Országút, 1936 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1936 / 3. szám - Kolozsvár magyar középiskolái

tézete, a katolikus Márianum, mindössze néhány évtizedes múltú, a református leánygimnáziuma pedig az 1920*as években kezd kialakulni és megerősödni. Ma, 1936-ban, mind az öt intézet Erdély magyarságának, a katolikus, református és unitárius egyházaknak mintaintézete, tanári karuk és tanulóanyaguk tekintetében pedig szintén első helyen állanak Románia 17-re leolvadt magyar líceumai között. És ha ehhez hozzávesszük még azt is, hogy mind az öt intézet internátussal rendelkezik, amelyek saját növendékeiken kívül közel 300 magyar egyetemi hallgatónak nyújtanak otthont és munkalehetőséget, ágy meg fogjuk érteni, hogy minő nagy kultúrjelentőséggel bírnak az egész erdélyi magyarságra nézve Kolozsvár magyarnyelvű felekezeti liceumai. Az új idők változásai és elsősorban az egymást követő különféle tanügyi intézkedések (először nyolc-, azután hét- és most ismét nyolcosztályúak a líceumok): érettségi nyelvvizsgák, felvételiek, új tantervek, tankönyvek mind megoldandó problémák voltak úgy a tanári karok és a növendékek, mint az iskolákat fenntartó magyar egyházak számára. Csak a lelkes és áldozatkész munkának, amivel a tanárok és egyházak igyekeztek elvállalt kulturális kötelességüknek eleget tenni, köszönhető, hogy a csaknem két évtizede tartó kisebbségi élet folyamán komoly kifogás intézeteink ellen a román tanügyi hatóságok részéről nem történt. Jelenleg az öt kolozsvári magyar tanintézetben körülbelül száz rendes és helyettes tanár tanít másfélezernél több magyar növendéket. A fiúliceumok közül legtöbb növendéke (380—400 között) a katolikus líceumnak, azután a reformátusnak (360—380 között), legkevesebb az unitáriusnak van (180— 220). A Márianum és a református leányliceum átlag 280—350 növendékkel rendelkezik. A tanulók létszáma 1919 óta hanyatló irányzatot mutat. 17 év alatt az öt magyar tanintézetben 40 százalékkal esett a létszám. A tanulók számának ez a fokozatos hanyatlása részben a zsidó taniúók hiányának, részben az idegen nevüek (román, német stb.) kitiltásának, de nagyrészt a gazdasági válságnak és a magyarság szervezetlenségének is tulajdonítható. Mindamellett az unitárius líceumot kivéve, magyar középiskoláink alsó tagozatai párhuzamosak és így a felső tagozatokba történő kiválasztás tökéletes lehet. Sajnos legnagyobb probléma iskoláink anyagi helyzete. Minden nemes terv, minden, a növendékek és tanítók tökéletesebb kiképzését célzó nemes szándék az anyagi eszközök híján hajótörést szenved. Iskoláink egyetlen jövedelmi forrását a tandíjak képezik, de az ebből befolyó összegek csak az iskolák szigorúan vett fenntartási költségeire elégségesek. Ennek tulajdonítható, hogy a tanáraink rosszabbul vannak fizetve, mint az államiak, iskoláink költségvetéséből pedig alig-alig telik valami a tanári és az ifjúsági könyvtárakra, pedig ezek jelentősége úgy a tanárok, mint a tanulók szempontjából felbecsülhetetlen. A mult értékeit gondos kezek ápolják, de a 100.000 kötetes unitárius, 70.600 kötetes református és 50.000 kötetes unitárius tanári könyvtárak frissítésére húsz év óta (1914-től) alig történt valami. Ifjúsági könyvtáraink helyzete még elhanyagoltabb. A régi könyvek elpusztultak a sok használat következtében, újak beszerzésére sohasem volt elegendő pénz. Természetesen a körülményekhez képest iskoláink mindent megtesznek a hiányok pótlására. Nagy baj a növendékek Összetételében észlelhető nagy társadalmi eltolódás. Míg régebben a falusi elem tömegesen kereste fel intézeteinket, ma egyre kevesebb a falu leszegényedése miatt iskoláinkban a paraszti elem. Nagyon sokat lehetne még beszélni növendékeink belső világáról, nemzeti érzéséről, irodalmi érdeklődéséről is. Kolozsvár fiúliceumai a magyar irodalom megkedv éltetésében mindig nagy szerepet játszottak. A nagy és közepes íróknak és tudósoknak egész sora ébredt öntudatra ősi kollégiumaink önképzőköreiben. A helyzet ezen a téren ma sem rossz. A magyar irodalom szeretete mindig és mindenütt jelentős növendékeink sorában és ma is nem egy kitűnőnek ígérkező írói tehetség bontogatja szárnyát az irodalmi konferenciáinkon, amik az egykori önképzőkörök helyébe léptek. A magyar érzés hála tanáraink és a szülők munkájának kifogástalan. Természetesen ez a nemzeti öntudat nem agresszív, más fajok értékeit nem gyűlöli. A román nyelv tudásának tűrhető, vagy tökéletes elsajátítása pedig távolról sem jelenti a magyar nyelv használatának háttérbe szorítását. Ellenkezőleg biztosítja az egyre nehezebb versenyfeltételek melletti sikert is. A hiányokról is beszélhetnénk és a teendőkről szintén. Nagy baj, hogy nincsen tanáregyesület, nem élénk a szülők és tanárok közötti kapcsolat, hiájnyzik az utánpótlás helyes megszervezése is. A jövendő talán ezeken is fog segíteni. Nagy nehézség a fiatal tanárok képesítő (capacitate) vizsgája és újabban a nyelvvizsgák is. A nehézségek egy része helyi, másik része országos jelenség. Iskoláink helyzetét természetesen a mindenkori kormányok kultúrpolitikai elképzelései és eljárásai is nagyban befolyásolják. Ezek természetesen erőnkön kívül álló tényezők. Sorsunk, életünk a bel- és a külpolitika erőviszonyainak mindenkori függvénye. Kolozsvár magyar középiskoláinak sorsa tehát nemcsak tőlünk függ, akik az államhatalom által előírt tantervnek és követeimé'nyéknek megfelelöleg magyarul tanítjuk és készítjük elő kisebbségi társadalmunk középosztályának eljövendő tagjait, hanem függ a gazdasági válságtól, belső meg szervezettségünktől, egyházaink jövőbeli erejétől és nagyrészt a román állam politikájától is, amelyet ma egyelőre ki nem számíthatunk. Egyet azonban leszögezhetünk: ha az államhatalom és saját erőnk lehetővé tenné, hogy Aradon, Nagyváradon, Szatmáron és Temesvárt is a kolozsvánhoz hasonló lenne iskoláink száma és aránya, úgy nagy lépéssel haladhatnánk előre a kisebbségi jog meg valósítása terén. Sajnos, ez még a jövő kérdése. Jancsó Elemér dr. A szovjet gyógyszer-gyártása szintén az évekre szóló tervek rendszerének van alávetve. Az óriási Oroszországban bőségesen rendelkezésre állanak a gyógy vegyészeti cikkek nyersanyagai. 1937-re teljesen függetleníteni akarják magukat a külföldtől, ami azt jelentené, hogy évenkint mintegy 50%-kal kellene emelni a gyárak termelési kapacitását. A különleges gyógyszerekben ma még nagy hiány mutatkozik, viszont egyes gyógyszereket a szovjet már kivitelre termel. A kivitel értéke 1934-ben kb. 1 millió rubelt ért el s az 1935. év első felében alig 300.000 rubelt. Ez a körülmény, valamint az orosz gyógyszerek minősége ellen ismétlődő panaszok arra mutatnak, hogy a gyógyszeripar tervgazdasági terveit sem képes a szovjet simán megvalósítani. 15