Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 6-7. szám - Magyar nép-birák. Hogyan közigazgatta a magyar nép önmagát?

a határpásztorok a kártevőket hozzá vitték s ítélkezett felettük. A csőszbíró a csőszöket ellenőrizte, a mezőbíró a mezőrendészeti kihágásokban bíráskodott, a pusztabíró a pusztákra ügyelt fel s a bitangba tévedt .juhot befogta. A havasbíró a havasi legelőkre viselt gondot, végrehajtotta a havasi rendtartást s az ellene vétőket megbüntette. A fábíró a község erdejére ügyelt vagy pedig ő volt megbízva a fabecsléssel, az crdöbíró az erdők kezelésével és a haszonvételek ellenőrzésével volt megbízva. Ezek az állások vagy megszűntek, mint feleslegesek, vagy hatáskörük átment más, törvény által szabályozott állás körébe (erdész, útmester stb,), vagy pedig, minthogy sok esetben magánjogi jellegűek voltak, megmaradtak ma is annak. A bíró környezetében segítségére több haitósági személyt találunk. Az öregesküdt, törvénybíró vagy esküdi tanácsbeli, a községi tanács elnöke, feladata a tanács elé kerülő ügyekben a kihallgatás és a. végzés kihirdetése, a bíró tanácsadója. Sokféle elnevezése volt: fiaskutya, eskutya, hitesember stb. Ma már teendői! az LSS(!:XX. tc. szabályozza. Választott tisztviselő volt az adószedő. A magyar embernek az adóval s ezen keresztül az adószedővel szemben érzett ellenszenvét mutatja számtalan tréfás, csipkelődő megjelölés, ilyenek pl.: adópiszkos, dobfarka, nyúzókés, pénznyelő stb. Községi tisztviselő volt a halottkém vagy dögész, halottgém, ahogy tréfásan nevezték. Feladatát az 1876. évi 31.025. sz. rendelet szabályozza, ettől kezdve hatósági megbízott. A gyám (fnrmondor) hatáskörét szintén rendezte az újabb törvényhozás. Számtalan kisebb községi tisztviselő volt. Kisbíró vagy futosó bíró, sokszor a bírót is helyettesítette, általában inkább dobos, rendeletek kihirdetője. Az ármás: községi szolga, hajdú: városi cseléd, tizedes: városszolga, cirkáló: titkos őr, aki mulatságok alkalmával a rendre ügyel, de úgy, hogy a mulatók észre ne vegyék stb. Községi feladatot végez a sintér, néhol választották', másutt általában a bíró fogadta fel. Az 1888. évi VII. tc. szerint hatósági megbízott; régen a hóhéri teendőket is ellátta: Régen, mikor a városok az állandóan várható ellenség miatt fallal voltak körülvéve, igen fontos volt a kapuőrző, kapus vagy kapudeák tiszte. Ő ügyelt fel a kapun ki- és bejárókra. Fontos feladata volt a bakternek, a tisztség eredete a váréletre megy vissza. Feladata volt a község őrzése éjjel, rendesen 9-től hajnali 4 óráig járta óránkint végig a falut, miközben minden órára verset énekelt, pl.: IIa/l ja minden háznak ara: nyolcai ülőit már az óra! Felült minden tyúk az ólra, hóna alatt van az orra; minden asszony ágyát veti, benne urát lefekteti; és ti, lányok se bánjátok: guzsalyszár még a mátkátok! Megszűnésének egyik oka az volt, hogy az énekléssel egyáltalán nem szolgálta a kívánt eélt, mert a tolvajok mindig tudták, hogy merre jár; másik oka a rendőrség intézményének' felállítása. Ugyanilyen őrfólék voltak: a vigyázó, toronyőr; korombíró, a konyhák tisztaságára és a tűzre felügyelő személy; pörnyebíró, a tűzbiztonságra s az ehhez tartozó dolgokra ügyelt; pipabíró arra vigyázott, ki pipázik a faluban tilalom ellenére; szitokbiró a káromkodási tilalomra felügyelő elöljáró volt; kútbíró feladata volt a kutak tisztántartása; koldusbíró az engedélynélküli koldusok eltávolítója volt. A közösséggel szemben íeninállottak bizonyos kötelességek, amelyeket a. lakosok nem úgy, mint az adót, pénzben fizették, hanem természetben, munkában rótták le. Ujabban törvényileg van szabályozva, mely azonban mai pénzzel is megváltható, sőt meghatározott esetekben kötelezőleg megváltandó. Ilyen kötelezettségek voltak: faludolga, köteles munka, amelyet az egyes lakosok a falu számára tartoznak végezni; gyalogsor, községi ingyenes gyalognapszám; hetelős, közszolgálatra kirendelt hetes, pl. fuvaros sth. A szőlők, erdők, mezők és állatok őrizete igen fontos feladat volt a vagyoni védelme és a rendtartások betartása szempontjából. A bírák között több olyan hivatalt találunk, amely részben ugyancsak az őrzéssel állott kapcsolatban, alapjában véve azonban inkább az őrök ellenőrzője, felügyelője volt (pl. hegybíró, határbíró stb.), de emellett sokszor a kártételekért mindjárt ki is rótta a büntetést. Szőlőkben a felügyeletet a szőlőcsősz, szőlőpászlor látja el. Hivatalbalépésük előtt esküt tettek, hogy kötelességüket híven teljesítik. Hegyalján a szőlőpásztorok megválasztása után következett a i>pásztortéteU: nyolc nap leforgása alatt az őrzésében levő ^törvény -en el kell készítenie a kunyhót s ez előtt a ^szabadulás «-ig reggel, délben, este a ^csattogtató fceiep«-pel a szokásos verseket eljátssza. Ezek után pedig a szükséges »kerülést kellett megtennie. A ;>szabadulás« az utolsó fürt leszedése után volt, mikor a kunyhót felgyújtotta: másnap reggel szedte be a vpásztorbért A begyközségi törvény szabályozta a szőlőterület őrzését is. A már előbb említett erdő- és fabíróknak segítségére voltak az erdő felügyelői: az erdész, erdőőri zó, erdőóvó, vagy ahogy sokfelé nevezték, a y>székely«. Ezt is szabályozta az erdőtörvény. A határ és mezők őrizetét a határbírókon kívül a mezőőr végzi, feladata a határt a barmoktól, emberek kártevésétől megvédeni, kórt okozó barmot behajtani, a kártevőt elfogni s a bírónak átadni. Vernéén, rendszerint Erzsébet napján választották a mezőcsőszt a többi községbeli emberrel együtt. A határ őrizőjének segítségére volt a lármafa: föleibe ásott és létrafogakkal ellátott fa, ahonnan az egész határt beláthatták. Az állattenyésztés a magyarság legősibb foglalkozásai közé tartozik. Hazánk területén való letelepedés előtt a magyarság is nomád pásztornép volt s ezt a szilajpásztorkodást sokáig fenntartotta a település után is. Az állatőrzők: csikósok, gulyások, kahászok stb. egész külön társadalmi osztályt alkottak. Az állatok őrizetét a község által választott emberek végezték s a választást áldomással ülték meg. Baranyaózd vidékén első kihajtóskor a jószágtulajdonos annyi tyúktojást vett magához, ahány barmot bocsátott a legelőre; kiállóit a kapuba s midőn a gulyás, csorelás, csikós odaért, neki adta a tojásokat, letévén azokat maga elé a földre (t. i. azért, hogy amint lehajolni nem rest, ne legyen rest a jószágok után futkosni sem). Rákospalotán, de máshelyütt is,