Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 1. szám - Reformmozgalom

evolúció mellőzésével, az immár negyven-ötvenéves »új generáció« tagjai közül most néhányan a közhatalom birtokába léptek, ez a változás jelen pillanatban sokkal inkább személy-, mint rendszerváltozásnak látszik, mert a tulajdonképpeni »reformszellem« és »reformpolitika« hirdetője az elmúlt másfél évtized alatt nem annyira ez a többé-kevésbbé elhelyezést talált idősebb, hanem a mai »harmincas«, vagy méginkább »huszas« generáció volt a maga irodalmi, művészeti, társadalmi, vallásos és szociális sajtóorgánumaival és szervezeti mozgalmaival. A reformmozgalom generációs összetételében, tehát szellemi ötvözetében sem oly egységes, mint ahogy képviselői fel szeretnék tüntetni. Pedig amint mondja a reformnemzedék röpirata: »Az egymást feltaláló politikai nemzedékek reális uralmi rendszerében mindig bentfoglaltattak a mult és a jövő képletei, de minden szilárd és tettreképes kormányzat csak a saját koreszméiben összeforrott egyazon nemzedékre alapozható.2 A mai reformmozgalomban kettős, sőt szorosan értelmezve hármas irányú akció húzódik meg: a kormány hivatalosan bejelentett és képviselt reformmozgalma és az ettől önmagát függetleníteni kívánó »reformnemzedék« által megindított szervezkedés, mely szellemi, mozgalmi és célkitűzési programjában ismét elválik és más-más színezettséget nyer e generáció harminc- és negyvenéves, valamint kormánypárti és kormányon kívüli, illetőleg ellenzéki csoportjánál. Átfogó, a magyar élet és a modern kor minden nyugtalanító kérdésére feleletet adni tudó, szellemi és mozgalmi alapon kitermelt, egységes reformszellem és program hiányában tehát a párt- és generációs szempont jelenleg még túlteng e mozgalomban és sokkal inkább szétválasztó, mint egységesítő erő gyanánt szerepel. A szellemi előkészítés és nevelés hiánya a jelenlegi reformmozgalmat célkitűzéseiben heterogénné s egységében ad hoc-, nem reform-, de párthatalmi jellegűvé teszi. Szilárd és kellő gonddal kovácsolt szellemi abroncs hiányában ma még a fiatalabb korosztályoknál inkább negatív és gazdasági szempontok hatnak közre a látszólagos egység kialakulásában és fenntartásában, de az esetben, ha az új nemzedék érvényesülése és anyagi boldogulása tekintetében a »nap alá« kerül, ezek az előzetes szellemi mozgalommal ki nem egyenlített ellentétek félős, hogy előtűnnek és időszerütlenül későn, vagy alkalmatlan helyzetben jutnak a forrás, illetve kiforrás stádiumába. Pedig a generációs közösség a »közös probléma közössége« — írja találóan Joó Tibor. Az elhelyezkedés nehézsége, vagy a közéleti háttérbeszorítottság magában még nem jelent generációs élményt, tehát elvi tartalom nélkül az új egység tartós alapjául sem szolgálhat. »A történeti generáció nem lehet egyéb, mint szellemi egység .. . (mert) a pozíciók utáni vágy és az ebből fakadó összeesküvés még nem generációt termő erő. Egyszerűen érdekszövetkezet jön így létre, még ha kortársak érdekszövetkezete is. Akkor valódi a generáció szellemi-történeti értelemben is, ha pozitív szellemi tartalma van, ha az új feladatokra felelni tud és csakis ő tud felelni . . . Tehát az a szellemi alakzat, amelyet új nemzedéknek hívunk, nem egyszerűen csak mást jelent, hanem újat, de nem is akármilyen újat, hanem a szó legmélyebb értelmében friss, érintetlen, elhasználatlan lendületet, duzzadó termékenységet, gazdag termés lehetőségét.«3 A generáció tehát elsősorban és mindenekfelett érték-fogalom. A »nemzedék« e korszakformáló ereje a 48-as átalakulásban a múltban nálunk is hiány nélkül érvényesült. 2 Reformnemzedék. (Röpirat 3. old.) ' Joó Tibor: A nemzedék fogalma. 4 Eckhardt Ferenc: Magyarország története, 231. old. Hiszen a nagy reformnemzedék politikai öntudatoskodásának és politikai állásfoglalásának kialakításában »Széchenyi irodalmi működésének oly nagy hatása volt, aminő magyarul író embernek eddig még nem jutott osztályrészül. Első munkáját mindenütt olvasták és ámbár a nemesi szabadság számos híve, különösen a vagyontalan köznemesség, amelyet éppen csak kiváltsága különböztetett meg a jobbágytól, Széchenyi íróniájától megsebezve es anyagi helyzetét féltve, kikelt a »pesti gróf« ellen, aki őket politikára oktatta és több megyében a Hitelt nyilvánosan elégették, tanítása a birtokos nemesség műveltebb részében, az arisztokrácia egyes tagjainál, de főleg a fiatalságban és a lateinerekben termékeny talajra talált. Munkái nyomán számos irat jelent meg, amelyek mellette vagy ellene foglaltak állást, de a reformok kérdése így bejutott a közvélemény érdeklődésének középpontjába. A világháború utáni Magyarország azonban sokkal kimerültebb volt, minthogy ilyen lelki és szellemi átalakuláson és újjászületésen képes lett volna átesni. Társadalmunk szinte teljesen nélkülözte az érdeklődést a közős szellemi élet magasabb és elvi küzdelmei iránt. Az anyagi létében megrendített és nélkülöző »új nemzedék « a közélet megnyilvánulásaival szemben közönyössé és nembánommá vált és a közéietet a maga számára elérhetetlen és idegen területnek tekintette. II. Az új nemzedéknek ez az anyagi elesettsége s a belőle származó közéleti háttérbeszorítottság eredményezte azt, hogy e generáció érdeklődésével elsősorban a szociális kérdések felé fordult s közös alapra helyezkedni is csupán e tekintetben tudott. Az a zártkörű és tömegekkel saját generációjában sem rendelkező intellektuális munkacsapat, mely már a húszas évek elején, de főleg közepén hozzákezdett egy új magyar reformkor szellemi megalapozásához és kiépítéséhez, szintén csak ebben a »minimális programban« tudott egyesülni és közös frontot alkotni. A múlthoz képest már ez is nagy eredmény volt s annál inkább biztató jelenség, mert a gyakorlati kérdések irányában is aktivitást mutat a régebbi kizárólagos közjogi szemléletünkkel szemben. Viszont veszélyt is rejt magában éppen azért, mert túlzott jelentőséget tulajdonít elég szűk körre kiterjedő saját szempontjainak s eltereli társadalmunk érdeklődését a függetlenné válásunk által ugyancsak aktuálissá és elodázhatatlanná váló bel- és külpolitikai, valamint társadalmi reformoktól. Az ifjú értelmiség elhelyezkedése, a birtokpolitikai kérdések és az egyke elleni küzdelem, valóban időszerű és nagyjelentőségű kérdései a magyar életnek, azonban népünk dunavölgyi és európai helyzete sokkal bonyolidtabb, minthogy ezek a problémák képesek lennének kimeríteni teljes élettartalmát. A reform ily kismérvű nem lehet s a reformkor a bel- és külpolitika összes problémái tekintetében új tájékozódást és helyezkedést feltételez. E minimális program elégtelen a magyarság felemeléséhez, mert amennyire — a gazdasági és reális szempontok hangsúlyozásával — a lényegre tapint, annyira le is egyszerűsít s nem ad feleletet sok olyan kérdésre, melyek ha nem is fonlosabbak, de feltétlen egyenrangúak a felvetettekkel és hangoztatottakkal. Kellőleg kiművelt és előkészített reformszellem mellett ily hasadás a szükséges maximális és hangoztatott minimális program között nem következhetett volna be, mert az új rendszerből, mint középpontból kisugárzó felismerések és tendenciák önmaguktól végezték volna el e 12