Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1936 / 8. szám - A közjogi politika szükségessége
egyedül, nem pedig a közjogi szabályok betartása, hirdették egyes politikusok és a nemzet ellenállás nélkül magáévá tette ezt az elméletet, mint államkormányzati elvet, mert fásult volt és érzéketlen volt az immateriális és elvont szempontok iránt. Már pedig az államfenntartó eszmék magva mindig erkölcsi, immateriális és elvont! Ez az elmélet azt jelenlétté, hogy alkotmányra csak Ausztria mfiatt volt szükség. Ebből az következnék, hogy Ausztriától megszabadulva, a magyarság szívesen élne abszolút uralom alatt is, mai nyelven diktatúrában. Pedig a magyar nemzet mindig féltékenyen őrizte közszabadságait, a mohácsi vész előtti századokban is, mikor a divatos fejedelmi abszolutizmustól nem kellett féltenie nemzeti létünket is. A közszabadságok elismerése olyan korban is gerince volt már állami életünknek, amiikor ezt a szót Európa legnagyobb részében még nem is ismerték. Ez az elmélet azt jelentette, hogy ha a mindenkori hatalom valamit a »nemzet érdekének« minősít, egyoldalú megállapítása erősebb az életben levő törvényeknél és a nemzet érdekében a mindenkori kormány, minden utólagos felelősségrevonás veszélye nélkül, túlteheti mlagát a mindenkire kötelező törvényes rendelkezéseken. Elképzelhető, hogy egyik kormány valóban végszükségben, de akkor is csak kezét szívére téve és hosszas tépelődés után szánja rá magát arra, hogy túltegye magát a törvényen. Ez esetben azonban egyedül az a helyes eljárás, ha a végrehajtóhatalom a törvényhozástól utólagos felmentést kér. Mert a hatalom emberei változnak és a lelkiismeretesek helyébe könnyen kerülhetnek lelkiismeretlen férfiak, akik a »nemzet érdekét« könnyen összetévesztik saját érdekeikkel. És adott esetben már nem lesz semmiféle fórumnak erkölcsi ereje arra, hogy a nemzet felfogását érvényesíteni tudja. A jóakaratú és jóhiszemű kormányok által minden diktatórikus célzat nélkül, a törvényességen ütött résen keresztül már járható utat talál a következő kormány leplezett és leplezetlen diktatórikus törekvése, mely kormány azután minden intézkedését a nemzet érdekének minősítve, teljhatalmát a fennálló törvényekre tekintet nélkül akarja megvalósítani. Vájjon a nemzet érdeke megengedi-e az ilyen rendszer fennállását, vagy inkább annak a Deák Ferenc-i szabálynak szigorú megtartásált (követeli, mely szerint -»a törvényt csak az változtathatja meg, aki hozta?« A közjogi érzék súlyos eltompulására mutat és az alkotmányosság lényegének teljes félreismerését bizonyítja korunkban annyira divatossá vált kerettörvények rendszere is. A kerettörvény nem rendelkezik érdemben, csupán törvényes felhatalmazást ad a kormánynak arra, hogy a szóbanforgó kérdést rendeleti úton szabályozza. Ezzel a törvényhozás az adott kérdésben átruházza hatáskörét a végrehajtóhatalomra, amivel eleve kizárja a kérdés érdemének nyilvános megvitatását, a jogalkotásra gyakorolható befolyását és előre feladja a kormány felelősségrevonásának lehetőségét. Ez csak az alkotmány formai betartása, de rendszeres alkalmazása — ami nálunk ma dívik — ellentétben áll az alkotmány szellemével. Lényegében a törvényhozás öncsonkítása, az alkotmányosság haldoklása. Huszonkét éve gyakorol a kormány kivételes hatalmat, holott fenntartásának erkölcsi és törvényes alapjához régóta kétség fér. Sokszor szükséges, hogy a, beteget gyógyulása érdekében megoperálják, de ha életének hosszú szakában állandóan a műtőasztalon vagdalják, a beteg elgyöngül és elvérzik. A nemzetet sem lehet folyamatosan a kivételes hatalom műtőasztalára kötözni, hogy a rendkívüli beavatkozás folyamatos állapottá váljék. A nemzet egyaránt sokáig tűrte alkotmányának halk elposványosítását és zajos megtagadását, de szomorú tapasztalatai révén rá kellett jönnie arra, hogy alkotmányára Ausztriától függetlenül is szüksége van, különben kalandorok prédájává válik. Be kell már látnunk, hogy a törvényt mindenkinek meg kell tartania, a kormánynak is, mert ha a kormány a törvényt csak megtartatja, de maga meg nem tartja, lerombolja az általános törvénytiszteletet és ezzel aláaknázza az állami és társadalmi rend alapját. Az alkotmány nem képzelhető el formák betartása nélkül, mert ez káoszra, vagy önkényuralomra vezet. Az üres forma viszont még nem alkotmány, ha a nemzet akaratának érvényesülése nincs biztosítva. Egyszóval tisztában kell vele lennünk, hogy mégis csak szükségünk van a közjogi szempontok tiszteletbentartására, mert ha a nemzet ettől eltekint, megszűnik a politika alanya lenni és tárgyává süllyed. A törvények megtartása, a törvények úralma: az állami és társadalmi rend alapja. Ez nem vitatható. A nemzet részvétele sorsának irányításában és a hatalom gyakorlásában a legbiztosabb eszköz a nemzettagok összekapcsolására és a nemzeti közösség érzésének kifejlesztésére. Ez lehet az egyedüli magyar nemzeti politika — mint volt a múltban is — mert a magyar nemzetet sohasem a vérnek, a közös származásnak, vagy a közös nyelvnek misztikuma tartotta össze, hanem a közös haza szeretetének és a közös hatalomban való részesedésnek misztikuma, amit csak a szabadságjogok teljesebb gyakorlásával lehet elérni. Rehabilitálnunk kell tehát a közjog kultuszát, mert abban van ma is legnagyobb államfenntartó és nemzetregeneráló erőnk. Ferdinandy László dr. AZ ÉRTELMISÉG VÁLSÁGÁNAK olyan ijesztő méretei! olvashatjuk ki az egyetemi hallgatókról legutóbb közzétett statisztikai adatokból, amelyek szinte már a magyar kultúrfölény politikaj inak összeomlását vagy fölszámolását jelzik. Az egyetemi és főiskolai hallgatók összes létszámában még kevésbé észlelhető a hanyatlás, mert a korábbi beiratkozok még most fejezik be tanulmányaikat. De az 1930/31. tanév óta az 1935/36. évig az összes létszám is 16.053-ról 14.216-ra süllyedt. Azonban ennél még sokkal megdöbbentőbbek az I. évfolyamra beiratkozottak adatai, ahol ugyanebben az időszakban 30%-os a hanyatlás. J)e e mennyiség csökkenésen túlmenően még egy beteg irányzatot is megfigyelhetünk, mert csökkent a szabad és reális pályára törekvő elsőéves hallgatók, szánni. A mérnöki osztályra 1935/36-ban 33 hallgató iratkozott be az 1930731. évi 148 hallgatóval szemben, az építészmérnökségre 54—21, a gépészmérnökségre 165—101, az orvostudományokra 417—296, a közgazdasági és kereskedelmi osztályra pedig a 332—176 számok jelzik a hanyatlás ütemét. A bölcsészeti karokon most 504 elsőéves hallgató van, míg 1930/31-ben 762 volt. Emelkedést egyedül a vegyészmérnöki és a kohómérnöki osztályokon látunk, összesen 33 fővel. 5