Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 5. szám - Politikai érzékünk helyreállítása

>c Politikai érzékünk helyreállítása A magyar nemzet politikai érzékiének hanyatlását állapította meg a történettudós tárgyilagosságával és alaposságával Székfü Gyula, a »Magyar Szemle« áprilisi számában. Rámutatott azokra a történelmi tényezőkre, meiyek kifejlesztették régebben a magyal- főúri osztály, majd a vagyonosabb köznemesség kiváló politikai érzékét és szomorú szívvel állapította meg, hogy miután a politikai élet vezető rétegei elveszítették régi társadalmi alapjukat, a politikailag iskolázatlan új rétegek előtérbe nyomulása következtében a magyarság politikai érzékének színvonala lényegesen alábbszállott. Pedig a magyar nemzet híres politikai érzékének köszönhette, hogy életét fenn tudta tartani a századok pusztító viharában. Szekf ü Gyula azonban csak a mult tényeit és a jelen helyzetet állapította meg, de nem foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy miként lehetne segíteni a mai szomorú állapoton és miként lehetne újból megerősíteni a magyarság régi, magasszínvonalú és széles látókörű politikai géniuszát, amelyre talán soha olyan nagy szükségünk nem volt, mint mai elesettségünkben, mert éneikül nem leszünk képesek újra elfoglalni régi pozíciónkat a Duna völgyében. Sajnos, nem szállhatunk perbe a tudós történészszel és vele együtt tényként kell megállapítania minden tárgyilagosan gondolkodó és történelemismerő magyarnak, hogy a magyar nemzet sohasem volt érzéketlenebb legsorsdöntőbb problémái iránt és soha nem látta kevésbé azokat az eszközöket, melyeket helyzetének javítására felhasználhat, mint ma. A legsürgősebb és legfontosabb feladatunk tehát helyreállítani a magyar nemzet régi politikai érzékét, mellyel sorsdöntő ügyekben rendszerint megérezte a nemzet a helyes utat, amelyen haladnia kell, — mely érzéke tisztán megmutatja a problémáinkat és a megoldásukhoz szükséges eszközöket. Nem is tudtunk volna fennmaradni ezer éven át, — különösen a mult század elején nem tudtunk volna olyan óriási léptekkel előretörni a török hódoltság okozta elmaradottságunkból a nyugateurópai életforma felé, ha a magyarság lelkében bizonyos alapvető kérdésekben csak komoly nézeteltérés is lehetett volna. így nem lehetett vitás, hogy a Nyugathoz tartozunk, keresztények vagyunk, alkotmányos életet akarunk élni, a királyság intézményét nem engedjük abszolutizmussá fajulni, a demokráciát pedig köztársasággá. Viszont utóbbi időben, sajnos, felelős helyről is elhangzott az a jelszó, hogy a Nyugat helyett Kelet felé nézzünk és igyekezzünk a legelső balkán-állam lenni. Az alkotmányosság és a királyság kérdésében is teljes fogalomzavar van nemcsak az embereknek és a politikusoknak a f éj ében, hanem a törvényekben is. De nem ide tartozik most ezeknek a kérdéseknek taglalása. Mindenki érzi a politikai életünkben felvetődő különböző célkitűzések hibáit és az alkalmazott eszközöknek visszásságait és ellentmondásait. Arról van most szó, hogy hogyan lehetne politikai érzékünket regenerálni. Helyesen állapítja meg Szekfü Gyula, hogy egy új vezető rétegnek kell kialakulnia, mely a pozícióját vesztett régi történelmi vezetőréteg helyébe lépne, melyet megfelelő független, polgári osztály kialakulása hiányában anyira nélkülöztünk. Pedig ma már a negyedik rend is résztvesz a politkában. Politikai gyakorlatot kell szerezni azoknak, akik hivatottak politikával foglalkozni. 'Az utóbbiaknak kiválasztódásához pedig széles mederben folyó politikai életre van szükség. Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy az intenzívebb és demokratikusabb politikai élet okvetlenül az alkalmasabbakat fogja élre állítani. De állítjuk, hogy ez a kiválasztódásnak az egyik előfeltétele. A diktatórikus rendszerekben sokkal rosszabb az emberek kiválasztódása, mert a politikai megbízhatóság minden más jellembeli és tudásbeli kvalifikációt megelőz. A diktatórikus rendszerek nem alkalmasak a népben rejlő politikai tehetségek szelektálására, mert szabadság hiányában az emberek nem tudnak eszméket cserélni, nem tudják véleményüket nyilvánítani és a politikai tehetségek nem tudnak sem kiforrani, sem feltűnni. A magyar történelmi középosztály politikai géniuszának kialakulását annak köszönheti, hogy a nemzet politikai élete a fejedelmi abszolutizmus nyo<mása alatt a nemesség önkormányzatába: a vármegyébe koncentrálódott. így módja volt a köznemességnek beletanulnia a politikába, melynek idővel irányítójává vált. Ma hiányzik ez az előiskola. Mindenki, akiben politikai becsvágy van, rögtön országgyűlési képviselő akar lenni, és nem tartja érdemesnek, hogy előbb más testületben végzett komoly munkával bontogassa szárnyait. Deák Ferencnek, amikor 31 éves korában a diétára került, már nyolcéves megyei mult állott a háta megett. Ennek a közéleti múltnak hiányában kezdők kerülnek be a parlamentbe, akik a politikai abc-jével sincsenek tisztában. Az ilyen politikai élet aztán ehhez a nívóhoz igazodik. Ezért nincs biztosítva nemcsak a parlamentnek, hanem az egész politikai életnek az a színvonala sem, amelyen a nemzet létkérdéseit tárgyalni ós a helyes utat megválasztani lehet, mert a helyes utat sokszor csak magas politikai műveltség és elvont szempontok kellő érzékelése mutatják meg. Nem a demokráciák ellen akarunk szólni, mert a történelmi fejlődés minden pillanatnyi látszat ellenére is a demokratikus irány. De minden demokráciában ki kell alakulnia annak a vezető rétegnek, mely ért a politikához. Ezt a réteget a demokráciának kell kitermelnie magából. Ennek elmaradása esetén a demokrácia életképtelenné válik. Kézenfekvő, hogy a magasabb politikai érzék kimüveléséhez olyan fórumokra van szükség, amelyek az országos politika döiskolájául szolgálnak. Közügyekkel foglalkozó fórumok: a hivatalok és az autonómiák. A hivatalokba való bejutás kötött és a véleménynyilvánítás ott nem szabad, ezért a hivatalokban való munka általában szakembereket és nem politikusokat nevel. Marad tehát az autonómia. A régi magyar területi önkormányzatok élete fokozatosan, az utóbbi 15 év alatt pedig rohamosan sorvadt. Az a körülmény, hogy az autonómia ma már úgyszólván semmiféle kérdésben sem végső, hanem csak átmeneti fórum, mert az utolsó szó csaknem minden kérdésben, a legkisebbekben is a központi kormányzatot illeti, — megszüntette az emberek érdek5