Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1936 / 1. szám - Románia magyarsága a választások tükrében
kisebbségi pártnak, mint a többségi pártnak! E rovatba a többségi párt jutaimi mandátumainak kikapcsolásával a Magyar Pártra tényleg leadott szavazatok százaléka szerint járó mandátumokat állítottuk, ami a sötét választási technika hátrányait számításba véve is még mindig közelebb járna az igazsághoz, mint a tényleges állapot. A választásokat összesítő táblázat utolsó rovata pedig •— tudomásulvéve a jogos, de igazságtalan jutaimi rendszert, (summáim ius) — azt bizonyítja, hogy intakt választások esetén még ilyen választójogi törvény mellett is a magyarságra közel 100%kal kedvezőbb eredménynek kellett volna kialakulnia mindenegyes választásnál." Mert hogyan képzelhető el az, hogy valaki a nyilt népszámlálásnál Romániában magyarnak vallja magát s ugyanakkor a választások titkos szavazásánál nem mer a Magyar Pártra szavazni?! Vagy miért vallaná magát magyarnak, ha amúgyis más pártra akar szavazni? Vagy, hogy ugyanakkor, amikor az ország lakossága több mint 24%-ának van szavazati joga, akkor éppen a közel másfélmillió magyar kisebbségből még csak tíz százalékának se legyen? A legutolsó választáson a Magyar Párt hivatalosan még százhúszezer szavazatot sem kapott!! Hiszen, ha a szavazati joggal bíró állampolgárok százalékát a magyarságra alkalmazzuk, akkor kiderül, hogy 1930-ban Romániában 335 ezer magyarnak kellett volna szavazati joggal bírnia s ha a szavazati jogukkal élők átlagos százalékát fölkerekítve 75-nek vesszük, akkor is legalább 250.000 szavazóinak kellett volna a Magyar Pártra esnie. Az sem hihető és föl sem tételezhető, hogyha a választók 75%-a leszavaz, akkor csak a magyar választók 70%-a tartózkodjék a szavazástól. Különös az is, hogy míg 1928—1933-ig, tehát összesen öt év alatt, az ország lakosságának száma körülbelül egy millióval szaporodott, ugyanazon idő alatt a választók száma 709 ezerrel emelkedett (5.5% szaporodás mellett a választók emelkedése majdnem 20%) ezzel szemben pedig a Magyar Pártra szavazók száma 36%-kal csökkent! (Az országos arányban 6.28%-ról 4.01%-raü) Marcel Iván említett munkájában ezt azzal indokolja, hogy ebben az időközben éppen a legmagyarabb megyékben »erősödött meg a románság«, amint azt a hivatalos statisztikák is kimutatják a székely megyékre, ahol a magyarság csökkenése százalékosan így alakul: magyar volt a lakosság Csik (Ciuc) 1927 59.30% 19.32 53.—% Udvarhely (Odorlieiu) 1928 71.—% 1932 51.6 % Háromszék (Trei Sc.) 1928 76.—% 1932 50.3 % Erre a statisztikára közvetve rácáfol a másfél évvel később, 1933 decemberében tartott legutolsó választás, amikor a Magyar Párt összesen csak 8 mandátumot nyert, de abból a legfölényesebb választási győzelme éppen az idézett fenti három megyében volt, sőt a szenátorválasztásokon ugyanekkor összesen elnyert három mandátuma is szintén erre a három megyére esik. Pedig erre a választásra jellemző, hogy kisebbségi csoport egyetlen választókerületben sem tudott abszolút többséget elérni! Ezekután nyilvánvaló, hogy Marcel Iván adatait bizonyos fenntartással kell fogadnunk. « A számításnál a szavazati joggal bíró magyarságnak csak azt a .százalékát véltük figyelembe, amennyi a szavazásban való általános részvé'.eli aránynak megfelelt. Az eddig kiragadott néhány szempont megerősíti, hogy a választásoknál előforduló torz számok nem véletlenek szüleményei és hogy csak a magyarság képviseleténél fordulnak elő, amit szembeötlően igazol a magyar és német párt által elnyert mandátumok számának összehasonlítása is. Közel kétszeres lélekszám mellett — Maniu 1928-as, Románia történetében eddig példa nélkül álló tiszta választásától eltekintve — a magyarság a feleakkora németséggel szemben közel azonos képviseleti eredményeket tudott csak elérni. Ebből nemcsak az tűnik ki, hogy a választások irányításának az éle kizárólag a magyarság ellen irányult, hanem az is, hogy a szászság, illetve a német kisebbség milyen kiválóan tudott a megváltozott uralomhoz hozzáidomulni. A szász behódolás politikai gyümölcse az, 1922-es választások eredményeiben is jelentkezett, midőn háromszor annyi mandátumhoz jutottak, mint a magyarok, később azonban ők is elbuktak bizonyos fokig a prémiumos választás csataterén, jóllehet 1926-tól — a balsikerü 1927-es választásoktól eltekintve — mindig a kormánnyal kartelben indultak. Az első prémiumos választás tanulságai alapján összefogott Románia két legszámottevőbb kisebbsége és közel félmillió szavazati jogot képviselve közösen indultak az 1927-es választásokon. A kompromisszum várható eredménye úgylátszik beavatkozásra kényszerítette a kormányt, mert sikerült a kisebbségi kartel csúfos kudarcát keresztülvinnie. A két párt közösen tizenöt mandátumot nyert akkor, mikor a Magyar Párt egyedül 14 és 16 képviseletet nyert az előtte és az utána következő években. Nem lehet tudni, hogy mi minden történt a választás előtt és alatt, de különös fényt vet erre a választási-házasságra a Magyar Kisebbség 1929. évfolyamából vett alábbi összeállítás, mely kimutatja, hogy mennyi szavazatot nyert és főként — sajnos — hogy mennyit vesztett a Magyar Párt ezzel a megállapodással. Csak azokat a megyéket soroljuk fel, ahol az eltérés lényeges. 1927-ben 1928-ban a M. P. a leadott szavazatok %-át kapta Udvarhely megyében 12.37 70.85 Háromszék 14.30 76.14 Csik 59.22 78.57 Kolozs 16.44 19.14 Maros-Torda 18.52 26.28 Temes 27.94 9.42 Beszterce 21.87 4.11 Nagyküküllö 36.01 7.88 Szeben 29.52 2.85 Torda-Aranyos 13.19 16.06 Ez a példa is mutatja, hogy amint a magyar mindig egyedül volt és van a világon, egyedül is kell kiharcolnia jobb sorsát. Nem számíthat és ne is számítson másra. A régi Magyarország a maga 47 % -os kisebbségével és az 1868:XLIV-es mintául szolgálható kisebbségi törvényével a nemzetek sorsát irányító hatalmaknak nem volt megfelelő államalakulat, de félszázaddal később Románia a maga 39%-ot meghaladó kisebbségével (1920) és a kisebbségek politikai jogainak érvényesülését ily messzemenően tiszteletbentartó választásaival már ideális ország. Papp Etele dr. 26