Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 9. szám - Gömbös Gyula halála

Gömbös Gyula halála Mikor Gömbös Gyula halálának híre megérkezett, éppen akkor vettük ki lapunk októberi számának utolsó példányait a nyomdai gépből. Egy ember sorsa nem hozhatott ugyan lényeges változást a politikai helyzetben s a váratlan gyorsasággal bekövetkezett gyászeset után sem váltak időszerűtlenekké azok a megállapításaink és kívánságaink, amelyeket októberi számunkban a magyar belpolitikáról elmondottunk. A fizikai halál azonban véglegesen pontot tett hazánk politikájának egy rövid fejezetére s most már az örökkévalóság engesztelő távolságából tekinthetünk arra a férfiúra, akinek legutolsó földi évei ezt a rövid fejezetet képviselték. Emberi sorsa mélységes részvéttel tölt el mindenkit, bennünket is. Hiszen az idő előtt • érkező halál már önmagában is súlyos tragikum és Gömbös Gyula akkor halt meg, amikor még teljes lánggal lobogott benne az az olthatatlan becsvágy, amely egész pályájára rányomta bélyegét. De tragikuma annál teljesebb volt, mert még életében meg kellett érnie, hogy azok a törekvések, amelyekben ő a magyar nemzet céljait elérni remélte, hiábavalóknak bizonyultak és zsákuccába vezettek. Testi életének elmúlását megelőzte egy lelki összeomlás. Ha nem is vallotta be, éreznie kellett, hogy ereje elégtelen ahhoz a föladathoz, amelynek megoldására önmagát korábban képesnek hitte s különösen elégtelen olyan eszközökkel és módszerekkel, amelyeket az ő kormányzása alatt alkalmaztak először a szabad Magyarországban. Későbbi korszakok fogják eldönteni, ha majd a jelen minden részlete föltárul, hogy kifelé megnyilvánult törekvéseiben, eszközeiben és módszereiben mennyi volt a személyes része az immár halott Gömbös Gyulának és mennyi felelősség terheli mindebből a rosszul megválasztott barátokat. Hiszen még életének legutolsó heteiben is tanúi voltunk a betegágya körül fölkavart homályos és érthetetlen eseményeknek, amelyekről csak annyi bizonyos, hogy siettették a nagybeteg szervezet katasztrófáját. Nem mindenki volt olyan kímélettel a szegény, megtört, sőt a halállal vívódó emberrel, mint ahogyan éppen politikai ellenfelei kímélték. S ha meggondoljuk, hogy az emberi élet fenntartásának milyen hatalmas tényezője a töretlen lélek, akkor nehéz elhallgatnunk, hogy Gömbös Gyula talán nem volna ma a koporsóban, ha nem sodortatik olyan utakra, amelyeket csak a nemzet legjóbbjaitól elválasztva lehetett járnia. Alig másfél éve, hogy külön-külön áthághatatlan falat emelt önmaga és a magyar közélet két olyan személyisége közé, akik nemzeti életünk egy-egy legnagyobb eszmei irányának vezéralakjai s akik a múltban az ő útjának baráti egyengetői voltak. Ettől a kettős szakadástól már csak rövid másfél év volt Gömbös Gyula földi útja s azt majd mindvégig besötétítette az önmaga által emelt választófalak árnyéka. Érezhette ezt a szörnyű egyedüllétet, amelyért új és értéktelen barátok kárpótlást nyújtani nem tudtak, mert mielőtt elindult külföldi útjára, ahonnan többé a magyar földre élve vissza nem térhetett, kereste az engesztelődést s ezt egy olyan választójogi tárgyalásban remélte megtalálni, amelyet előbb hiába kívántak tőle. Romantikus lélek volt és romantikus pályát futott be. A magyar összeomlás jelzi politikai pályájának kezdetét. A szegedi ellenforradalomban maradandó érdemeket szerzett. A királykérdésben viszont olyan szubjektív túlfűtöttség vezette, amelynek forrásai talán egészen elavult ideológiákig nyúlnak vissza. Becsvágya és vérmérséklete szinte kívánta, hogy szüntelenül fékező befolyások alatt álljon, mert csak ilyen körülmények között volt lehetséges, hogy vitathatatlan tehetsége, amelyhez viszont kevés politikai iskolázottság járult, alkotómunkában gyümölcsöző lőhessen. így magyarázható, hogy mint honvédelmi miniszter, kitűnő munkát végzett, de már mint miniszterelnök veszedelmes utakra jutott. Hiányzott belőle a közjogi gondolkozás; a törvényesség aggódó kérdését ritkán vetette föl, ha előtte célszerűnek látszó cselekvésről volt szó. A megfontolás többnyire csak követte és nem megelőzte cselekedeteit. A magyar múltból átvette a közkeletű, meddő sérelmi ideológiát, de az alkotmányosság jelentősége a nemzet fennmaradására, amelyet ugyanez a történelmi mult tanít, tulajdonképpen idegen maradt az ő számára. S így, amikor Európaszerte diktatórikus divat támadt s amikor nálunk ennek az áramlatnak haszonlesők és törtetők egyengették az utat, akkor úgy látszott, hogy az ő személyes becsvágya és a törvényekről valiott fölfogása eszközül szolgálhat ezeknek a hiú terveknek, önmaga is csak akkor eszmélt e tévelygés veszedelmeire, amikor erre a független közvélemény már félreérthetetlen erővel figyelmeztette. A Deák Ferenc Társaság volt ebben a zavaros korszakban az első, amely a törvényesség, a szabadság és alkotmányosság szent eszméinek védelmében szavát fölemelte, s ezért nehéz most a helyzetünk, amikor a még friss sírhant mellett kell megemlékeznünk a halottról, akinek politikáját sem támogatnunk, sem pedig a nemzet érdekében állónak mondanunk nem lehetett. De a súlyos hibákat levezekli az elmúlás mindent feledtető s mindent befejező csöndje. És Gömbös Gyula halála után eltűnnek közéletünkből azok is, akik egy könnyenhivő és melegszívű ember gyöngeségeire akarták, a nemzet jövőjét kockára vetve, személyes jövőjüket fölépíteni. Űj utakra indulunk és szomorú kötelesség, hogy most meg kell állanunk egy sírdombnál, amely alatt a magyar földdel egyesül, aki ezt a földet kétségbe nem vonhatóan szerette, akinek a sors kedvezése szinte minden lehetőséget megadott arra, hogy nemzetét államférfiként szolgálhassa s akinek sírja fölött most mégsem nyújthatunk többet és mást, mint a korán megsemmisült, szerencsétlen embertársunk iránt érzett megrendülést és részvétet. 16