Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 6-7. szám - Közvélemény, sajtó és külpolitika. Ottlik György előadása a Deák Ferenc Társaságban

levonni. Az államférfiúi politikai sikernek pedig ez. az elengedhetetlen előfeltétele. Minden cselekedetnél tudnia kell milyen következményekkel jár és csak akkor szabad megtennie az első lépést, ha el van határozva arra, hogy az utolsó lépést is meg fogja tenni, bármibe kerüljön is. Mert csak így lehet esetleg megszabadulni az utolsó lépés megtételétől, vagy attól, hogy meg kelljen futamodni a végső konzekvenciák elől. Ezzel szemben a brit kormány sem hajlandó nem volt háborúba menni a1 szankciók végső konklúziójaként és ezt elég naívul meg is mondta, sem felfegyverezve nem volt arra, hogy ezt megkockáztassa. Mussolini fel is volt fegyverezve és hajlandó is volt arra, hogy az «ultima ratio«-hoz folyamodjék. Lehet, hogy a Britbirodalom erőhatalmi rezervája végtelenül nagyobb Olaszországénál, de viszont a szilárd elhatározás szembeállítva az elhatározástól és a cselekedettől való iszonnyal, kellett, hogy az elhatározás felé billentse a mérleget. Itt látjuk tehát egy egységesen megszervezett közvélemény értékét és egy erős nemzet teljesítőképességének jelentőségét, ha ereje nincs elforgácsolva. Hitler propagandája Elvi alapjaiban és szervezetében hasonló képet mutat a Németbirodalom. Ha Hitler talán sokban nein hasonlítható Mussolini egyéniségéhez, intuitív zsenialitást és a tömegvezetés hipnotikus erejét semmiesetre sem lehet tőle megtagadni. Mein Kampf című nem könnyen olvasható könyvében meglepő őszinteséggel fel is tárta a közvélemény vezetéséről, a helyes propagandáról szóló elméletét. Nem új gondolatok ezek, mégha ő maga talán parthenogenetikus alapon jött is rá arra, hogyan kell a tömegek egyszerű ösztöneit kiismerni és felhasználni. Hitler tudja, épúgy, mint a tömeglélektan teoretikusai, hogy a nép femin, tehát úgy van beállítva, hogy gondolkozását és tetteit kevésbbé a józan elgondolás, mint sokai inkább érzelmek befolyásolják. Ezért ajánlja, hogy mindig ugyanazt az igen egyszerű tételt kell csökönyös kitartással ismételni: hangban és tartalomban a propagandát a legalacsonyabb színvonalhoz alkalmazni. Hitler és Göbbels egész propagandisztikus munkája ezekre az elvekre van felépítve és az eredmény mindenesetre azt mutatja, hogy a tömegeknek ez az igen alacsonyra becsülése, amit Le Bonnál is találunk, helyes. Mert bármit halljunk is a német választási rendszerről, az kétségtelen, hogy nincs az a demokratikus parlamenti vezér, aki népének olyan túlnyomó többségére támaszkodhatnék, mint, Mussolini után1, éppen Hitler. Hogy egyebet ne említsek, Tardieu nemrég bebizonyította, hogy a francia választásoknál, ahol annyit hivatkoznak a többség uralmára a lakosságnak alig 12—13%-a szavazott a népfront kormányára. Hitler minden bizonnyal joggal hivatkozhatik a választók 90 és az egész lakosság 60%-ának kifejezett votumára. Demokrácia vagy diktatúra Egyes diktátoroknak tehát valóban sikerült az államférfiúi ideált megvalósítaniok és egy egész nemzet szinte osztatlan közvéleményét, gondolatait és céljait, kétségtelenül a nemzet érdekében megfogalmazott zseniális elgondolásuk szolgálatába állítani. Azonban — bár a demokráciákban a korrupció és a nem vezetett bizonytalan ítéletű tömegek uralma következtében válság válságot követ — mégsem lehet nyugodtan a diktatúra egyes esetekben még oly sikeres változata felé fordulni: a siker előfeltétele ugyanis nem a rendszeren alapszik, ha még oly intézményesein van is kiépítve, mint a fasiszta államban, — a diktatúra nyilván csak átmenet lehet — hanem az egyéniségben, aki divinációjával, önzetlenségével és tisztult lelkiismerettel vezeti a kormányt. Arra, hogy esetleg egyszer lángész születhetik, akinek aztán valóban minden tulajdonsága megvan a vezérségre, a nemzetek vezetésére állandóan funkcionáló rendszert felépíteni nem lehet és nem szabad. Középszerű, vagy a sors szeszélye szerint, még ennél is gyengébb képességű vezető, diktatúrás berendezés mellett, tehát felelősség és ellenőrzés nélkül, nagyobb veszedelem a tömeguralomnál is. Ilyen tartalomnélküli értéktelen diktatúra volt pl. szegény megboldogult Primo de Rivera generálisé. A legnagyobb veszedelem pedig a kis tehetségű vezetők által saját uralmuk érdekébein1 felkorbácsolt tömeghangulat és tömegszenvedély: ez az, ami aztán valóban csak katasztrófához vezethet, ha idejében nem fékezi le a hangulatokat valami nagyobb erő, józanabb elgondolás. De lehet a demokráciák válságából és a diktatúrák ma megfigyelhető sikeréből más általános értékű tanulságot is levonni: az én meggyőződésem szerint ugyanis túlzás a demokráciát a gyakorlatban jogos kritikával együtt végleg elintézettnek tekinteni. Tudnunk kell azonban, hogy csak akkor működhetik jól, ha tnem a felelőtlen, és, mint Hitler is mondja, feminin tömeg vezeti, hanem egy kiválasztott, vagy választott elit, amely szellemi és erkölcsi kvalitások birtokában, egy nemzet egyéniségének és hagyományainak megfelelően, az eshetőségeket mérlegelve és ösztönszerű megérzéssel keresi a nemzet erői érvényesülésének legbiztosabb útját. A demokráciának, ha élni és érvényesülni akar, — már pedig egyelőre nem látok más állandó jellegű megoldást az államok kormányzására — nem egy esyetlen Führert, hanem ismét csak a Führereket kell választania. A reálisan érvényesülni tudó demokrácia kevés kiválasztottak uralma a sokak, esetleg a többség hozzájárulásával. De ezt a többséget vezetni kell tudni oly módon, hogy a jó pénz, a becsületes jelszavak ne veszítsék el értéküket. Magyar tanulságok Most még meg szeretném vizsgálni, hogyan alkalmazhatjuk a fentiekből levonható tanulságokat saját magunkra. Szerintem ilyen kvalifikált demokrácia kiépítését kell keresnünk hazánkban is. Egész történelmi fejlődésünk és társadalmi struktúránk, állandóan veszélyeztetett földrajzi helyzetünk, kizárja azt, hogy minden ellensúly és egyéniségünkhöz való hozzáidomítás nélkül, átvegyük a legszélsőségesebb nyugati demokráciák berendezéseit. Azonban ugyanez a történelmi fejlődés és nemzeti egyéniségünk teljesen kizárják azt is, hogy a diktatúrás rendszerek valamelyikét átvegyük. Mélyen érzett meggyőződésem, hogy akár kívülről, akár belülről jönne ilyen kísérlet, ha nem tudnánk vele megbirkózni és nem tudnók a történelmi fejlődést a magunk egyéni útjain biztosítani, az idegen eszközökkel végrehajtott kísérlet számunkra a nemzeti öngyilkossággal lenne egyenlő. Már pedig azt hiszem mindnyájan hisszük és valljuk, hogy a magyar nemzet halálának pillanata még nem következett el. Ha soká késtünk is a titkos választójog bevezetésével és szinte akkor érkezünk el hozzá, amikor már a tapasztalatok sok helyen rámutattak fonákságára, ma már önbizalommal telten rá kell lépnünk bevezetésének útjárai. Hiszen örömmel látjuk, hogy a nemzet jövőjét komoly lelkiismeretességgel mérlegelő politikai faktorok, tekintet nélkül a kormány napi politikájára, megegyezitek abban, hogy ezt a lépést meg kell tenni, azonban természetes az is, hogy meg 16