelent a kivándorlásra, amely előtt mind áttörhetetlenebb akadályként emelkedik az egykori bevándorlási területek szigorú korlátozása. Ha a világháborút közvetlenül követő vándormozgalmakat jellemezni akarjuk, akkor azt a szinte ellenmondásnak látszó megállapítást tehetjük, hogy: a békekötés utáni vándormozgalmak a nemzeti szellem jegyében zajlottak le. Míg azelőtt a vándormozgalom egyet jelentett az országtól, a nemzettől való elszakadással, most éppen az oda való visszatérést jelentette. A megmozdulok tömegei: a hadifoglyok, menekültek, optánsok, megváltozott határok következtében külföldre került honpolgárok és belföldön maradt idegenek közül kerültek ki. Gondoljunk csak a görög-török népcserére. Vagy milyen nagy volt például Németországban az elvesztett gyarmatokról és az elszakított területekről az országba visszatérők száma. Magyarországra a megszállott területekről érkezettek száma a következő: Románok álta! megszállt területekről 139.390 ember Csehek „ „ „ 56.657 Jugoszlávok ,, „ „ 37.456 „ 233.503 ember A visszavándorlás Magyarországra a háborút követő évek folyamán volt: Visszarándorlók száma. Év 1918— 1919 101 1919— 1920 213 1920— 1921 26.386 A Felvidék és a Délvidék termelőerőitől megfosztott Magyarország lakossága ilymódon is növekedett és ez a tény még fokozottabban állította szembe az országot azokkal a nehézségekkel, amelyeket Nagy-Magyarország különböző területeinek az egymást kiegészítő termelésében rejlő egyensúlynak a felborulása jelentettek. Mikor a vándormozgalmaknak a háború és a békekötések által feltámasztott mozgatóerői lecsillapulnak, a vándormozgalmak nem ülnek el, új taszító és új vonzóerők támadnak és kisebb arányban, megváltozott jelleggel folyik tovább az országhatárokon átcsapó népmozgalom. A vándormozgalmak ma nagyrészt a nemzetközi munkapiac kiegyensúlyozását jelentik. Különösen a kon29