Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 6-7. szám - Közvélemény, sajtó és külpolitika. Ottlik György előadása a Deák Ferenc Társaságban

kell keresnünk azokat az ellensúlyokat, amelyek megakadályozzák, hogy a titkos választójog bevezetése mob-uralommá fajuljon. Ha a politika vezetését a tömegek veszik át, úgy ez, mint láttuk, a legmagasabb politikai fejlettségű országokban is súlyos válságokat okoz. Nálunk a mob-uralain egyenesen ellenségeinknek szolgáltatna ki bennünket. Tehát a titkos választójog bevezetése bár elkerülhetetlen és sürgős, lelkiismeretes és alapos megfontolást igényel, hogy kiegyensúlyozott helyzetünkhöz és egyéniségünkhöz szabott formában kapjuk meg. Népnevelés és sajtó További biztosíték a tömeguralom veszedelmei ellen a népoktatás fejlesztése és középiskolai oktatásunk színvonalának emelése, a nyugati kultúrákkal való kontaktusnak az erősítése az olasz, francia, angol és német civilizációk eredményeinek lehetőleg közvetlen megismerése. Azonban a nemzetnevelésből ki kell vennie a maga részét a sajtónak is. A feladat ezen a ponton kettéválik, az egyik magát az eszközt illeti. Nem kétséges, hogy a magyar sajtónak erkölcsileg és szellemileg azon a fokon kell állnia, hogy meg tudjon felelni mind nemzetnevelő, mind nemzetvédő hivatásának, tudatában kell lennie kötelességének. A feladat másik része kormányzati: úgy hívják, hogy sajtópolitika. Tizenhét esztendeje vagyok a magyar sajtó munkása, tizenhét esztendeje belülről nézem tehát azt a szellemi munkát és belülről látom azt az erkölcsi erőt, amit a magyar sajtó reprezentál és a nemzet számára, jelent. Elfogultság nélkül, sőt sokszor gyakorolt kritika után állapíthatom meg, hogy a esonkaország sajtója szellemileg nem mutat süllyedést a Nagymagyarország fényes ujságírógárdájával szemben, hogy nemcsak kiállja a versenyt a kontinens bármely sajtójával, hanem újságírói teljesítmény szempontjából pl. a Dunavölgye és KeletEurópa sajtója tömegéből messze kimagaslik. Erkölcsileg és a nemzettel szemben való kötelességteljesítését tekintve kétségtelenül még emelkedést is mutat a múlthoz képest. Ebben része van természetesen a közvéleménynek is. Ezt a sajtót a háborús évek és a háború utáni zűrzavar és szomorú tapasztalatok után nevelte a magyar nemzet már inkább a maga képére és hasonlatosságára. A köz iránti kötelességteljesítés 900 éves magyar tradíció: ezt a hagyományt kellett átvennie a magyar sajtónak is. Ezt a belső fegyelmezést szülték a múlt tapasztalatai és a jelen szenvedései. Ha már most az egyik oldalo/n az egységesített sajtó, a másik oldalon a különböző belső és külső hatások alatt széjjelfutó demokratikus sajtóvali tapasztalatainkat összegezzük, akkor azt hiszem egyet fognak érteni velem abban, hogy ez a belső fegyelem, amelyet az ország közvéleményének állandóan fenia kell tartania, amit tehát egy láthatatlan lelkiismeret irányít, többet ér a külső kény szer, kormányterror által ráerőszakolt fegyelemnél. Ha tehát hazánkban, amíg itt ömtudatos és bátor magyarok élnek, nem is lehet gleichschaltolmi a sajtót, hanem a nemzet fegyelme alatt, de a magyar ság egyéniségének és hagyományainak megfelelően, szabad fejlődést kell biztosítani neki, akkor nekünk újságíróknak nagyon tudatos, előrelátó és minden helyzethez alkalmazkodni tudó sajtópolitikai vezetésre van szükségünk ahhoz, hogy felelősségteljes, naponkénti felelősséggel járó nehéz hivatásunkat maradék nélkül elláthasuk. A sajtó útján kell tehát idebent a közvélemény nevelését befejeznünk: el kell azt érnünk, hogy közvéleményünk előtt semmit, ami Magyarországot illeti, ha rossz, ne kelljen eltitkolnunk. Ha viszont úgy találjuk, hogy jó, ne ringassuk magunkat illúziókban. Pániktól távol kell tartanunk, de felesleges optimizmust sem szabad tömegeinkben ébresztenünk. Csak higgadt, felvilágosult és fegyelmezett közvéleménnyel a háttérben és ehhez méltó okos sajtóval lelhet akár kicsiny, akár nagy országnak okos és így a siker garanciáit nyújtó külpolitikát csinálnia. Oswald Spengler legújabb, sajnos, csonkán maradt munkájában rámutatott arra, hogy a belpolitika messze tulajdoniképpeni jelentőségén felül veszi igénybe manapság az államférfiak képességeit és tevékenységét, idejét és erejét, úgy hogy rajta és általa az államkormányzás tulajdonképpeni célját, a külpolitika vezetését, igen sokszor elfelejtették és elhanyagolták, sőt, ami szerény nézetem szerint a legnagyobb hiba, sokszor ettől az alárendelt belpolitikától tették függővé. Külpolitika Spenglernek igaza van: a külpolitika az állaim legmagasabbrendű életmegnyilvánulása. A kormányzás minden egyéb területén elkövetett hibák következményei összehasonlíthatatlanul kevéabbé veszélyesek a külpolitika valamely kicsúszásánál. Itt a hibák százszoros erővel bumerángként ütnek vissza elkövetőjük fejére. Minden gyermekesség, csinytevésre, vagy kalandokra való hajlam, műveltség hiánya, tehát az ellenfél motívumainak és fegyverzetének hiányos ismerete, szörnyű módon bosszulja meg magát az országon, ha mindez a külpolitika terén érvényesül. Minden erőnket erre a hármas feladatra kell koncentrálnunk: a közvélemény megnövelésére, a sajtó színvonalának fenntartására és külső diplomáciai és felvilágosító munkára. Európa válaszúton van. Rövid időn belül az előtt az alternatíva előtt fogunk állani: háború jön-e, vagy egy új, jobban kiegyenlített, Európa megszervezését fogják-e kezdeményezni. Nincsen egyetlen európai nemzet"sem, — az egyetlen bolsevista Oroszországot kivéve, de ezt viszont Európán kívülállónak tekintem — amely öngyilkos szándék nélkül a háborút választhatná, mert ha választja, tudatában kell lennie annak, hogy ez a mások pusztulásával együtt, a saját pusztulását és egész civilizációnkét is maga után vonná. Ezt tudja és mondja ma minden államférfi. Hallottuk ezt Hitlertől is, Mussolinitól is. Mégis, szörnyű paradoxonként, minden erő a háború felé konvergál. Nekünk magunknak is férfiasan készeuii kell állanunk erre a. megpróbáltatásra is, de mégis öntudatunknak minden porcikájával azon kell dolgoznunk, hogy elhárítsuk magunk és Európa felől ezt a veszedelmet. Ami bennünket illet, meg kell találnunk azt a szintézist, amely a mi érdekeink szolgálatát Európa érdekévé is teszi: nem kétlem, hogy türelmes munkával és következetes erőgyűjtéssel meg is értethetjük azokkal a nagyobb európai tényezőkkel, amelyekkel számolni kell, hogy egy erkölcsileg, érzelmileg, kulturálisan és gazdaságilag kielégített Magyarország nélkül nem lehet Európát sem megszervezni. Ahhoz nem vagyunk elég erősek, hogy pozitív állásfoglalással kierőszakoljuk vágyálmaink teljesülését, de éppeia elég erősek vagyunk ahhoz, már geográfiai elhelyezkedésünknél fogva is, hogy meg tudjunk akadályozni minden olyan megegyezést vagy megoldást, amelynél csak mi hoznánk áldozatot, amelyet csak ránk térdelve akarnának létrehozni. De tudatában kell lennünk a következő, nézetem szerint, megdönthetetlen tételnek: kizárólagos matriális érdekek szolgálata éppen olyan rossz tanácsadó, mint az ijedtség. Amely nemzet politikai céljait és ideáljait félretolva vagy elejtve kizárólag a_z anyagi jólét keresésével próbálja érdekeit szolgálni, 17