Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 4. szám - Eckhardt Tibor külpolitikai előadása a Deák Ferenc Társaságban

Eckhardt Tibor külpolitikai előadása a Deák Ferenc Társaságban Eckhardt Tibor »Az európai külpolitika új irányai* címmel a Deák Ferenc Társaság meghívására igen érdekes és helyenként szenzációs tartalmú előadást tartott. Az előadást nagyszámú közönség hallgatta végig. Az előadót Kertész Róbert dr. üdvözölte. Az üdvözlőbeszéd után Eckhardt Tibor megtartotta előadását: — Néhány nappal ezelőtt a Pesti Hírlap hasábjain az európai helyzet ismertetését tárgyaló cikkemben azt a megállapítást tettem, hogy az európai helyzet zsákuccába jutott. Azok a gondolatok, eszmények, ideálok, amelyek kivétel nélkül mindenkit eltöltöttek, azok a valósággal transcendentális síkig előre jutott elgondolások, amelyeiket kivétel nélkül vall a világ, voltakép pen a békét szomjazzák. A nagy kérdésekben mégis zsákutcába jutott a világ, mert a népek lelkében élő ideálok és a történések lendületei diametrális ellentétben állanak a világ békéjének gondolatával szemben. Világbékét akarunk és cselekedetünk a háború felé vezet. Ez ellentmondás. A helyzetnek ezt az ellentmondását nem képes az emheriség megérteni vagy meglátni. — Nekem meggyőződésem, hogy a világháborút követő korszak betegsége abból származik, hogy a világ magáévá tette ugyan a háború végén a wilsoni elveket, azoknak a jegyében nyújtottak a nemzetek egymásnak kezet, azt hitték, hogy a wilsoni elvek alapján kodifikálják a békét, a békekonferencia asztalán azonban a wilsoni szólamok helyett ezeknek éppen ellenkezője győzedelmeskedett. Győzött Clémenceau vasakarata, egy fanatikus öregember halhatatlanságával, aki nem bízott az ideális béke lehetőségében és maga mondta, hogy a német reváns egyszer csak elkövetkezik és ezt kell a békeszerződésekben minél távolalbbi időre kitolni. A párizsi békék egy kegyetlen akarat végrehajtását jelentik és ezeknek a kegyetlen békeszerződéseknek a végrehajtásából következett az a szituáció, amely a legutóbbi hetekben törtónt és amely alkalmas egy új korszak megindítására. — Három eszköze volt a győztes hatalmaknak ahhoz, hogy a legyőzötteket mozdulatlanságban tartsák. Egyik volt a reparáció. Ennek végösszegét olyan abnormális magasan állapították meg, hogy annak teljesítésére a legyőzöttek maximális erőkifejtése sem adott lehetőséget. A legelső összeg 335 miLliárd aranyfrank volt. olyan összeg, amelyrőlegy angol szakíró azt írta, hogy megfizetése veszedelmet jelent a győztesre. De maga Gustav le Bon írta meg, hogy a reparációra végeredményben csak Franciaország fog ráfizetni. Ez az elutasító kritika már az első percekben megnyilvánult. A követelés azonban mégis fennállott, illetve fenntartották a győzők osak azért, hogy egy hüvelykprésen keresztül mozdulatlanságban tarthassák a legyőzötteket. A reparáció elve melletti kitartás következménye, hogy 10 esztendő alatt a népek és nemzetek között a bizalom hiánya állt elő. A gazdasági téren a bizalomhiány olyan károsodást jelentett, amelyet nem lehetett ellensúlyozni. •— A másik sróf, melyet a legyőzöttek mozdulatlanságára igyekeztek felhasználni, az egyoldalú leszerelés, ami a vódtelenségbe taszította a volt központi hatalmakat. Ezzel azok diplomáciai és külpolitikai akciója is meg lett bénítva. Egy nemzet külpolitikai súlya elsősorban attól függ, hogy a mérleg serpenyőjébe milyen erőt tud betenni. Ezt elsősorban egy fejlett, hadsereg adhatja meg. Még jobban kiegészítette a központi hatalmak egyoldalú leszerelését a locarnói megállapodás, amely Németország szempontjából a német föld védtelenségét még jobban fokozta. A status quo fenntartására irányuló törekvés kapcsán meg kell emlékezni a Népszövetségről, mely eredetileg semmi körülmények között nem annak készült, amivé lett. Wilson a Népszövetség alapjául az alapokmány 10. és 19. kontemplálta. A 10. szakasz a békeszerződésekben statuált státust rözíti meg, de a 19. szakasz az észszerű változtatásokra ad lehetőséget. A status quo és revízió együtt az, amelyek nélkül tartós béke nem tartható fenn. E helyett a 10. szakasz dimincnssé vált és a 19. szakaszt nemcsak, hogy elejtették, de az arra való hivatkozást a. kisantant támadó cselekménynek, casus bellinek tekinti. Az eredeti béke-szervezet a fennálló erők konzerválását, tűzte, ki céljául azzal, hogy az élet által kívánt változtatások ugyanakkor végrebajtassanak. A szervezet tehát a győztesek 'testületévé degradálódott és már az első percektől észrevehető volt, hogy ezen repedések keletkeznek. A hézagokat és repedéseket a Népszövetség frázis-cementekkel tömte be és így álltak elő azok a bajok, melyek most vannak. Csak példakép hozom föl a nemzeti kisebbségek kérdését, melynek alakulásáért a Népszövetséget terheli a felelősség. Annak idején Tittoni rezoluciója alapján a Népszövetség ünnepélyes kötelezettséget vállalt arra, hogy a békeszerződéseknek a kisebbségre vonatkozó része felett ő fog őrködni. A Népszövetségben azonban olyan technikai eljárás keletkezett, amelyek mellett a panaszoknak érdemben való elintézése lehetetlenné vált, sőt az a helyzet állt elő, hogy a panaszttevőt érheti panasztéte] esetén károsodás. Nem akarom a fájdalmas emlékű Mello Franco nyilatkozatát idézni részletesen, a'ki azt mondotta, hogy a szerződésekben foglalt kisebbségi meghatározások tulajdonképpen arra vannak hivatva, hogy a kisebbségek asszimilálódását lehetővé tegyék. Nem akarok arról beszélni, hogy az ilyen panaszokat hogyan tárgyalják. Egyre azonban utalok: az aláírt szerződések pontos betartása nem volt a francia politika olyan alapvető követelménye, mint ahogy azt most hangoztatják. Két évvel ezelőtt, _ amikor azt kértem, hogy a kisebbségi szerződést tartsák meg, még a kisantant részről sem részesültem olyan barátságtalan megítélésben, mint éppen francia részről. Ebben a körülményben is azt látom, amit a reparációknál említettem: egy hüvelykprésre volt szükségük a győzteseknek. Amikor azonban a Hoover-féle moratórium bekövetkezett, akkor a reparáció lekerült a napirendről. A Népszövetség élete folyamán egyes érdekelt államok között legkülönfélébb szerződéseket kötöttek, melyek aztán áttekinthetetlen helyzetet teremtettek. A legkülönbözőbb tendenciájúak ezek a szerződések, dacára a Kellogg-paktumnak, amely az örök béke elvét tartalmazza. A rosszul elrendezett világ bajai tették szükségessé a különböző paktumok kötését, melyekre a világháború előtt sokkal kevésbbé volt szükség, onint most, mert akkor volt egyensúlyi állapot, amely ma teljesen hiányzik, hiszen iaz egyoldalú hatalmi túlsúly következtében a természetes lék nincs meg. Az emberi természet hajlamos túlzásokra és szertelenségekre abban az esetben, ha nincs valami olyan, amely gátat vet a szertelenségeknek. A paktumok számárul a magyar kormány egy vaskos kötetre szóló jelentést adott ki, pedig a kötet csak a címeket sorolja föl ós nem magukat a szerző(1 ÓSO lí öt — Milyenek ezek a paktumok? Vannak lígynevezett meg nem támadási szerződések. Ez a paktumok legenyhébb válfaja. Azután barátsági szerződések, végül a, konzultatív paktumok, melyek kimondják, hogy a szerződő telek külpolitikai intézkedés előtt közösen kell hogy tanácskozzanak. És újabban itt vannak a kölcsönös segélynyújtási jelentő paktumok. Vagy van egy szerv, amely esetben ezekre a paktumokra, nem volna szükség és amely esetben frázisok az abban foglaltak, vagy pedig lehetetlen a regisztrált paktumokba azt bevenni, hogy a támadó fél szerződésszegését a Népszövetség állapítja meg. Megindult egy munka a támadó definíciójának megalkotására. Londoni definíció szerint támadónak tekinthető mindenki, akit a másik fél annak tart. A jelenlegi cseh államfő, amikor arról tárgyaltunk Genfben, hogy egyes átutazó horvát emigránsok Magyarországon keresztül mentek ki külföldre, már az át-