Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 5. szám - Egy elhanyagolt ifjúsági probléma. A tanoncok szociális helyzete

A budapesti tanonciskolák tanulóinak szülei 65—70 %-ban Budapesten, 15—20%-uk pedig Pestkörnyékén lakik. Ezek a számok azt mutatják, hogy a tanoncok egyötöde, feltéve, hogy nem költöztek el szüleiktől, csak villamoson vagy vonaton közelíthetik meg munkahelyüket s így a munkában és az iskolában eltöltött időn kívül a közlekedésre is hosszabb időt kell fordítaniok. Reggel korán kell munkába indulniok, délben aligha kerülhetnek haza és este is csak későn térhetnek meg. De következik a fenti számokból az is, hogy egyre csőkken a vidéki tanoncok száma, holott a városi iparosságnak a vidéki friss vérrel való keveredése és telítése az egészséges fejlődési irányt jelenti és szociálpolitikai vonatkozásban i.« kívánatos volna, hogy azok, akik a mezőgazdaságban szellemi képességüknek és testi erejüknek megfelelő elhelyezkedést nem találnak, szakmai kiképzésük után az ipar támasztó pillérjeivé váljanak. A budapesti iparos- és kereskedőtanoncok életmódjáról és szociális helyzetéről a Fővárosi Statisztikai Hivatal a szokásos adatgyűjtésen kívül 1930-ban külön felvételt eszközölt, amelynek eredményét Áfra Nagy János dr. a Statisztikai Közlemények 69. kötet 2. számában részletesen ismertette. Eszerint csak egyes kisipari szakmákban jutnak a tanoncok lakáshoz és természetbeni ellátáshoz. A tanulók 86.0%-a szüleinél illetve rokonainál lakott 1930-ban. Élelmezést a munkaadónál 10.4% kapott, ruhaneműt pedig 4.7%. Az iparostanoncoknak csak kétharmadrésze pihenhet 8 órát, 35.4% még ennyit sem, 10.5%-nak pedig csak 6% óra jut. A tanulóknak 15.1%-a munkahelyén reggelizik, mert már korán a műhelyben kell lenniök. Egyharmadrészük ebédelhet csak otthon szüleinél. 57.2 %-uk semmi szabadságot sem élvezett. A kelesetek általában a napi egy pengőt nem haladták meg. A Fővárosi Statisztikai Hivatalnak ez a külön felvétele, amely a tanoncok szociális helyzetére kívánt reflektorként rávilágítani, azt mutatja, hogy a tanoncok érdekében tett szociális intézkedések a gyakorlatban nem érvényesülnek. Hiába a törvények nemes elgondolása, hiába a nemzetközi egyezmények elfogadása, ha ezek végrehajtása kellőképpen ellenőrizve nincs. A korszerű és előrelátó társadalompolitikának feladata, hogy az életbe ültesse át azokat a nagyszabású szociális elveket, amelyek alkalmasak a tanoncok helyzetét javítani és a jövő kereskedő- és iparostársadalom fejlődési lehetőségét megalapozni. A tanoncok szociális viszonyainak emelése és a modern termelési módszerekhez igazodó rendezése esetén remélhető csak, hogy az iparospályát a tehetősebb szülők magasképzettségü gyermekei is élethivatásul választják és ezzel az értelmiségi pályák felé való özönlés alábbhagy. Ilyenmódon lehet csak arra számítani, hogy a magyar népben gyökerező, anyagilag független iparos- és kereskedődinasztiák fejlődjenek. Csernefalvi Pál A színházi évad margójára Tévedés azt hinni, hogy a gondokkal terhes korok súlyukkal megfekszik az ember szépség utáni vágyát s lelki jégkorszakként megfagyasztanak mindent, ami a szellem gracilis és törékeny alkotása, mindent, ami művészet. Az »inter arma silent Musae« lehet ügyesen megszerkesztett mondat, amely ritmusával és tetszetősségével gyors népszerűségre tett szert, azonban, hála Istennek, kevés köze van az igazsághoz. A fegyverek és a múzsák nem állanak egymással olyan hadilábon, mint ahogyan kényelmes elmék hirdetik, mert az élet harcai a gondolat pengéjét is harciassabbá, hajlékonyabbá és élesebbé fenik, hogy a kemény idők rugalmatlan anyagán át is hatni tudjon. A lágy élet lagymatag és semmitmondó műveket produkál, kedves pásztorjátékokat, holdkóros regényeket, megható giccseket, amelyek a tünékeny kedvességgel, a fogyó hold fogyó betegségével és a mézes szentimentalizmussal nyomtalanul elmúlnak, mint a homokba rajzolt jelek. Kemény alkotásokat csak kemény korok kőtábláira lehet vésni, amint azt a Renaissance tette, amely — azóta is példátlan — szellemi viharok közt szülte szebbé a görög és római kultúrát. A gondterhes élet, legyen az lelkileg, vagy testileg kínos, képes csak gondolat-gazdagságot adni a kiválasztottaknak, hiszen a terhek provokálják iá legnagyobb erőfeszítést az izmosaktól, a gondok csiholják ki a fegyelmezett, előkelő és maradandó gondolatot. A szomjas szellem önkéntelen megnyilvánulása ez, amely ösztönösen rátalál az oázisra a sivatagi világban, mintahogy a rosszultáplált gyermek is felkutatja a szervezetéből hiányzó meszet és tudattalan orvosságként habzsolja a falusi házak tövén a vakolatot. A komoly korszakok megviselt embere természetes törvények parancsa alatt a lélek finom játéka, a művészet után nyúl, hogy ezzel az édes kábítószerrel altassa el aggodalmait és pótolja az idegzetéből hiányzó finomságot. Mohón törekszik mindenre, amivel ki tudja kapcsolni egy időre önmagát a zajló világból és megszüntetni képes a kusza vonatkozásokat, amelyek a mindennaphoz fűzik. És erre a célra legalkalmasabb a két legnépszerűbb művészeti ág, amely a legnagyobb tömegeket tudja közönségül megnyerni: az irodalom és a színpad. Az irodalom élvezete azonban különös lelki diszpozíciót kíván, a fantáziának olyan működését, amely a betűk hatására valóban új világot varázsol az olvasó köré és a vizuális hatásokat szubjektív elképzeléssel tudja pótolni. Az olvasás fokozott szellemi funkciót követel, szigorú fegyelmezettséget és a mondatok millieube állítását, mintegy továbbépítését a motívumoknak és ez a működés többé-kevésbbé művészi igényeket támaszt magával az olvasóval szemben is. Ennél a művészi élménynél jóval kényelmesebb és kevesebb önállóságot kíván a színpad és a színpadon elhangzó élőszó, amely külső eszközeivel és ezerszeresen árnyalt hatásaival helyére áll az egvéni elképzelésnek, keretet ad, színeket és mozdulatokat, amelyeken túl a néző fantáziájának nincs mit keresnie. Az olvasónak mindig művésznek kell lennie egy kicsit, a nézőnek soha. Lehet, hogy a színpad alacsonyahbrendű a többi művészetnél, merthiszen kevesebb teret enged az egyéni megnyilvánulásnak, de mindenesetre népszerűbb és illúziókeltőbb, mint a többi. Lehet, a dráma — mint Aischylos mondta, csak morzsa Homeros asztaláról, — amolyan irodalmi hulladék, mégis a szegényebb lelkek megelég39