Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 6-7. szám - Magyar nép-birák. Hogyan közigazgatta a magyar nép önmagát?

bírákhoz közel állott a törkölylátók s ezekhez a kádszúrók hivatala. A törköly után ugyanis nem szedtek dézsmát, ezért mindenki arra törekedett, hogy minél levesebben vigye haza a törkölyt, sőt eleven szőlőt is kevertek belé. Ezt kellett megakadályozd^ a törkölylátónak és segédjének, a kádszúrónak. A régi mértékliitelesítést a borbírákon kívül hordómérők vagy akolómcsterek is végezték, akik akófá-i val mérték a hordói. Kisebb hivatalok voltak még a cinkusbíró, pincebíró, kulcsár, ez utóbbi tiszte volt a kocsmák felügyelete, hogy mindent tisztán tartanak-e, italuk nem hamisított. A törökvilág háborús élete tette szükségessé a város hadnagyának vagy kapitányának tisztét, aki rangban közvetlenül a bíró után következett. Tagja volt a belső tanácsnak, feje a fegyvert viselő polgárságnak. Ö gondoskodott a biztonságról, védelmezte a várost a zendülés és külső támadás ellen. Ezért értenie kellett a hadakozáshoz; támadás esetén vezette a fegyveres polgárokat és diákokat. Ö vette ki a jelszót minden este a bírótól s adta tovább a tizedeseknek. Gondoskodott arról, hogy takarodás után a bormérő helyek be legyenek zárva. Az éjszakai csendháborítókat és bűnösöket bezáratta. Gondoskodott továbbá arról, hogy éjszaka senki se járjon lámpa nélkül. Védelmezte a lakosokat a tolvajok ellen:, vigyázott a toronyőrökre, hogy helyükön legyenek s tűzesetkor vagy veszedelem idején a harangokat félreverjék. Számtalan más helyi feladaton kívül általában rendőri feladatokat végzett. Főként az alföldi városokban volt szokásos az uccaszer: az uccák vagy városrészek önkormányzattal bírtak s az uccákban a közigazgatás és a rendészet élén az uccakapitányok, az ucca deákjai, a tizedesek és tízházgazdák állottak. Az uccakapitányok vigyáztak az utak, gátak, palánkok, őrházak jókaxbantartására. Rendben tartották az uccaházát, felügyeltek a ucca kocsisaira, beszedték az adókat. Ök ellenőrizték, van-e mindem háznál vízzel telt kád vagy hordó, hagy tüz esetén azonnal rendelkezésre álljon. Ez volt a kapitányvizes hordó s benne állott a kapitányvíz. Másutt, mint pl. Kecskeméten tizedesek és uccabírák voltak. A feladatuk nekik is a rend fenntartása volt. A törökvilágnak igen érdekes intézménye volt a paraszt vármegye, ez a korbeli rendetlen viszonyokból származott rendőrségi intézmény. Rendeltetése a személy- és vagyonbiztonság fenntartása az igen elszaporodott tolvajok, kóborló zsiványok és fosztogató hajdúk ellen. A paraszttiszteket a falvak, választották, több község tartozott egy kerületbe, amelynek élén a parasztkapitány vagy főgondviselő állott, alárendeltjei voltak a hadnagyok s minden faluban egy-egy tizedes. Falugyüjtéskor a harangokat félreverték és minden fegyverfogható embernek a hadnagyok rendelkezésére kellett állania. Több vármegyében a parasztvármegye mintájára a nemesség is tartott gyűléseket, ezt nevezték zapisznak. A megyét kerületekre osztották, amelynek ólén állott a zapiszhadnagy vagy kapitány s alattuk a tizedesek. Feladatuk volt a nemesség védelme a, tolvajok és rablók ellen. A parasztvármegye helyét a pusztázó csendbiztosi intézmény foglalta el. Szegeden népszószólót is választottak. Ö volt a külső tanács elnöke s a belső tanács ülésén két segédjével mindig jelen volt a részére felállított külön elkorlátolt helyen; a város polgárainak, közönségének érdekeit sértő tanácsi határozatának »vétójával« függőben hagyhatta s a communitás elé terelhette. A felsőmagyarországi városok mégy negyedre voltak osztva, élükön a »Viertelmeysterek«, vagy ahogy Egerben és Aradon nevezték őket: fertálymesterek állottak. Feladatuk körébe tartozott a tűzrendészet s általában a városi rendelkezések végrehajtását ellenőrizték, szerepeltek mint hites személyek s a közrend fentartására ügyeltek. Egerben napjainkig fennmaradt az intézmény, ma azonban már csak egyszerű megtiszteltetés s feladata, hogy -valami testületi szellemet teremtsenek meg a nagyszámú érdemes polgárok között«. A szőlő s a belőle nyert bor igen régóta fontos részét képezte a magyar gazdasági életnek. Már a XI. században alig volt vidék, ahol ne gyakorollak volna a bortermelést, a XII—XIII. században pedig már jelentős tárgyát képezte a bel- és külkereskedelemnek. A szőlőtermelés, mint a gazdálkodás bármely ága, külön rendet, védelmet igényel s annak ellátása régóta gondoskodás tárgyát képezte.. A szőlőbirtokosok, szőlő- vagy hegybeliek külön önálló szervezkedése igen régi. Szervezkedésük, rendtartásuk alapját vagy az iurasági rendtartások állapították meg, vagy inemes községeknél maguk alkották meg s ezt azután a szükséghez képest tovább fejlesztették. A szőlőbirtokosok, szőlő- vagy hegybeliek elöljárója a szőlőbíró, tőkebíró, hegygazda, hegybíró. Közreműködött a szőlők adásvételében. Felügyelt a szőlőbeli rendre, megbüntette a tolvajokat, verekedőket, káromkodókat, a vasárnap dolgozókat. Gondoskodott a szőlőbeli utak, gátak, gyepük kijavításáról, határjárásról. A büntetéspénzekből ősszel és tavasszal misét szolgáltattak, hogy az Isten a hegyet minden csapástól megóvja. A megmaradt pénzen, áldomást tartottak. Ő ítélt a szőlőbeli perekben is. Meghatározta a szüret kezdetét s vezetése alatt választották meg gyümölcs- és szőlőérés idején a szőlőpásztort. A hegyi elöljárók az ú. n. hegyterminuskor gyűltek össze, évente háromszor: Szent György napkor, amikor az elöljáróságot választották s a gyepüket járták meg; ősszel, szüret után, amikor a »6emondási volt, melyem a följelentéseket (lopás stb.) tárgyalták; s terminuskorral bírságot fizettek be a büntetettek. A gyűléseket az ú. n. hegységházban tartották, ahol a kaloda is állott. Minden új szőlőbirtokosnak esküt kellett tenni, hogy a hegyi-artikulusokat megtartja s a kihágásokat feljelenti; ezt nevezték »beesküdisnek«. Tágabb értelemben a bíró valamire felügyelő, ellenőrző s esetleg ítélkező. A jobbágyság idejében s ma is az egyes gazdasági ágakban végzett munkánál felügyelőre van szükség, de magának a községnek is szüksége volt ilyen felügyelőre. A pajtabiró ai pajtákra ügyelt fel s a gabona mennyiségéről számolt be. A szűrübíró nyomtatáskor, csépléskor, szóráskor a szérűre ügyelt fel, hogy ott valami baj, lopás ne történjék. A csűrbíró feladata volt a tizedkévék beszedése, azaz, felrovása, vigyázott a csűrben csépléskor és gabonaszóráskor, hogy tékozlás ne legyen s valaki tüzet ne okozzon a pipázással. A szekérúti bíró az utak felügyelője volt, mai értelemben útmesterféle. A fűbíró a széna- vagy kaszálóhelyekre üg5'elt fel, a határbíró pedig a pásztorok felügyelője volt, engedélye nélkül nem volt szabad megkezdeni a kaszálást, a sarjúra barmot hajtani; 10