Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 8. szám - A közjogi politika szükségessége

A közjogi politika szükségessége A magyar nemzet politikai érzékének hanyatlá­sával kapcsolatban a közjogi érzék hanyatlásáról is beszélnünk kell. A kettő nem azonos, de mégis egy­mással szorosan összefüggő jelenség. A magyarság a némtet-római császárság túl­hatalmára támaszkodó Habsburg-dinasztiával szem­ben nemzeti létének fenntartásáért folytatott sok évszázados küzdelmében mindig és állandóan közjogi alapon állott. A dinasztia, illetőleg a császárság fizikai hatalmával szemben a törvények erkölcsi ere­jére támaszkodott. A valósággal, a tényleges hely­zettel szembe a magyar önállóság törvényekben for­mulázott fikcióját állította. De nemcsak nemzeti öiv­állóságunk gondolatának kellett harcban állania a beolvasztási törekvésekkel, hanem az alkotmányos királyság gondolata is szemben találta magát a fejedelmi abszolutizmus korszellemével. És mégis ki­tartott a nemzet a közjogi politika mellett, mtert ösz­tönösen megérezte, hogy a jogilag formulázott er­kölcsi alap sokkal szilárdabb alapja fennmaradásunk­nak, a túlhatalommal szemben, mint az olyan moz­galom, mely csupán érzelmekre és hangulati ele­mekre támaszkodik, melynek belső tartalma sokkal nehezebben határozható meg, mely hullámzó, szét­folyó és amely a siker pillanataiban éppen belső tar­talmának szabatos meghatározása hiányában pro­gramtalan kapkodásba és bizonytalan tétovázásba fulladhat. Kétségtelen, hogy a nemzeti érzés átfogó és egybefoglaló ereje nem tudta volna a maga változat­lan épségében fenntartani a szentistváni állameszmet három részre szakadásunk idején és a germanizáló törekvésekkel szemben, ha nem lett volna nemzet­fenntartó politikai programmunk a törvényekben jogilag formulázva, szabatosan és időtállóan meg­fogalmazva. Ez lehetővé tette számunkra időnként, hogy az ellenfél rövid gyengeségi periódusait több évtizedes megalázottságunk után is úgy tudjuk ki­használni, mintha a hosszú, sérelmes, tényleges álla­pot nem is létezett volna. Csak a Corpus Jurisban élő, de az életben többnyire meg nem valósult jog állandó, kész megfogalmazása és szilárd alapja volt minden nemzeti törekvésünknek, mely mindig ugyan­annak a nemzetfenntartó állameszmének, hangula­tok és kényszerhelyzetek által el nem homályosított és el nem torzított, hanem kész politikai program­mal rendelkező megnyilatkozása volt. Fz volt a fő titka annak a nemzeti jellemvonásunknak, molyet röviden államfenntartó erőnek nevezünk, mely joggal válthatja ki történelmünk szemlélőjének csodálatát. Ez a helyes nemzetfenntartó közjogi politika a bécsi és linzi békékben, az 1608-as, 1715-ös és 1791-es törvényhozásban ért el nagy eredményeket, melyek­ben a XIX. század első felében lefolyt nagy magyar reformkorszak szinte kimeríl hetetlen orkölcsi erő­tartalékot kapott küzdelmeihez, különösen Deák Fe­renc fogalmazásában és beállításában. Betetőz'se volt ennek a politikának a Deák Ferenc által vezetett nemzeti ellenállással kiharcolt 67-es kiegyezés. Nehéz volna eldönteni, hogy a 67-es kiegyezés utáni korszakban politikai érzékünk hanyatlása kö­vetkeztében gyengült-e el a nemzet közjogi érzéke, vagy az utóbbi elsorvadása eredményezte politikai képességeink hanyatlását. Kétségtelen, hogy a XX. század elején divatbajött technikai obstrukció már az erős hanyatlás tünete, mert azt mutatja, hogy a politikusok egy része már nem érzékelte a közjogi politikában rejlő erkölcsi magvat, hanem pusztán politikai mechanizmust láttak az alkotmány­ban, mellyel rövidlátóan visszaéltek, amivel súlyos sebet ejtettek az alkotmány tekintélyén. Az alkotmá­nyosság lelke, mély erkölcsi tartalma és államfenn­tartó ereje ismeretlen volt a technikai obstrukció rendezői előtt, akik az írott szabályok sáncai mögött megsérthetni vélték az alkotmányosság Íratlan erköl­csi szabályait. A háború alatt szükségessé vált kivételes intéz­kedések, szükségkép gyengítették a közjogok tekin­télyét. A forradalom és a magyar királyság hirtelen összeomlása pedig megszüntette a tömegekben a köz­jog tekintélyét és annak erejébe vetett hitet. A kom­mün után kezdődő új élet olyan szükséghelyzet előtt találta magát, mely nem tarthatta mereven magát az ezeréves magyar közjoghoz, hanem a pillanatnyi helyzet megmentésére és a közeljövő fejlődésének biztosítására olyan eszközöket kellett használnia, me­lyek éppen rendelkezésére állottak. így jött létre az első nemzetgyűlés és az 1920 :1. tc.-ből sarjadó ideiglenes alkotmány. A nemzetben azonban továbbra is élt az ezer­éves alkotmányos királysághoz való ragaszkodás és az első nemzetgyűlés, illetve annak első kormánya sietett megállapítani, hogy Magyarországot király­ságnak tekinti. A nemzetgyűlés céljául tűzte ki a régi alkotmány folytonosságának helyreállítását. Az új rendszer azonban nem tudta mentesíteni magát a forradalmi elemek szellemi befolyása alól, hiszen az újjáépítésben sokan résztvettek azok közül, akik a forradalomban kisebb-nagyobb szerepet játszottak. Ezek az elemek mindent elkövettek, hogy olyan köz­jogi elméleteket népszerűsítsenek, melyek hangozta­tása mellett látszólag az ősi alkotmány és a jogfoly­tonosság helyreállítása érdekében kardoskodhatnak, anélkül azonban, hogy a jogfolytonosság helyreállí­tása forradalmi szerepükért való felelősségrevonásu­kat jelenthetné. Ezek a közjogi elméletek hálás ta­lajra találtak a nemzetnek abban a széles rétegében, melyben az osztrákgyűlöletnek hagyományos (kul­tusza volt. Az újjáéledés első éveiben a közjogi viták rendkívül kiélesedtek, ez a vita azonban az összeom­lás robajától megsiketült nemzetnek adott hangver­seny volt már. Az érvek senkire sem hatottak, ha­nem újonnan alakult politikai érdekek és csoportosu­lások álruhái voltak. Az első hónapok kényszerhelyzetében létrejött sok, formátlan, de szükséges intézkedés azt a hitet váltotta ki a nemzet széles rétegeiben, hogy a köz­jogi szabályok betartása nem szükséges eleme az ál­lami életnek és annak csak addig volt nemzetfenn­tartó fontossága, amíg az osztrák hatalommal szem­ben kellett rá támaszkodni. Legjobbjaink is elvesz­tették e tekintetben érzéküket és abba a hiedelembe estek, hogy a közjog csupán a nyugodt, békés, vi­rágzó korszakok számára szükséges keret, melyen rendkívüli időkben minden különösebb baj nélkül túl­tehetjük magunkat. A »nemzet érdeke« a fontos 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom