Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 5. szám - Mit tett és mit nem tett a Népszövetség a kisebbségek ügyeiben 1935-ben

Az albán iskolaügy. Albánia, amidőn 1920-ban a Népszövetségbe tagul felvétetett, kötelezte magát, hogy a kisebbségek részéve ugyanazt a védelmet fogja biztosítani, mint amit a kisebbsági szerződések írnak elő más országok részére. Albánia eme kötelezettségét 1921. okt. 2-án ünnepélyes nyilakozatban is megerősítette. E nyilatkozat V. cikke, amely körül forgott tulajdonképpen az egész népszövetségi vita, a következőképpen hangzik: »A faji, vallási vagy nyelvi kisebbségekhez tartozó albán állampolgárok ugyanazon jogokat élvezik, mind a tételes jog szerint, mind gyakorlatban, mint más albán állampolgárok. Tehát az egyenlő jog alapján fenntarthatják, kezelhetik és ellenőrizhetik, továbbá a saját költségükön a jövőben létesíthetnek jótékony vallási és1 szociális intézményeket, iskolákat és egyéb nevelést szolgáló intézményeket, azzal a joggal, hogy saját nyelvüket használhatják és vallásukat bennük szabadon gyakorolhatják. Jelen nyilatkozat keltétől számított hat hónapon belül a kormány részletes tájékoztatást köteles adni a Tanács részére a faji, vallási és nyelvi kisebbségek egyházközségeinek, templomainak, gyülekezeteinek, iskoláinak és jótékonysági intézményeinek jogi helyzetéről. Az albán kormány figyelembe fog venni minden tanácsot, amit ebben a kérdésben a Népszövetségtől kap.« E nyilatkozatban lefektetett ígéreteket a nemzetközi jogrend Albánia alapvető törvényei gyanánt ismerte el, azáltal, hogy a Népszövetség — egyhangú tanácsi tudomásulvétel után — garantálta azokat. Mindezek ellenére, alig két évvel a deklaráció után, az albán kormány — a magániskolák nagyrészét bezáratta. Ez minden jogalap nélkül, sőt jogszabály ellenére történt. Az 1933-as albán alkotmány 206., 207-ik cikkei a következőket tartalmazzák: »Az albán állampolgárok oktatása és nevelése az állam feladata, amely azzal iskoláiban foglalkozik. Mindenfajta jelenleg működő magániskolát be kell zárni. Az elemi oktatás minden albán állampolgárra ingyenes és kötelező.« Ezen események következtében az albániai görög kisebbségek nevében a Népszövetséghez petíciót intéztek. A petíció a szokásos útnak megfelelően először a hármas bizottság elé került, amely azt a Tanács elé vitte. A Tanács előtti tárgyalásban Albánia képviselője rámutatott arra, hogy Albánia ezen eljárásával nem sértette meg az 1921-es deklarációt, minthogy az alkotmány idézett cikke nem a görög kisebbségek iskoláit szüntette meg, hanem általában megszüntette a magániskolákat, amelyek sorában igen sok volt az albán iskola is. De különben is joga van nemzetének az oktatásban saját nyelvét bevezetni, hiszen elég sokáig kényszerült, idegen befolyás alatt nemzeti nyelvét teljesen félredobni. A kisebbségnek tehát Albánia ugyanazon jogokat adja meg, mint a többségnek, azonban több jogot nem adhat. A Tanács úgy döntött, hogy kikéri a Hágai Állandó Nemzetközi Bíróság véleményét abban az irányban, hogy összeegyeztethető-e az 1921 október 2-án az albán kormány nevében leadott nyilatkozat 5. cikke első bekezdésének szövege és szelleme az albán kormány azon intézkedésével, amely szerint a magániskolákat Albániában bezárja, egy általános, mind a többségre, mind a kisebbségre kiterjedő intézkedéssel. A nagytekintélyű Cour jogi véleményében, amely lényegében eldöntötte a kiélesedett görög-albán ellentétet, 8:3 arányban »Nem«-mel szavazott. Amint látjuk, a hágai bíróság a görög kisebbség petíciójára az albán kormány álláspontját jogellenesnek deklarálta. A hágai »avis consultatif« utal az 1921-es albán nyilatkozatra, amelyben az a gondolat uralkodik, hogy biztosítani kell egy »békés együttélést és szívélyes összmunkát« a többség és a kisebbség között, továbbá meg kell őrizni a kisebbséget jellemző vonásokat. A szerződések abban a gondolatmenetben állítják fel az egyenjogúság alaptételét, hogy a kisebbségeknek sajátosságait és népi jellegük megőrzésének eszközeit biztosítsák. Mindkét alaptétel egyébként megegyezik abban, hogy nincsen igazi különbség többség és kisebbség között, hacsak ezt az utóbbit meg nem fosztják sajátos berendezkedéseitől és ezzel nem kényszerítik arra, hogy feladja kisebbségi életének legfőbb tartalmát. Többség és kisebbség tagjai között tehát nemcsak jogi, hanem tényleges egyenjogúságnak is kell fennállania. A bíróság megjegyzi még ezzel kapcsolatban, hogy az »egyenlő jog« kitételt úgy kell értelmezni, hogy a kérdéses jog a kisebbséghez tartozók számára minden körülmények között elismertessék, vagyis az anyanyelv használatához való jog kisebbségek számára nem lehet kevésbé megengedett, mint a többségi állampolgárok részére. A bírói véleményt a Nemzetek Szövetsége Tanácsa egyhangúlag tudomásul vette. Athénben pedig megjelenik a kommüniké, amelyben hivatalosan is kijelentik az albániai görög kisebbség iskoláinak bezárása miatt keletkezett görögalbán konfliktus lezárását: »A lezárása ennek a kérdésnek, amely a legmélyebb ellentétet jelentette a két nép között, főként Albániának a Népszövetségi Tanács előtti loyális magatartásának tulajdonítható.« Az albán kormány — iá hágai bíróság döntése alapján — igazat adott a görög érveléseknek, végrehajtotta Észak-Epirusban a bezárt görög iskolák újramegnyitását. Az iskolaév megnyitásakor 75 ilyen iskola kezdte meg ismét működését. * Az iraki asszírok ügye, amidőn a Tanács áprilisi ülése megkezdődött, már 8 hónapja foglalkoztatta a nemzetközi köröket. Amint ismeretes, az Irakban élő, mintegy 25.000 keresztény asszír már évek hoszszú sora óta folytonos üldöztetésnek van kitéve a gyűlölködő többségi lakosság részéről. Ezen kívánt segíteni a Népszövetség, amidőn felvetette az asszírok kitelepítésének kérdését. A kérdés végleges elintézést az áprilisi tanácsülésen nyert. Miután a brazíliai kormány eredeti ajánlatát, amelyben letelepedési lehetőséget ígért a szerencsétlen üldözöttek számára, a lakosság idegenellenes magatartása miatt kénytelen volt visszavonni, a Tanács új megoldási lehetőséget keresett. Felszólítására Anglia Brit-Guyanában, Francia-Nyugatafrikában, a Niger alsó folyásánál ajánlott fel helyet a letelepedésre. Ezt a tervet, sajnos, szintén nem lehetett megvalósítani, mivel a kiküldött szakértők a helyet nem találták megfelelőnek. Ekkor a Tanács a francia kormányhoz intézett sürgős felhívást, amely rövid megfontolás1 után már küldte is beleegyező válaszát: a menekültek telepedjenek le a francia mandátum alatt álló Szíriában, ahova bizonyos számú asszír már amúgy is átmenekült. A török kormány kívánságának megfelelően a menekülőket a határtól legalább 50 km.-re kell a franciáknak elhelyezniök. A telepítés részleteinek kidolgozására a Tanács bizottságot küldött ki, amelynek elnöke a spanyol Lopez Olivan, május hó folyamán a helyszínen is ta18