Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 6-7. szám - A faluproblémák margójára

A faluproblémák margójára Nem a kenyértelen, Fedéltelen ós ruhátlan faluról kell most szólanunk, hanem a belülien faluról. Ez a kifejezés nem tart rokonságot az írni-olvasni nem tudók statisztikai adataival, hanem sokkal mélyebbre szeretne lehatolni a magyar falu és ezen keresztül a belőle sarjadó magyar kultúra gyökereiig. Legelőször is a magyar kultúra és a falulelkület azonosításának kell valamelyest okát adnunk. Szabó Dezső az Elsodort fdlu-nak a szintézisében érzők és látók művészi öntudatlanságával adta az elsodort falu címet. A falu keretei, elsodortságának rettentő tragédiája nemzeti keretté, nemzeti tragédiává tágulnak. Sokan kifejtették, megmutatták azt a szakadékot, amely a magyar falu és a magyar város, tőként pedig a magyar nagyváros között van. A magyar nagyváros alkotóinak genetikai összetettsége folytán kérlelhetetlen módon magához hasonltja a kultúrigényeit otthon föllelni nem tudó és így beléáramló falunépét. Ebben az áthasonításban elvész a falu, mégpedig teljességgel elvész. A város kultúrarcán nagynéha az atavizmus legyűrhetetlen erejével halvány megvonagláshan felesuklik a megfojtott falu egy-egy alapvonása. Megjelenik a magyarországi város kozmopolita kultúrarca, melyből az erő nagy felszökelő, faluból táplálkozó vonásai szalonképessé retusálódtak. Ez a város szívesen megy ki falura cseresznyeszedésro, borkóstolóra, szüretre, szívesen nézi végig magyar célokat szolgáló filmjeinken a végtelen búzamezők komoly hullámzását; de eggyéérni vele képtelen. Városaiba szívesen beillatosítja a falun szakított yyöngyösbokrétát, de ez számára majdnem csak annyi kuriózumot jelent, amennyit a prérin vágtató cowboy, vagy a Volga édesbús hullámzását kísérő balalajka. A város falulátásában nincsen meg az egysors közösségének, a vér és erő egy patakba ömlésének az élménye. Ez a város fiait, leányait a Balaton, a Mátra, vagy még inkább külföldi fürdőhelyek olajjal portalanított í sétányaira, ciprust illatoztató parkjaiba küldi. Az ország lakosságának több mint egynyoleadát tevő főváros jelentős része az aszfaltemberek boldog színház-, mozi-, hangversenylátogatásának és tárlatbolyongásának ködében él s a falu sajgásai csak olyankor jutnak el hozzá, mikor a rádió kedvezőtlen termésjelentéséből feléjerémlik a megdrágult liszt, megdrágult tojás és hús őt érintő fájdalmas következménye. Tudom, hogy az újabban jelentkező városkutatás lelkes hívei szívesen húznának, vagy húznak is rajtam mindezért és egyes állításaim bogozgatásával elétárják a magyar olvasóközönségnek nagyfokú járatlanságomat. Adassék azonban nekem bocsánat merészségemért, mindezeket mélységesen bennem fájó tapasztalataimból írom. Városaink nem nyugati városok. De uem is magyar városok. Amelyekben még leginkább rálelünk a magyar vonásokra, azok a köztudattól hangosan, a hivatalos szociológiai felfogástól pedig hallgatólagosan a »nagy falua nevet nyerik el, ahol is a falu terminus mint valami csökkenő értékjelölés merevedik változhatatlan tudattá. Ilyeténképpen a magyarországi városmeghatározás kiszakítja a várost a nemzetből, az ország etnikai és szinte fizikai egészéből. Ennek a kiszakításnak, amint látni fogjuk, éppen a magyar kultúra megszületése szempontjából megmérhetetlen és tragédiákat felidézhető jelentősége van. A városba bepolgárosult falu igyekszik minél hamarabb megszabadulni régi önmagától, mert a kontraszt komikumát nem bírja elviselni. A budapesti vasárnap délutánokon városligeti sétahelyekeu falusi nótáikat énekelgető cselédleáuyok hangja a város lelki kereteiből való visszaszabadulás egy kicsiny, de jellemző szimbóluma. Ezzel szemben a falu az etnikai és a földadta erők észre nem vett vagy nagyon is észrevett fenntartója. Magárahagyottságában fájdalmasan érzett tragikumát, mely egyben nemzeti tragikum is, legfeljebb az őstehetségek művészi és kultúrmegnyilatkozásaiban vetíti ki. A rettentő felzsilipezett erőket valahogy szabaddá kellene oldani. A falusi életnek igenis, van mélységes metafizikai oldala is és éppen a falunak ez a metafizikája a föld, a nemzet legkarakterisztikusabb kultúrateremtő ereje. Ez az erő azonban csak a faluban ereszti mélybe gyökereit. Ez természetes is. A városi lakosság nagyobb része a tradicionális városi kultúrformák továbbfejlesztője, vagy helyesebben csak fenntartója. A falunak formák közé vágyó kultúrtartalma meghal a túltengő tartalmatlan, vagy gyértartalmú megnyilatkozások között. A falu tartalma az erő, de faragatlanul felszökő erő. Olyan, mint a szabadon zuhogó vízesés megfékezetlen ereje. Ha ezt az erőt a turbinák formaalkotó, illetve formáló keretébe fogjuk, megmarad erőnek és ha nem is a zuhanó csobogásban, de millió voltok hatalmas munkateljesítő energiájában benne van az ősforrás lendületes ereje. A földhöz kötött magyarság lelkülete megmaradt magyarnak, megmaradt eredetinek, de új színezettel gazdagodott. Ha a falu kultúrhordozó szerephez jutna, ha a falu jellegzetesen eredeti tartalma nyerne formákat, jelleget kapna a magyar kultúra, a magyar psziché is. Orosz, uorvég, finn, olasz kultúrák mögött a fogalom tudatunkbaidézése pillanatában analizálhatatlan egészében ott zsong az az egész karakterkomplexum, mely norvéggé, finné, orosszá avatja az illető kultúrát. Az orosz trojkák csengése mögött a turgenyevi távlatok fenségével ott él a végtelen pusztákon másnak termő és verejtékező muzsiksors. Ibsen, Strindberg mélységei az északi föld csodálatos jellegének hordozóiból egy mederbe csordult egész. Mit érzünk a magyar kultúra tudatunkbatolulásakor? Kétség nélkül érezzük, hogy itt ennek a kultúrának is van valami megfoghatatlan értelme. Itt is meg-megvillan valami a sajátos arcunkból. Azonban ez az egész, ez a kultúrjelleg nem egységes; valami töredezettséget kell éreznünk benne. Nagy alkotásaink akkor jelennek meg ebben a jellegben, amikor az alkotók, akik megtanultak beszélni, magukévá tették a művészetük követelte formákat, mondanivalóért lenyúlnak a magyar megfoghatatlanság világába. Mikor Móra Ferenc (Ének a biízamezőkről) egy sorssá éli és érzi magát azzal a világgal, amelyet meg akar szólaltatni, rajta keresztül meg is szólal az a világ. Annikor Bartók és Kodály a városok adta zenei műveltség világából, a Beethovenek, Schubertek egyéni világából meg mernek indulni a nagy magyar kincsek felé, hogy az«k aztán melódiává, színné, gazdagsággá váltódjanak bennük, lassan-lassan érezzük, hogy valami módon feltör a magyar tartalom teljessége. Erdély, mely a lelkiséget tekintve is bizonyos mértékig corpus separatuma volt a magyar életnek, szociális beállítottsága következtében is megalkotta a maga arcát új, a mienket szinte már meghaladó irodalmában. Honnan várhatjuk mi arcunk karakterisztikus vo34